A hétfejű Szenilis és a legkisebb legény

Mielőtt elkezdeném a mesémet, szeretném tőletek megkérdezni, hogy tudjátok-e, hogy mit jelent az a szó, hogy szenilis? Feledékenyt jelent. Hogy az a valaki mindent, vagy sok mindent elfelejt. Hát erről a feledékeny sárkányról fog szólni a mesém. Most elkezdem. Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az üveghegyeken innen, élt egy özvegyasszony, s annak három fia. Ott laktak az erdő mellett egy vályogfalú, nádtetős kulipintyóban, melynek kéményére mindig visszajárt a kedves gólya. Az asszony szerette fiait. Becsületre, tisztességre nevelte. Taníttatni is szerette volna őket, valami jóravaló szakmára. De olyan szegények voltak, mint a templom egere, vagy talán még annál is szegényebbek. Búsult, a néne erősen, hogy mi tévő legyen? Azt mondja egyszer az asszony a fiainak: - Nincs egy lyukas garasunk se, elfogyott mind, ezért a kedves Balga birkát, Mérges pókát le kell, hogy vágjam, hogy éhen ne haljunk. Csak a kedves, egyetlen Tikom tud kapirgálni még egy darabig. Hallja ezt a legkisebb fiú, s így válaszolt: - Cseppet se búsulj drága, jó édesanyám! Nem kell kedves állatainkat leölnöd, segítek én, megtalálom a megoldást, csak egy kis időt kérek tőled és ígérem, hogy rendbe jön minden! - Jól van hát, legyen így! Akkor menj el kedves kisfiam, láss országot-világot, próbálj szerencsét, mert itthon már alig akad egy betevő falat. Ígérem, míg haza nem jössz, addig ki fogunk tartani. - Így is lett. Az édesanyja sütött neki hamuban sült puffancsot, adott mellé egy flaska vizet, így tarisznyálta fel. A legkisebb fiú: Szorgos Szepes elbúcsúzott hát szeretett édesanyjától és testvéreitől, majd keserves könnyhullatások közt elindult, hogy meglelje a szerencsét. Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Amint ment, mendegélt, találkozott az úton egy hajlott hátú, éltes emberrel. Illendőképpen köszöntötte: - Adjon isten, öregapó! - Amaz meg vissza: - No, áldott szerencséd, hogy öregapónak szólítottál, mert különben bizony nagy baj lett volna! De hol jársz itt, ahol a madár sem jár? Szepes mindent elmesélt töviről, hegyire. - Értem! - felelte öregapó, majd így válaszolt: - Gyere, szegődj el hozzám három napra, juhokat legeltetni. Az lesz a dolgod. Minden hajnalban kelj fel kakaskukorékolásra, vidd ki a juhokat legelni, délben itasd is meg, délután még legeljenek, s estére tereld be őket Buksi kutyával az akolba. Meglásd, ha minden nap így teszel, jóra fordul minden. Ráállott hát az alkura a legény. Este jó korán lefeküdt, másnap kakasszóra kipattant az ágyból és Buksi kutyával együtt kiterelték a juhokat legelni. Úgy dél körül álmot hozó szellő cirógatta meg az arcát. Szepes majdnem elaludt, de Buksi kutya ugatni kezdett, így újra éber lett, s figyelte a delelő állatokat. Egyszer csak egy hétfejű sárkány szállt alá a felhőkből, hosszú szárnya betakarta a fellegeket, s szórta a lángot mind a hét széles szájából. Elébe állott Szepesnek. Először megijedt a legény, de úgy csinált, mintha nem félne. - No, te hétfejű sárkány, mit keresel itt? - Hogy én mit keresek itt? - kérdezte meglepődve Szenilis sárkány. - Ez az én legelőm! - Ez meg az én nyájam, és az én kutyám! – felelte bátran Szepes. - Mérkőzzünk meg! - kiáltotta a legény. - Amelyikünk erősebb, azé lesz a legelő! De tudd meg, hogy én szerfölött erős vagyok ám! - Jó - hagyta rá a sárkány – mérkőzzünk meg. A fiú rámutatott egy Gyepűrózsa bokorra. - Mutasd meg, hogy milyen erős vagy! Két manccsal húzd ki a földből. Szenilis sárkány egy hirtelen mozdulattal kitépte a földből a bokrot. De azon nyomban éktelen hangon ordítani kezdett, mert a nagy, horgas tüskék jól összeszurkálták mind a tizennégy mancsát. Miután abbamaradt az üvöltése, így szólt: - Most te jössz! Mutasd meg, hogy milyen erős vagy! A fiú felgyűrte a ruhaujját és erősen a bokor mögé nézett. - Miért nézel olyan erősen a bokor mögé?- kérdezte álmélkodva a sárkány. - Várom a kisöcsémet, az Izmos Csiguszt. Ha erre jár, megkérem, hogy tépje ki ő a földből a bokrot. Gondold el, ha ő ki tudja tépni, akkor én milyen erős lehetek! - Jó, elhiszem neked. Ha te ilyen erős vagy, akkor inkább legyünk jó barátok. - Nem bánom - egyezett bele Szepes - de csak akkor, ha úgy tisztelsz engem, mint az idősebbet. - Rendben!- Állt rá Szenilis sárkány. – Tiéd lehet a legelő is!- felelte. - Jó!- felelte a legény. Megitták az áldomást, a hétfejű elköszönt a legénytől, és visszament oda, ahonnan jött. A fiú tovább legeltette a nyájat, majd amikor esteledett Buksi kutyával hazaterelte. Öregapó már várta. Mikor látta, hogy a nyáj hiánytalanul hazaért, Szepest puliszkával /kukoricalisztből készült kásás étellel/ várta. Miután jól bevacsoráztak, lefeküdtek aludni. Jó meleg libatollas dunnával takarództak. Másnap a fiú kakasszóra kipattant az ágyból és Buksi kutyával együtt kiterelték a juhokat legelni. Úgy dél körül újfent álmot hozó szellő cirógatta meg az arcát. Szepes majdnem elaludt, de Buksi kutya ugatni kezdett, így újra éber lett, s figyelte a delelő állatokat. Egyszer csak Szenilis, a hétfejű sárkány szállt alá a felhőkből, szórta a lángot mind a hét szájából. Elébe állott Szepesnek. Csodálkozva nézte a legény, de gyorsan összeszedte magát és azt mondta: - No, sárkány öcsém, mit keresel itt? - Hogy én mit keresek itt? - kérdezte meglepődve Szenilis sárkány. - Ez az én legelőm! - Ez meg az én nyájam, és az én kutyám! – felelte bátran Szepes. Tegnap már megmérkőztünk. Nem emlékszel? Ó, hiszen a neved is: Szenilis, hogy erre nem gondoltam! – kacagott fel a legény. Abban egyeztünk meg, hogy azért mert erős vagyok, inkább jó barátok leszünk. Ráadásul, abba is beleegyeztél, hogy engem tekintsz az idősebbnek. - Nem emlékszem! Biztosan be akarsz csapni! - Dehogy! - mondta a fiú – de ha úgy gondolod, akkor mérkőzzünk meg. A fiú rámutatott egy szeder bokorra. - Mutasd meg, hogy milyen erős vagy! Szenilis sárkány egy hirtelen mozdulattal kitépte a földből a bokrot. De azon nyomban éktelen hangon ordítani kezdett, mert a nagy, horgas tüskék jól összeszurkálták mind a tizennégy mancsát. Miután abbamaradt az üvöltése, így szólt: - Most te jössz! Mutasd meg, hogy milyen erős vagy! A fiú felgyűrte a ruhaujját és erősen a bokor mögé nézett. - Miért nézel olyan erősen a bokor mögé?- kérdezte álmélkodva a sárkány. - Nézem a kisöcsémet, Muszklis Muszi nyuszit. Ha erre jár, megkérem, hogy tépje ki ő a földből a bokrot. Gondold el, ha ő ki tudja tépni, akkor én milyen erős lehetek! - Jó, elhiszem neked. Ha te ilyen erős vagy, akkor inkább legyünk jó barátok. - Nem bánom - egyezett bele Szepes - de csak akkor, ha engem tekintsz az idősebbnek. - Rendben!- Állt rá Szenilis sárkány. – Tiéd lehet a legelő is!- felelte. - Jó!- felelte a legény. – De nem fogod elfelejteni?- kérdezte. - Dehogy! Nem fogom!- így Szenilis Sárkány. Megitták az áldomást, a hétfejű elköszönt a legénytől, és visszament oda, ahonnan jött. A fiú tovább legeltette a nyájat, majd amikor esteledett, Buksi kutyával hazaterelte. Öregapó már várta. Mikor látta, hogy a nyáj hiánytalanul hazaért, Szepest csicsókával /krumplihoz hasonlít, de kicsit édesebb, finom gumós növény/ kínálta. Miután jól bevacsoráztak, lefeküdtek aludni. Ma éjjel spapulával takarózott, pihe- puha vánkosba fúrta orcáját. Másnap kakasszóra kipattant az ágyból és Buksi kutyával együtt kiterelték a juhokat legelni. Úgy dél körül ismét álmot hozó szellő cirógatta meg az arcát. Szepes majdnem elaludt, de Buksi kutya ugatni kezdett, így újra éber lett, s figyelte a delelő állatokat. Egyszer csak Szenilis, a hétfejű sárkány szállt alá a felhőkből, szórta a lángot mind a hét szájából. Elébe állott Szepesnek. Ám amikor meglátta a legényt, eszébe jutott ígérete. - Ne haragudj, megint elfelejtettem az ígéretemet, hogy én mindent elfelejtek! - Búsulta el magát a hétfejű. - Semmi baj, előfordul az ilyen. Néha én is elfelejtek dolgokat. De most már tényleg tartsd az eszedben, hogy elnyertem tőled ezt a legelőt. Ez az enyém! - Ígérem, hogy így lesz! – Paroláztak, megitták az áldomást, a hétfejű elköszönt a legénytől, és visszament oda, ahonnan jött. Soha többé nem tért vissza. A fiú tovább legeltette a nyájat, majd amikor esteledett Buksi kutyával hazaterelte. Öregapó már várta. Mikor látta, hogy a nyáj hiánytalanul hazaért, Szepest csiripiszlivel /lepénytésztával/ kínálta. Miután jól bevacsoráztak, így szólt a legényhez: - Most pedig odaadom a fizetséged. Azzal elővett egy nagy zsákot, abban pedig temérdek pénzt. - Ez a fizetség a szorgalmadért!- mondta az öregember. A fiú megköszönte a fizetést, majd illendőképpen elbúcsúzott és nagy örömmel hazaindult. Amikor hazaért, Kornél Kakas hangosan kukorékolni kezdett: Kukurikú, kukurikú! Szorgos Szepes hazaért, tengernyi pénzt hozott! – Szaladt elébe két testvére, és bottal bicegett elé drága öreg édesanyja. Zokogva borultak egymás nyakába. - Megígértem drága anyukám, hogy segítek én, megtalálom a megoldást, csak egy kis időt kértem tőled és ígértem, hogy rendbe jön minden! Így is történt. Most itt vagyok!- Miután bementek a házba, töviről hegyire elmesélt mindent, majd átadta a tengernyi pénzt. Annyi volt belőle, mint a rosta lika. Jutott belőle minden nap finom ételre: kolbászra, tojásra, paradicsomra, paprikára, sőt még almára is. Jutott a fiúk kitaníttatására is. Nem szenvedtek hiányt többé semmiben. Jutott belőle mindenre, amire csak szükség volt. Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána!