Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Angyali érintés
Zsuzsa0302• 2024. október 22. 18:47 • olvasva: 32
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Izzott a nyár, lázas volt a nappal és lázas volt az éj. A nyitott ablakon szellő se hatolt be Alícia szobájába. Nem cirógatta lágyan, selymesen egy csöppet sem. Egész éjszaka forgolódott az ágyában, a homlokáról izzadtsággyöngyök peregtek a nyakába. Aztán mégiscsak valahogy elszundított. Egy kápolna előtt állt nagymamájával kézen fogva. Talán öt- hat éves lehetett. Egy falfestményen akadt meg a szeme. Egy járvány áldozatainak temetését ábrázolta. Komor, gyászos hangulatot árasztott. Le is vette gyorsan a tekintetét és a mellette levő oltárt nézte ámulva, szinte megigézve. Teljesen más érzés kerítette hatalmába. Nyugalmat, békességet sugárzott. Ekkor odasimult nagymamájához. Egy darabig még álltak a szentély előtt, csöndben, némán aztán hazamentek. Még mindig szorosan fogta Alícia, mamája kezét. Nagyon szerette őt. Kint nagyon hideg volt. Talán a térdéig ért a hó. De csönd volt, szél se kavarta a havat. Aztán megint egy újabb álomba érkezett. Ott állt nagymamája ágya mellett. Az rámosolygott, gyöngén, szelíden, arca halovány volt, néha eltorzult a fájdalomtól, pedig nagyon uralkodott magán a kisunokáját látva. Tekintete fátyolos volt, messzire révedt, még a szemüvege se tompított rajta. Alícia megfogta még alig redős kezét, megcirógatta épp őszülő haját, fakó arcát. Nagymama szeméből egy könnycsepp gördült le, arcán még megjelent egy utolsó aprócska mosoly és örökre lehunyta szemét. Alícia tovább forgolódott az ágyában, a homlokáról patakokban folyt a veríték. Aztán egyszer csak egy tündérszép hölgy lebbent az ágya fölé. Arany volt a hosszú haja, hófehér, csillámporos a gyönyörű ruhája. Úgy megvilágította az éjszakát, hogy talán egy angyal lehetett. De az arca olyan ismerős volt és szemüveget viselt. Finom, puha kezével lágyan megcirógatta Alíciát, homlokára bársonyos csókolt lehelt. Még egy utolsó angyali érintés és eltűnt az éjben. Alícia felült az ágyán, tekintete tündökölt, mint a nyári napsugár, ajka gyöngyözött a mosolytól: - Drága nagymamám! Látom, hogy már nem vagy beteg, szép vagy és jól érzed magad.