A kincses térkép és a hajótörött

Hol volt, hol nem volt, Közép-Európától följebb, még Észak- Európától is, sőt Skandináviától is, valahol messze-messze, volt egy tenger.

Hideg volt, nagyon hideg, jéghideg a vize. Itt hajózott a csúf, de nagyon jóságos, és kalandvágyó Rattus. Már napok óta utazott, szelte a habokat a bárka.

Eleinte csak a tenger mélyében morajlott, zúgott, háborgott valami, valami baljóslatú. Közeledett a vihar. A hajót egyre magasabbra dobálták a fodrok, egyre gyorsabban sikamlott a vízen. A vihar szinte a fellegekig korbácsolta a tenger hullámait.

Rattus rémülten kormányozta, próbált kitérni a tornyosuló hullámok elől. Egyre sötétebb felhők takarták el a napot, s be az eget, s messze villámok villantak, amit fülsiketítő mennydörgés kísért.

Már recsegett-ropogott a hajó. A kapitány, vagy  matróz, talán mindkettő egy személyben, erősen fogta a kormányt, próbált navigálni a hatalmas viharban, de egyre kevesebb sikerrel. A hajót erősen verte, püfölte, ütlegelte a víz hatalmas ereje. A fedélzeten átcsaptak a hullámok, aztán:- Reccs! Reccs! Reccs! –tört ketté a hajó.

Hirtelen megdőlt és süllyedni kezdett. Rattus most látta csak, hogy mekkora bajban van. Váratlanul fejest ugrott a vízbe és amilyen gyorsan csak tudott, tempózott el-el, messzire a roncsoktól, nehogy a sodrás lehúzza a mélybe. Egy hullámokon sodródó fadarabba kapaszkodva próbált életben maradni. Nagy nehezen sikerült a tetejére mászni és erősen fogva a széleket ráhasalt.

Telt-múlt az idő, az orkán erejű szél és a hullámok is csitulni kezdtek, gyengültek, aztán egyszer csak minden elcsendesült. Elvonultak a felhők és újra kisütött a nap.

Ekkor vette észre, hogy a hullámok a partközelbe sodorták. Rattus erőt vett magán és erőteljes karcsapásokkal kiúszott a partra. Az utolsó pillanatban vette észre, hogy egy jókora cápa követte óriásira tátott szájjal, vicsorgó fogakkal. De ő már biztonságban volt, partot ért.

Leszállt a deszkáról és elindult a sziget belseje felé. Egyszer csak valamiben megbotlott. Lenézett a lábaihoz, hát egy ütött-kopott ládika volt az. Kíváncsian kinyitotta.

Tudjátok, hogy mi volt benne? Nem volt más, mint egy térkép. Kíváncsian kihajtogatta, nézegette és meglátott rajta egy nagyon nagy „X” jelet.

-          Ó, ez egy kincses térkép! Megyek, megkeresem a kincset.- Nagy örömmel elindult abba az irányba, amit jelzett a térkép. Végig az útmutatást követte. Egyszer csak elért egy nyírfaligetbe, ott is a leges legmagasabb nyírfához. A fa tövében ásni kezdett.  Érezte, hogy valami kemény tárgyba ütközött. Óvatosan kiásta. Egy ládika volt. Keresni kezdte a kulcsot is hozzá. Hamarosan rátalált kicsit arrébb a földben. Felnyitotta és lássatok csodát! Volt benne arany, gyémánt és rengeteg csengő-bongó érme. Hű, de megörült neki!

Óvatosan körülnézett, nem jár-e a közelben valaki? Egy teremtett lelket sem látott. Nekiveselkedett, kivágott néhány erős fűzfát, abból hajót fabrikált, majd rátolta a vízre. Beleült és a kincsekkel megrakodva hazaindult. Szerencsére most elkerülte a vihar, nyugodt, tükörsima volt a tenger. Egy csapat delfin kísérte Rattust egy jó darabig. Egyszer csak hazaért. A kincseket hazavitte és szétosztotta népes családja között, mindenkinek egyformán.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!