A varázslatos tavaszi kert

Szép volt a kert, gyönyörű, mint minden áprilisban. 

Úgy virult, mint egy királynő. Fején aranytiaraként ragyogott a Nap. Esküvőre készült az erdő, a mező. Pattantak a rügyek, hófehér fátylat tűztek fejükre a fák. Virágba borult a kökény, mandula, vadalma, körte-, barack- és a szilvafa. Legszebb ruháját öltötte magára a viola, a nefelejcs és a gyöngyvirág. Parfüm illatot szórt a levegőbe a hó végére az orgona, tündökölt a legszebb, a bordó rózsa. Varázslatos illata kavargott a légben, bársonyos, selymes szirmai sziporkáztak. Meglátta őt a hétpettyes katica, odarepült hozzá, megcsodálta, egyik szirmán megpihent egy cseppet. Pár pillanat múlva arra röppent a pávaszemes lepke is. Nagyon megtetszett neki e szép virág, szárnyával finoman, lágyan megcirógatta, s a szeszélyes áprilisról dúdolt egy kedves dalt, azzal bókolt neki. Lantját pengette hozzá a szellő, óvatosan ringatta a szirmokat, s a kis rigó vígan fütyörészett hozzá lágy dallamot. Ó, mennyi szépség volt abban a kertben, s micsoda illat áradt! A frézia fölemelte fejét, hogy nagyobb legyen, mint a violák, gőgösen, rátartin. A violák és a többi virág nem törődött vele. A kismadárkák is elhallgattak egy pillanatra. Ez még jobban bosszantotta, már egészen belevörösödött mérgében. Ekkor jött ki a házból néne. Körbe sétálta a virágokat, mindegyiket megcsodálta, kedvesen becézte, majd odament a fréziához. Finom illata egészen elvarázsolta. De olyannyira, hogy hirtelen a metszőollóval lenyisszantotta. Még felszisszenni se volt ideje a kevély virágnak! A néne bevitte a házba vázában az asztalára tette, hogy onnan csodálja. Finom illat áradt szét az egész lakásban. Odakint a kertben egészen addig táncolt a lepke és a katica a virágok között, míg csak le nem nyugodott a Nap a magas fák mögött. Akkor megcsókolták a színpompás virágokat, elbúcsúztak, s aludni tértek. Párnájuk a puha virágszirmok voltak, arra hajtották le fejüket és édes álomba szenderültek. 

Szépséges, lágy altatót fuvolázott nekik a csalogány.