A mérkőzés 3.

Egy enyhe, csillagfényes estén Mogyi talált a földön egy maroklabdát. - Mi ez?- csodálkozott. Nézegetni kezdte. Megcsodálta erről, megbámulta arról, aztán véletlenül belerúgott.

– Jé, ez gurul! Ezzel focizni lehet! – örvendezett. – Gyertek barátaim focizni!- hívta a többi mókuskát. Pillanatok alatt ott termett sok kedves kis mókus a nagy tölgy alatt. A levelek puha szőnyegként terültek el a földön, így a pálya olyan sima volt, mintha valaki előre megterítette volna a mérkőzéshez.

– Kezdődhet a mókusfocibajnokság! – kurjantotta vidáman Mogyi.

A játék szabályai egyszerűek voltak, hiszen a mókusok nem szerették a bonyolultságot. A maroklabdát nem volt szabad túl magasra rúgni, nehogy fennakadjon az ágakon. Mindenkinek sorra kellett kerülnie, mert senki sem maradhatott ki a játékból. A legfontosabb szabály pedig az volt, hogy mindig mosolyogni kellett, hiszen így van értelme az egésznek.  A csapatok gyorsan felálltak: Mogyi a Csillogó Farkincákban játszott, míg a másik csapatot a Fürge Lábak vezették. Amikor a játék elkezdődött, a mókusok olyan fürgén pattogtak a recsegő-ropogó rozsdás avarban, mintha kis bolhák ugráltak volna a földön. A hangulat csodálatos volt. A holdfény ezüst csíkokat húzott a pályára. A tücskök halkan ciripeltek, mintha ők lettek volna a szurkolók. Az erdő vadjai is kíváncsian ültek le nézőként. A fák pedig susogva tapsoltak a gólhelyzeteknél, a kapura rúgásnál, a szögletnél és persze a gólnál. Mogyi egy különösen ügyes csel után olyan kacagásban tört ki, hogy még a bagoly is mosolyogva nézett le rá a magasból. A taps sem maradhatott el. A mérkőzés végén senki sem számolta meg a gólokat, a pontokat, mert a mókusok szerint nem az a lényeg, ki nyert, hanem hogy együtt játszottak és jól szórakoztak. Amikor már mindannyian elfáradtak, a labda mellé kuporodtak, és Mogyi halkan így szólt:

– Ez volt a legszebb, és leghangulatosabb mérkőzésünk. Szerintem örökítsük meg egy szelfi erejéig. - A kép el is készült. – Majd előhívtatom és mindenkinek adok belőle egyet.- folytatta!

- Köszönjük!- hálálkodtak a pajkos mókuskák.

– Nagyon szívesen! Egy emlék lesz majd a polcon- mondta mosolyogva. A többiek egyetértően bólogattak, majd elbúcsúztak egymástól. Mogyi a csillagokat nézve lassan elálmosodott. A fák lombjai melegen ölelték körbe, a szellő altatót susogott, és vele együtt nemsokára, az egész erdő békés álomba merült.

Ha arra jársz egy csillagfényes estén, talán még láthatod is  Mogyit, ahogy önfeledten ugrabugrál a fák ágai között, vagy lent épp egy makkot majszol.

Jó éjszakát! Szép álmokat!