A zizzent Zuárd /tréfás mese/

Egyszer volt, hol nem volt, magam sem tudom, hogy hol, de volt valahol itt a környéken, élt egy siheder legény, akit a sok bolondoskodásáért, hol zizzent Zuárdnak, hol meg zakkant Zuárdnak neveztek.

Erre bizony rá is szolgált, mert állandóan habókos volt, butáskodott. Olyan volt, mint a sült bolond.

Egyszer egy tavaszi napon, hogy, hogy nem, kiment a kertbe hogy kapáljon, mert elszaporodtak a gazok. Kereste, kutatta a kapát, de nem találta. – Jó lesz a gereblye is! – Azzal próbált gyomlálni, de sehogy se sikerült. Mérgében elhajította. Az ám, rá is dőlt a paradicsompalántára akkora zuhanással, hogy azt, palacsintává lapította. Vakargatta az üstökét zizzent Zuárd. – Sebaj, majd kikarózom! – Így is tett. Kikötözte egy kicsi gallyal, mert csak azt talált a közelben. Alighogy kikötözte, az újból lelapult. Ej, mérgelődött zizzent Zuárd. Mit tehetett volna, újra kikötözte. Alighogy kikötözte, az újból lelapult. Aj, egyre dühösebb lett zizzent Zuárd. Újra, meg újra kikötözte, de most sem történt másképp. Hej! Vakargatta a füle tövét zakkant Zuárd, mit tegyen ő most? Dühösen elhajította a gallyat és a palacsintává lapult palántát is. Mérgében szikrákat szórt a szeme. Aztán ahogy lépett egyet, kettőt, véletlenül rálépett az elhajított gereblyére. A gereblye nyele pedig úgy fejbe kólintotta, hogy éktelenül nagy púp nőtt a fején. – Aúúú- aúúú! – kiabálta, kezével odakapva sajgó fejéhez. Ám ez mind nem volt elég! A közelben röppenő méhet a hadonászásával úgy megijesztette, hogy az azon nyomban belecsípett zizzent Zuárd orrába, ami a kétszeresére dagadt. Zakkant Zuárdnak a fájdalomtól könnyek szöktek a szemébe.  Úgy döntött, hogy egy jó időre inkább abbahagyja a kertészkedést. Az ám, de attól fogva se változott meg zizzent Zuárd. Továbbra is állandóan habókos volt, butáskodott, úgy, mint a sült bolond.

Tán még ma is él, ha meg nem halt.