Az aggódó manók

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, Észak-Európában, Skandinávia északi részén, pontosabban Lappföldön, nagy volt az izgalom.

A jó öreg Mikulás egy ideje elégedetten nézegette a varázsos üveggömbjét, és a messzelátó távcsövét. Olykor-olykor mosolyra húzódott a szája. Amikor elfáradt pihent egy keveset. Fogta botját, felhúzta hétmérföldes csizmáját. Földet seprő hosszú-hosszú szakállát és ősz haját megfésülte és sétálni indult. Aztán folytatta a munkáját. Így ment ez hét nap és hét éjjel.

Közben Télapó meghozta a telet. Metsző fagy uralta a világot, deres volt a föld. Az erős szél tán egy kicsit csitult, s a világ békésen őrizte titkait. Jégcsap nyúlt és nyúlt az ereszekről egyre hosszabbra, a faágakon zúzmara vicsorgatta tűhegyes fogait. Itt-ott jégvirágok nyíltak a kipitt-kopott ablakokon. Sok-sok házon csili-vili égőcsodák csüngtek, fénnyel elárasztva a környéket.

Az icike-picike Pamacs Nyuszi vastag bundát öltött, s az ég felé nézve fohászkodott:

 

Mikor kicsi voltam,

játszottam a hóban.

Nagy volt, bundás, bélelt,

csöpp lelkemet fonta.

 

Két békés szememben

virult az Édenkert.

Ajkamon fény csillant,

ártatlan, védtelen.

 

Most vacogok, fázok,

nagykabátban járok.

Zord fagy van, koppanó,

egy csodára vágyok!-

 

Ekkor megérkezett a vidám Hóanyó is. Havat hozott feneketlen zsákjában. Csendesen szitált a pihe-puha hó, míg egy icipici veréb a kopasz fán, némán vacogott. Lent gyémántként csillant a világ, fent is csillogó-villogó, hófehér ruhát öltöttek a fák. Még az icipici verebet is betakarta! A föld már nem fázott többé, a hó, mint a paplan betakarta.

A Mikulás házában nagy volt az izgalom. Hogy miért? Elmesélem.

Határidős dolga akadt Mikulásnak. Ugye tudjátok, hogy mi volt az? Pontosan! Az ajándékok szétosztása a világban. Az ám! De szőrén-szálán eltűnt az a ládika, amelyben a kívánságlevelek voltak.

-          Hol van?

-          Hova tűnt?

-          Merre keressem? – szaladgáltak fel-le, le-fel, erre-arra, arra-erre a szorgos manók.

-          Mit kerestek olyan nagyon?- kérdezte Mikulás.

-          A ládikát keressük, azt, amelyikben a sok- sok kívánságlevél volt, amelyet a gyerekek küldtek.

-          Most hogy készítsük el az ajándékokat?- tárták szét a kezüket kétségbeesve.

-          A Mikulásgyár is készen áll a munkára.

-          Hm.hm. törte a fejét, erősen törte a jó, öreg Mikulás.

-          Ki hozta be a leveleket?

-          Én!- mondta az első manó.

-          Ki tette bele a ládikába?

-          Én!- jelezte a második.

-          Ki tette el?

-          Én!- felelte a harmadik.

-          Hova tetted?

-          A nappaliba, az asztalra raktam.- válaszolta.

-          De nincs ott.- így a negyedik.

-          Hol lehet?- törte a fejét az ötödik.

-          Már mindenhol kerestük!- felelték mind.

-          Ki járt rajtatok kívül a nappaliban?

-          Senki más, csak az icike-picike Fifikás, a róka.- válaszolta az ötödik manó.

-          Nem lehet, hogy ő vitte el? – így a hatodik.

-          Amíg nem tudjuk biztosan, addig nem jelenthetjük ki- felelte Mikulás. - Szerencsére odakünn nagy a hó. Lehetnek lábnyomok is.

-          Igen! Menjünk, nézzünk utána!- kiáltottak fel a manók. Jól felöltöztek és elindultak. Néhány lépést tettek, amikor az első manó felkiáltott:

-          Nézzétek, ott egy lábnyom!

-          Kié lehet?- kérdezte a második.

-          Hát nem ismeritek fel?- így a harmadik. – Ki másé, mint Fifikásé, az icike-picike rókáé.

-          Menjünk utána!- így a negyedik. Így is tettek. Követték a nyomokat. Hamarosan elérkeztek a rókavárhoz. Bekopogtak.

-          Ki van odakünn?

-          Mi vagyunk, a manók.

-          Gyertek be!- Az icike-picike róka javában válogatta a leveleket.

-          Mit csinálsz? – kérdezte szemrehányón a negyedik manó.

-          Nem látod? Keresgélek.

-          Mit keresgélsz?- így az ötödik.

-          Hogy megérkezett-e a levelem?  Ó, nézzétek, itt is van!

-          Ez mire volt jó? – szegezte neki a kérdést a hatodik.

-          Elmondtam már! -hogy lássam, megérkezett-e a levelem?

-          Láthatod. Viszont mivel elvitted, pontosabban elloptad a ládikát, nem tudjuk elkészíteni az ajándékokat. Nem tudjuk időre elvinni, szétosztani, pedig sokan várják. Azaz, nem lesz idén ajándék. Neked sem. – korholta a hetedik kismanó az icike-picike rókát.

-          Ó, erre nem gondoltam!- felelte bűnbánón.

-          Tessék, visszaadom!

-          Ez nem elég! Nem gondolod, hogy mondani kellene valamit a Mikulásnak?-így az első.

-          Nem merek.

-          Mi elmondhatjuk helyetted, de szerinted akkor megkapod az ajándékod?- felelte a második.

-          Nem tudom.

-          Hát nem!- válaszolta a harmadik manó.

-          Akkor mit tegyek? Elmondani nem merem.

-          Miért nem? – kérdezte a negyedik.

-          Azért, mert akkor megdorgál.

-          Az lehet, de biztosra veszem, hogy meg is dicsér, mert őszinte voltál, megbántad a tetted és vissza is adtad a ládikát. – jelentette ki az ötödik manó.

-          Biztosan?

-          Biztosan!- így a hatodik.

-          Akkor visszamegyek veletek.

-          Jó, menjünk együtt!- felelték egyszerre a manók. Így is történt minden, szóról-szóra.

Az icike-picike róka hazaindult. Végre megvolt a ládika, benne a megszámlálhatatlanul sok levél. A manócskák egyesével kibontották és üzentek a Mikulásgyárnak. Hogy hogyan? Többféleképp: személyesen, telefonon, faxon, e-mailben, sőt még sms-ben is.

Nagy a sürgés-forgás 
a Mikulásgyárban.
Készül a sok csomag 
bele a nagy zsákba. 
Kop-kop-kop, csing-ling-ling,
bele a nagy zsákba.

Hull a hó, hull a hó, 
piros pöttyös labda. 
Manók rakják sorba, 
fürgén szabnak-varrnak. 
Kop-kop-kop, csing-ling-ling, 
fürgén szabnak-varrnak.

Sebes szánnal vitték 
a kisgyerekeknek. 
Mikor megérkeztek, 
vígan csilingeltek. 
Kop-kop-kop, csing-ling-ling, 
vígan csilingeltek. -szavalták munka közben.

Szorgos kezek és persze a robotgépek segítségével elkészültek az ajándékok. Ott sorakoztak egymás mellett névvel ellátva, csomagolva.

Sietősen felpakolták a manók a sok-sok csomagot a szánra. A rénszarvasokat is befogták. Azonban a főszarvas, Rudolf sehol se volt. Az első manó szaladt, hogy megsürgesse. -Képzeljétek! Ott nyögdécselt az ágyában.-

-          Jaj, a hasam!

-          Jaj, de görcsöl!

-          Jaj! Jaj! Jaj!

-          Téged meg mi lelt? – képedt el az első manó.

-          Azt hiszem, beteg vagyok.

-          Nélküled nem tud elindulni a szán. Szedd össze magad!

-          Nem tudom!

-          Szaladok Mikuláshoz. Erről tudnia kell.

-          Mikulás! Mikulás! Rudolf beteg. Hasmenése van. Görcsöl a hasa. – hadarta kétségbeesetten az első manó.

-          Mit tegyünk? – kérdezték a többiek.

-          Hadd gondolkozzam! Készítsetek kamillateát. Itassátok meg vele. Az segít!

-         Rendben!-A manók gyorsan készítettek egy csésze, forró kamillateát. Az első manó elvitte, apró kortyokban megitatta vele. Addig a többi manó már a szánon ült indulásra készen. Hamarosan Rudolf is jobban lett. Indulhattak a hosszú útra. Bekapcsolták a GPS-t.

-Mutasd az utat, műszerem,

a sok kis gyerek hol lehet?

Száguldjatok rénszarvasok,

szánunk vigyen fém talpakon.-

 

Cserreg-csipog a vén szarka:-

csomagban van füle-farka.

Hip-hop, Hip-hopp, röpülj Rudolf,

felhők között siess, suhogj!

 

Várnak már a kisgyerekek,

nekem bizony elhiheted!

Megcsapott a tél zord szele,

az arcomba havat fújt bele.-

 

Siessünk, mindjárt ott leszünk,

csengő csengi: jó lesz nekünk!

A kis csizmák tiszták vajon?

Suhanj! Hej, hahó! Hej, hahó!

 

– Ó, de hol vagyunk? Valami nem stimmel! Álljatok meg hűséges részarvasok! Azt hiszem eltévedtünk. Manócskák, nem jó címet mondtatok?

-          De igen! Betápláltuk a GPS-be, de valami hiba történhetett. Beírom újra.

-          Siess kedves manó, lassan pirkad,

jó Éj! Ki ébred, még álomba ringasd!

-          Így teszek! – így aztán egy másik irányban folytatták az utat. Az éjszaka hátralevő részében minden rendben ment. A sok kis csomag célba ért. Mikulás is fellélegezhetett. Köszönöm a sok segítséget hű rénszarvasok, kedves manók.

-          Nagyon szívesen jövőre is!- felelték, aztán hazaindultak. Utoljára még a kéményen át behallatszott a jól ismert hang:

-          Jövőre is jövök, hó-ha-hó!- Mikulás újra meghúzta a gyeplőt, a szán hazaindult. Repültek, mint a szél, mint a gondolat az Óperenciás-tengeren túlra, a hármas üveghegyen is túlra, Észak-Európába, Skandinávia északi részére, pontosabban Lappföldre.

Itt a vége, fuss el véle!