A megszökött lufi

Nézd, ott száll egy lufi! – kiáltott fel Gogo, a fekete gólya. – Nem örülök neki, sőt, inkább szomorkodom. – De miért? – kérdezte a kicsinye. – Jól figyelj fiókám, elmondom!

Amikor a hosszú- hosszú utazásunk során, hazafelé megpihentünk egy szeméttelepen, Hurinak egy nylon zacskó akadt a lábára. Az volt a szerencséje, hogy mi is ott voltunk. Nagyon nehezen, de végül lecsipkedtük róla. Viszont Fefi, a fehér gólya már nem volt az! Amikor odaértünk és rátaláltunk, már késő volt. Már a haláltusáját vívta. Sajnos elfogyasztott egy gumiszalagot. Azt hitte, hogy élelem. Elzáródott a bele és emiatt elpusztult. Nagyon megsirattuk.

Annyi szörnyűséget láttunk a hosszú- hosszú út során, hogyha én azt mind elmesélném! – Meséld el, kérlek!

Tudod, hogy nemsokára én is útra kelek. Jó, ha tudok róla, hogy meg tudjam előzni a bajt. Nehogy az ő sorsukra jussak!- mondta a kicsi. – Rendben! – Gogo folytatta. – Teti, a teknős a tenger partján pusztult el. – Hogyhogy? – Lenyelt egy földön talált, szalagosra szakadt léggömböt. Azt hitte, hogy a kedvenc csemegéje, a medúza. Eltömítette az emésztőrendszerét, ami kiéheztette őt. Épp egyedül volt akkor, nem volt segítsége, és sajnos belehalt. – A kicsinek könnyek gyűltek a szemébe. – Folytasd anya, kérlek! – Akkor hallottam Kaliról, a kaliforniai üregteknősről is, aki hasonlóképpen járt. Sajnálatos módon egy elfogyasztott luftballon zsinór és annak a szalaga miatt pusztult el. – Ez szörnyű, vérfagyasztó! – patakzott a könnye a kis gólyának. – Mennyi veszély vár ránk! -  Igen, ez így van kincsem! Nem is árt, ha tudsz róla, - igazad van-, legalább felkészülsz rá!-  Albi, az albatrosz és Éki, az ékfarkú viharmadár fiókák, akik talán akkorák voltak, mint most te, szintén ennivalónak hitték a sok- sok elszabadult, megszökött lufit és bizony…- ők is elpusztultak? – Igen, sajnos így történt. – Honnan tudod?- Édesanyjuk mesélte el keserves sírások közepette, amikor összetalálkoztunk az egyik pihenőnél. – Ez borzasztó!- Az, bizony, rémisztő! – Ez mind az ember hibája? – Igen, az övé. – A fióka könnybe lábadt szemmel hallgatta. - A halpiacon, ahol épp egy halat pucolt egy árus, az egyik halnak a belsejében szintén volt egy léggömb darabka. Saját két szememmel láttam. Döbbenetes! Még a tengerben is megtalálhatóak.  De nem csak a vízben és a levegőben, a földön is ott vannak. – Hogy érted ezt? – Csicsit, egy kiscsikót egy léggömbzsinór fojtott meg. – Komolyan? – Igen. Ezt a szomszédasszonytól tudom. Ő is hallotta valakitől. – A kicsi gólya már nem bírta tovább hallgatni ezeket a hátborzongató, hajmeresztő dolgokat és a fészek mélyébe fúrta kicsi fejét és úgy csorgott a könnye. Kimondhatatlanul fájtak neki a hallottak. Ahogy sírt- rítt, mint a záporeső, könnyeitől a fészek alatt ültetett orgonabokrok és bazsarózsák szárba szökkentek, bimbót bontottak és kinyitották szirmaikat. Panka épp ott sétált. – Édesanya, nézd! Hogy megnőtt az a gólyafióka! Hamarosan útra kel. – Igen, kislányom, közeleg az idő. Nyár végére teljesen megerősödik, megnő. – Így is történt.

Nyár végén újra megjelent a kislány a fészek előtt. – Látom, már készen állsz a vonulásra! – Nagyon vigyázz magadra a hosszú- hosszú úton kis gólya! Jövőre is visszavárunk!

Szerencsés utat! – búcsúzott a kicsi lány integetve a gólyától.