A dínók földjén

Esős idő volt. Zuhogott, mintha dézsából öntenék, ráadásul a szél is erősen fújt. A Diósförgepatony család tv-t nézett. Kivételesen a kicsiknek is meg lett engedve. Tudjátok, hogy mit néztek? Egy természetfilmet, dokumentumfilmet. Hogy miről szólt? Elmondom, figyeljetek jól! Gyönyörű, üde, zöld és buja dzsungel volt az őskontinens, a Pangea. Az idő egyre melegebb és csapadékosabb lett. Forró volt és száraz, aztán hirtelen a monszunok, a szelek hatalmas esőt zúdítottak le a termetes tenger felől. Cikászokat és a páfrányokat porzott be a szél. A hatalmas ginko fa is kellemes árnyékot nyújtott a nagy hőségben. Néhány fenyőt rovarok, lepkék poroztak, néhányat a szellő, vagy úszva tették meg az utat más területekre, ahol a mag bebújt a földbe és égig érő fává cseperedett. A fenyők gyantája megkövesedett, magába zárva, fogságban tartva néhány rovart: szúnyogot, legyet, vagy hangyát. Diósförgepatony Bubika csak nézte-nézte elmerengve, képzeletben már egészen máshol járt. Hogy hol? A Triász osztályban, ahova járt a camarasaurus, az apatosaurus, a diplodocus, a brachiosaurus, az archosaurus, a plesiosaurusz és az ichthyosaurus. Együtt járták a pusztákat. Együtt gyönyörködtek a bogarakban, rovarokban, növényekben. Nagyon vigyáztak a természetre, mert csodaszép volt és szerették volna, ha mindig az is marad. Finom, fűszeres, vagy eső illatok kavarogtak a levegőben. Míg az archeusok inkább az atlétikát, a gyaloglást és a futást szerették, mert a sport volt a mindenük, a plesiosauruszok és az ichthyosaurusok inkább az úszást választották. Gyakran rendeztek egymás között versenyeket is. Ki úszik messzebb, ki úszik gyorsabban. Hol az egyik, hol a másik győzött. Nem az volt a lényeg, hogy győzzenek, hanem maga a játék és a hangulat. Eközben a Jura osztályban boldogan, gondtalan éltek a gigászi húsevő ragadozók. Olyan nagyok voltak, hogy mellette mi talán kisegerek lehettünk volna. Legelték a füvet, a lombokat a hatalmas növényevők. A diplodocus, a brachiosaurus, a seismosaurus, a sauropoda, a titanosauria, az argentinosaurus, a seismosaurus. Ők a Jura nevű  osztályba jártak. Nagyon jó barátok voltak. Mellettük, mi akkorák lehettünk, mint talán egy hangya. Ekkorra a Pangea, az őskontinens egyre inkább két részre vált. A vulkanikus aktivitás egyre inkább csökkent, a levegő hűlni kezdett. Még mindig meleg volt, vegetáció, az élővilág szemet gyönyörködtető, varázslatos, impozáns volt, szinte magához csalogatta a látogatót. Az iskolának volt egy hatalmas szárazföldi udvara, ahol szabadon játszottak és tanultak a dinoszauruszok. A szünetben csordákban jártak, hosszú nyakukkal a legmagasabb fák leveleiből legelésztek. Néha azért Diplodocus Dorothea és Sauropoda Sarolta egy-egy finom falaton összekapott. A vita hevében hosszú farkukat egymásnak csapkodták, mintha ostor lett volna. Ilyenkor olybá tűnt hogy tán mennydörgött vagy villám csapkodott, akkorát szólt, durrant a hangja. Titanosauria Titanilla fülét, farkát behúzta ijedtében. Persze ezután gyorsan ki is békültek. Nagyon sokat beszélgettek mély, öblös hangjukon. Jókorát sétáltak, hatalmas lábaikkal szinte döngött lábuk alatt a föld. Földrajzórán volt, amikor a csipkés, zord, égig érő hegyekben, vagy a sűrű erdőben jártak. Ilyenkor az érintetlen természetben gyönyörködtek, de olykor kirándulást tettek a szép, kristálytiszta folyókhoz, a vízesésekhez és a gleccserekhez. Félelmetes volt, amikor a jégfalból óriási, gigászi jégtömbök szakadtak le, és zúdultak le óriási robajjal. Szauropoda Szerafin és Szauropoda Szerafina legjobban a gyönyörű hegyi tavakhoz szeretett kirándulni. Tornaórán fogócskázást kedvelték legjobban a húsevők, bújócskázást pedig a növényevők. Alloszaurusz Szkilla nagyon boldog volt, amikor sikerült elkapnia, vagy megtalálnia egy- egy növényevőt, például Szauropoda Szorinát, aki a leglassúbb és legügyetlenebb volt. De nem bántotta. Ám amikor korgott a gyomra volt olyan állat, akit kíméletlenül cafatokra tépett és felfalfalt. De hát ő ilyen volt, húsevő, ragadozó. Menekültek is amerre láttak a szauropodák , ha észrevették, hogy Alloszaurusz Szkilla közeledik. A geosaurusok az úszásért rajongtak a legjobban. Szinte szelték a vizet óriási uszonyaikkal. Az iskolai szünetben finom halakat ettek tízóraira és ebédre. Pterosaurus Szonja imádott repülni. Szenvedéllyel űzte a vadászatot. Addig üldözte a kiszemelt prédát, amíg az el nem fáradt és hirtelen a hátába mélyesztette karmait. Hiába, ő is ragadozó volt. A Kréta osztályba jártak a dinoszauruszok, Raptor Szilviusz és Tyrannoszaurusz Szilvána is. Eközben lassan egyre inkább szétváltak a szárazföldek. Formálódott a Föld arculata. Változott az időjárás. A tengerben úszkált a mosasaurus, a plioszaurusz, a kronosaurus, a pleizoszaurusz és később jött az osztályba az elasmosaurus és a megalodon is. Ő volt a csúcsragadozó az őstengerben. Félt is tőle mindenki. Hatalmas volt, óriási fogakkal és olyan sebesen úszott, hogy azt szem nem tudta követni. Amikor zsákmányra lelt olyan hatalmas hullámokat korbácsolt, hogy a felhőkig fröccsent a víz és örvénylett a tenger. Nagyon félelmetes volt, akárcsak a hangja. Raptor Szilviusz, Tyrannoszaurusz Szilvána és Megalodon Melánia nagyon jó barátok voltak. Soha sem fölényeskedtek társaikkal, nem fitogtatták erejüket. Egyik sem volt önelégült, beképzelt, hetyke, és hivalkodó sem. Ám történt egyszer, hogy Raptor Szilviusz és Tyrannoszaurusz Szilvána találtak egy elpusztult, vastagon húsos, zsíros tetemet. Mindketten nagyon éhesek voltak és fájt a foguk a finom falatra. Ezért veszekedni kezdtek, hogy kié legyen. Összekaptak, összetűztek, vitatkoztak egyre dühösebben, mérgesebben. Senki, se mert a közelükbe menni, zengett a hangjuktól a környék. - Hadd legyen az enyém! majd legközelebb a tied lesz! - mondta Szilviusz. - Hiszi a piszi! – felelte. - Hadd legyen az enyém! Legközelebb a tied lesz!- mondta Szilvána. - Hiszi a piszi! – felelte. - Csihi-puhi, csihi-puhi, csihi-puhi kezdték el a verekedést. Aztán kerültek-fordultak jobbra és balra, előre és hátra, aztán körbe-körbe a vita hevében, amikor hirtelen csibbent- csobbant a víz, és zsip-zsup kiugrott a vízből Megalodon Melánia és azonnyomban elvitte a zsákmányt. - Ez most már az enyém! - kacagott és belecsobbant a tengerbe. A víz hulláma beterítette Szilviuszt és Szilviánát. - Hapci! Hapci!- prüszköltek, majd dérrel-dúrral, hanyatt-homlok elmentek a sűrű berekbe. Egy jó ideig senki se látta őket. Aztán újra hétfő lett. Gyönyörű idő volt. Az udvaron gyülekeztek a Kréta osztályos tanulók. Szilviusz és Szilviána először még mérgesen néztek egymásra, aztán egyszer csak elnevették magukat és bocsánatot kértek egymástól. - Látod Szilviusz? Ha nem vitatkoztunk volna, hanem igazságosan osztozkodunk, nem vitte volna el az ennivalót az orrunk elől Megalodon Melánia. - Igazad van! – felelte immár vidáman, jókedvűen. Aztán mindketten hazabaktattak a szüleikhez. Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána! Ekkor Diósförgepatony Dénes bácsi, a kicsik apukája elkapcsolta a televiziót. - Nézzétek, kisütött a nap! Menjünk ki a kertbe tenni-venni! Így is történt. Ha nem hiszed, járj utána!