A szerencsepénz

Mojszi édes mosollyal szenderült álomba. Egyszer csak az éjszaka közepén felébredt. Szobájába beszűrődött a Hold fénye. Nézte, hogy mily kék a Hold ott fenn az égen, ragyogott, szinte igézett a fénye. Néhány sirály halkan szállt alatta, talán a sóhajos éjt avatta? Gondtalan szárnyalt, figyelte csöndben, eközben némán pergett a könnye. Oly gyönyörű volt minden, mit látott, hisz lelkében nyugalomra vágyott. Tárta szárnyát, vagy lebegett veszteg, mint ott fent az a szép szatén felleg. Aztán hirtelen újra álomba szenderült. Egy fényes fémpénz gurult előtte a réten. Gurult, gurult, aztán egyszer csak megállt. Aztán forogni kezdett. Először csak lassan, aztán egyre gyorsabban, végül olyan gyorsan forgott, hogy azt már Mojszi szeme nem bírta követni. Milliónyi fényes gyémánt por  kavargott a levegőben. Egyszer csak kirajzolódott a fémpénzen egy gyémánt palota. Az is forgott az érmével sebesen. Fénylő gyémánt erdő kezdte körbe ölelni, benne gyémánt fákkal, bokrokkal, virágokkal és gyémánt állatokkal. Aztán egyszer csak lassulni kezdett a fémpénz, s s rajta minden, majd megállt. Bojszi nagyon kíváncsi lett, mi is lehet ott. Feltarisznyálta magát és elindult felé. Ment, mendegélt, tett vagy huszonnégy lépést, aztán mégegyszer ennyit és már a gyémánt erdőben járt. Gyémánt őzsuták és a gímszarvas tehenek gyémánt gidáikkal, borjaikkal járták az erdőt. A kicsik Bojszihoz egészen közel mentek. Ó, de jó lett volna megsimogatni őket! De nem volt szabad hozzáérni, megsimogatni őket, tudta ő ezt nagyon jól. Hogy miért nem? Az idegen szaga miatt, ami rátapadt volna a szőrükre. Ha az anyjuk megérzi, sorsukra hagyja őket. Ebben az esetben vagy éhen pusztulnak, vagy ragadozók zsákmányává válnak a kicsik. Ezért inkább távolabbról gyönyörködött bennük, amíg tovább nem ugra-bugráltak legelészni a gyémántos fűben. Ahogy Bojszi ment, mendegélt, egy gyémántos asztalkán egy gyémánt mag tündökölt árván. Beletette a tarisznyájába, aztán tovább ment. Egy gyémántos hordóban esővizet talált. Megtöltötte kulacsát gyémántos esővízzel, majd folytatta útját. Megérkezett. Hosszú, hosszú kacskaringós lépcsősoron ment végig. A korláton gyémánt rózsák készítettek hosszú-hosszú fonatot. Rajta lepkék, pillangók, méhek táncoltak derűsen, önfeledten, gondtalan. Ekkor Bojszi egy pillanatra felült az ágyában, kinyitotta a szemét. Körül nézett a szobában, talán még el is mosolyodott, aztán visszahuppant a párnájára és aludt tovább. Álmában elérkezett egy kapuhoz. Lenyomta a kilincset és belépett egy hatalmas, tágas terembe, ahol gyémántos trónuson egy mosolygós óriás ült. Fején hét szál kékes-zöld színű hajszál ágaskodott, három füléből szőrszálak meredeztek. Két füle pont úgy helyezkedett el, mint mindenki másnak, egy pedig hátul a tarkóján. Orra hosszú volt és horgas, olyan, mint a sasnak. Állán pedig hosszú-hosszú kékes-zöld szakáll lógott le egészen a földig. Kedvesen, szelíden beinvitálta. Illendőképpen köszöntötték egymást. - Gyere be Mojszi, már vártalak. Finom étellel, itallal kínállak. Egyél, igyál nyugodtan, utána majd beszélgetünk - mondta és eközben köszöntésképpen átölelte.  Miután jóllakott, beszélgetni kezdtek. Gyorsan telt-múlt az idő. Az égen a Hold aludni készült pihe-puha fészkén, tündöklő fények ölelték békén. Így hát Mojszi is elbúcsúzott. Az óriástól kapott egy csodaszép gyémántos könyvet ajándékba, tele szebbnél-szebb rajzokkal. Megköszönte, majd hazament. A könyvet, az esővizet, a magot az éjjeli szekrényére tette nyuszikás tálkájába, majd lefeküdt és elaludt. Sarjadt a holnap, űzte a múltat, vajon mi az, amit csak Ő tudhat? Nézte, milyen kék volt a Hold ott fenn az égen, ragyogott, szinte igézett a fénye. Aztán ő is aludni tért. Ahogy ébredt, a Nap és sugarai bevilágították a szobát Mojszi is felébredt. Egy ideig még ült az ágyán ásítozva, csipáit törölgetve, közben az álmára gondolt. Kinézett az ablakon, de nyoma se volt se a gyémánt palotának, se a gyémánt erdőnek, de ahogy megfordult csak úgy tündökölt az éjjeliszekrényén valami. Bigyó és Bogyó ekkor már körötte álltak. – Hát mégse álom volt? – Mojszi töviről-hegyire elmesélte mi történt az éjszaka. Testvérei tátott szájjal hallgatták. Aztán fogta a gyémántos kincseket és lement a szüleihez reggelizni, nyomában fiú, majd lánytestvérei nyargaltak. Lent aztán újra elmesélt mindent töviről–hegyire. Reggeli után Mojszi kiment a kertbe, elültette a gyémántos magot, meglocsolta gyémántos esővízzel, majd mellétett egy aprócska gallyat. Ezután visszament a szobájába és belelapozott a könyvbe. Sok-sok illusztráció volt benne. Utalás arra, hogy mit kell tennie, hogy hatalmasra nőjön a kertben a gyémántos répa fa. Így is tett. Eltelt egy nap, eltelt kettő, három és a harmadikra lássatok csodát, tényleg csodaszép, gyémántos répafa tündökölt a kertben. Leszakított egyet és jól lakott vele. Így tett mindenki a családban. Minden nap termett a fa hét gyémántos répát. Aztán pirkadt a reggel, Kakas Kamill kukorékolni kezdett, ahogy csak a torkán kifért. Erre már Mojszi is felébredt. Egy ideig még ült az ágyán ásítozva, csipáit törölgetve, közben az álmára gondolt. Kinézett az ablakon, de nyoma se volt a gyémántos répafának. Egy darabig még ült az ágyában csodálkozva és az álmára gondolt. Így volt mese volt, talán igaz se volt.