Az álarc

Tél vége volt. Cincin a félénk kisegér előmerészkedett a sarki kuckójából. –  Először kidugta az egyik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Másodszor kidugta a másik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Ekkor óvatosan kidugta az egyik iciri piciri lábacskáját, majd a másikat és így tovább. Nézelődött, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Végül óvatosan kidugta az iciri piciri farkincáját is. Fürgén kiosont iciri piciri lábacskáin a kertbe, ahol meglátott egy álarcot. Kíváncsian beledugta az iciri piciri fejét. Azonban erre a zajra felébredt Mirci, az icinke-picinke kis kíváncsi cicamica és a kutyaajtón át kisurrant a házból, és a hangforrás felé szaladt. Ám amikor meglátta az álarcot, hirtelen megtorpant, földhöz lapult, és felborzolt szőrrel várt. Ekkor megmozdult az a valami. Mirci, az icinke-picinke kis cica megrémült. Megremegett, zilált, majd hangos nyávogások közepette nyakába szedte icinke-picinke kis lábait és futott, futott egyenest be a házba, annak is a legtávolabbi csücskébe. Elő se jött onnan másnap reggelig. Az iciri piciri Cincin, a félénk kisegér pedig kibújt az álarc mögül és visszaosont a sarki kuckójába.

Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna!