A csodákkal teli téli este

Nagyon régen történt, még kicsi voltam. 

Tél volt. Napok óta esett a hó, nagy pelyhekben hullott. Bokáig, majd térdig lépkedtem benne. Recsegett-ropogott lépteim nyomán ezen a napon is, amikor nagymamámmal és Katával, az unokahúgommal késő délután a templomba mentem. Nagymamám nem volt idős, még a hatodik ikszbe se lépett. Útközben mesélt „a pásztorok utazásáról Betlehembe”. Ámulattal hallgattam a történetet. Közel volt hozzánk a kápolna, átlósan a túloldalon.

Amikor beléptünk, olyan misztikus érzésem támadt. Nagy volt a csönd, és különös fény ölelt át, amit nem tudtam megmagyarázni. Egy ideig ültünk a padban, én a fali freskókat nézegettem. Gyönyörködtem a szépen megmunkált képeken. Aztán ismét hazasétáltunk. Nagyon boldog voltam. Csodajó volt a ripegő-ropogó hóbundán lépegetni és még mindig szállingózott a hó.

Sötét volt, amikor kipirult arccal hazaértem és fülig érő mosollyal beléptem a bérlakásba. Előttem állt egy csillogó-villogó ruhába öltözött karácsonyfa, alatta pedig pár aprócska csomag. Hogy milyen finom, fenyőillat volt a lakásban, nem győztem betelni vele!

Lábujjhegyen megérkezett a karácsony.