A csodás Vajdahunyadvár tornyai alatt /Múzeumok vi

Egyszer volt, hol nem volt, a budapesti Városligetben, a csodás Vajdahunyadvár tornyai alatt, élt egyszer egy egér család. A legkisebbek, Cincin és Farkinca, nagyon kíváncsi egérkék voltak.

Egy esős őszi napon besurrantak a vár nagy kapuján, és legnagyobb meglepetésükre a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban találták magukat.

Ahogy megpillantották a hatalmas, fénylő termeket, a két kisegér bajsza ütemesen rezegni kezdett a gyönyörűségtől.

-Hű, odanézz! De gyönyörű!- tátotta el icipici száját Cincin.

- Ó, milyen hatalmas és milyen ékes!- ámuldozott Farkinca.

- A Mezőgazdasági Múzeum kívülről pontosan úgy néz ki, mint a mesebeli lovagvárak, amikben hercegnők és sárkányok laknak! - folytatta Cincin.

- Mintha össze-vissza építették volna. Nem egyforma az egész, hanem olyan, mintha egy óriás négy különböző várat és palotát ragasztott volna össze. Van kerek tornya, csúcsos tetője, sőt még egy kis vizesárok is van mellette, mint az igazi váraknál. -mondta elkerekedett szemekkel, tátott szájjal Farkinca.

- Nézd! A falain rengeteg apró díszítés van, a kapuk felett pedig faragott kőfigurák és ablakok sorakoznak, mintha egy régi királyi palotában járnál. - jelentette ki Cincin.

- Szerintem a tervező lemásolta a múlt legszebb épületeit, és egyetlen hatalmas, varázslatos kastélyba gyúrta össze őket- elmélkedett Farkinca.

Először egy olyan terembe értek, ahol hatalmas baglyok, ölyvek, nyestek, rókák, agancsos szarvasok és vadmalacok laktak. Cincin ijedten bújt Farkinca mögé, de aztán rájött, hogy nincs mitől félni, mert a kitömött állatok békésen figyeltek. A mennyezetről régi halászhálók lógtak, a sarokban pedig egy igazi, fából faragott csónak pihent.

-Nézd, mekkora tutaj! - suttogta Farkinca.

A következő teremben megint tátva maradt a szájuk. Óriási, vörös és zöld színű, százéves traktorok és gőzgépek sorakoztak. Cincin felmászott az egyik óriási vaskerékre, és úgy érezte magát, mintha egy guruló hegy tetején ülne. Itt régi ekéket is láttak, amelyekkel régen, a földet szántották az emberek.

Egy kisebb szobában az aprócska kisegerek otthonos illatokat éreztek. Régi búzakalászok, liszteszsákok és fonott kosarak között találták magukat. Egy maketten megnézhették, hogyan őrölte a lisztet a szélmalom.

-Ide biztosan egy óriási egér pék jár dolgozni!- kuncogott Cincin, miközben megcsodálta a kiállított, fából faragott pereceket és kenyereket.

Végül a szőlőművelés termébe jutottak, ahol hatalmas, fából készült prések és óriási boroshordók álltak. Farkinca bemászott egy üres hordó dongái közé, és a hangja viccesen visszhangzott a sötétben.

-Cin-cin-cin!- visszhangozta édes kis vékony hangja, miközben jókat kuncogott.

Amikor a múzeumi őr léptei koccantak a márványpadlón, a két kisegér fürgén az egérlyuk felé vette az irányt, mert megéheztek. - Korr- korr- kordult meg az icipici gyomruk. Kiszaladtak a várudvarra, egyenesen a puha fészkükbe, és elhatározták, hogy legközelebb, evés után, a múzeum híres lóverseny-kiállítását is felfedezik.  Így is történt.

Cincin és Farkinca, a két kisegér, nesztelen talpakkal osont tovább a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállítótermeiben, de ezúttal a sors egyenesen a legfélelmetesebb szobába, a vadászati kiállításra repítette őket.

Ott állt ő. Egy hatalmas, barna, kitömött medve. Két lábra ágaskodott, a mancsait a magasba tartotta, és az üvegszemei csillogtak a félhomályban.

Cincin hirtelen azt hitte, a maci megmozdult. Ijedtében akkorát ugrott, hogy egyenesen a medve lába mellett álló, igazi százéves fa malomkerék tetején landolt. -Cin-cin-cin!- visította ijedten, de édes kis vékony hangon. Vadul vert icipici szíve. De a medve meg se mozdult. Nem is tudott volna, hisz ki volt tömve. Cincin hamarosan megnyugodott. Cincin és Farkinca tovább haladt a hatalmas múzeumban. Annyi, de annyi csoda volt, hogy az csak csuda!

Ahogy Cincin megkapaszkodott a nagy kerék barázdáiban, valami kemény dolog koppant az orra hegyén. Egy apró, sárgás, tökéletes búzaszem volt az, ami évtizedekkel ezelőtt ragadhatott a fa repedésébe!

-Farkinca, nézd, egy igazi múzeumi vacsora!-cincogta boldogan. Farkinca is fel akart mászni a kerékre a testvéréhez, de a lába megcsúszott a fényes padlón. Ekkor a felettük magasodó menyét bundájáról levált egy puha, barnás- fehér szőrpamacs, és pont Farkinca alá hullott, mint egy puha párna. Farkinca nemhogy megütötte volna magát, de a puha menyétszőr segítségével egyből felrugaszkodott a malomkerék tetejére. A két incifinci kisegér ott, a kitömött menyét lábánál, a régi malomkerék tetején osztozott meg igazságosan, fifti- fifti, a talált búzaszemen. Rájöttek, hogy a múzeum óriásai egyáltalán nem bántják őket, sőt, még ajándékot is tartogatnak a bátor felfedezőknek.

Lassacskán besötétedett és záráshoz készülődött a múzeum. A két aprócska kisegér óvatosan kisurrant a bejárati ajtón és élményekkel gazdagon tért haza a családjához.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!