A legdíszesebb tojás

Volt egyszer egy tyúk, aki nagyon szép és nagyon sok tojást tojt minden évben.

Az emberek az egész környéken ismerték és nagy becsben tartották. A tojások első részéből kiscsibék bújtak ki, második részét felhasználták, a harmadikat pedig eladták. A piacon az ő tojásai voltak a legkelendőbbek. Azonban ahogy telt, múlt az idő a tojások egyre jobban fogyatkoztak.

Egyik nap belenézett a tükörbe. Ahogy nézte, nézegette magát, észrevette, hogy egy idős tyúk nézett vissza reá. – Hm…ez én lennék? Hát igen, a test fiatalnak születik, de megöregszik. Ezt így kell elfogadni. – gondolta magában.

Egyik alkalommal, tavasszal, tojt még egy tojást, talán az volt a legszebb, legdíszesebb mind közül, nem is tudom… aztán soha többé. Egy hófehér tapsifüles meglátta a kertben és gyönyörűen kifestette, majd eldugta egy bokorban. Pár nappal később a tyúk észrevette egy ablakban és nagyot dobbant a szíve. – Milyen gyönyörű! Valamikor én is szép voltam, egészséges, fiatal, és hamvas. Belecsöppentem egy új, ismeretlen világba, amit már jól ismerek. Sok mindent megéltem, megtapasztaltam, bölccsé váltam. A tudásomat átadtam a befogadóknak. Szép életem volt. Most se panaszkodhatom. Jó itt nekem, a baromfiudvarban.

– Mondd, te öreg vagy? – nézett rá ártatlan szemekkel, őszinte kíváncsisággal egy kiscsibe, az egyik unokája. – Igen. – Olyan nagymama szagod van!- folytatta a kicsi. – Komolyan? – mosolyodott el a tyúk. – Lehetséges- felelte. – Kapirgálunk együtt?- természetesen. - Játszol velem? – hát, persze! – Mesélsz nekem? – igen, nagyon szívesen. Miről meséljek? – amiről szeretnél. Szeretem a meséd – felelte a kicsi. Miután befejezte, így szólt: – most pihenni szeretnék! – Jó, pihenj. Közben most én mesélek neked. Jó lesz? – Igen, nagyon- mondta fáradtan, erőtlenül, de még mindig mosolygós tekintettel. A kiscsirke megcirógatta.

Így teltek a napjai, amíg egyszer a szegény tyúk örökre elnémult.