A cseresznyeházikóban

Hol volt, hol nem, volt egyszer

itt a közeli cseresznyefán,

Bóbita nyuszikák kertjében

egy cseresznyeházikó,

icike-picike.

Ezen a fán lakott még

egy feketerigó

icike-picike,

pihe, puha fészkében.

Párjával élt békében,

a lomb óvó tetejében.

Fészkéből ámulva kukucskált

ki a világra hat apró,

irinyó- pirinyó,

kis pihe- puha buksi, rajta

éhes, síró- rívó, két- két

szempár, s hat tátogó rigócsőr,

icike-picike.

Hol volt, hol nem, volt egyszer

itt a közeli cseresznyefán,

Bóbita nyuszikák kertjében

egy cseresznyeházikó, icike-picike.

Egyszer csak odaszállt egy

cseresznyelégy,

icike-picike.

Nézegette, méricskélte:

- Hm, hm, ez jó lehet nekem!

Aztán betelepedett.

Puha ágyat vetett,

tojást rakott, de csak egyet,

icikét-picikét.

Egyszer csak vendég érkezett.

Illendően becsöngetett.

- Ki van odakünn? - kérdezte.

- én vagyok a levéltetű,

- én pedig az eszelégy.

- Van még szabad hely?

- Nem nincs, ez már foglalt.

Keressetek más helyet

valahol magatoknak.

Elbúsult a tetű, meg a légy,

pedig ez a kunyhó olyan szép!

De mit tehettek, illendőképpen

elköszöntek, s tovább röppentek.

Hol volt, hol nem, volt egyszer

itt a közeli cseresznyefán,

Bóbita nyuszikák kertjében

egy cseresznyeházikó,

icike-picike.

Telt- múlt az idő, jött a változás.

Egyszer csak izegni,

mozogni kezdett a tojás,

aztán felpattant a tojáshéj.

Előbújt egy fehér, valami girbegurba.

- Tudod, hogy mi lehetett?

Ámult- bámult a kis nyű,

ki ekkor a nagyvilágra gyütt,

az icike-picike.

Cseresznyelégy anyukája

nem volt többé a dadája.

Otthagyta, nem vigyázott

soha többé már reája.

Így az icipici kis kukac

egyedül maradt a házban,

dajkája volt a vetett puha kupac.

Hol volt, hol nem, volt egyszer

itt a közeli cseresznyefán,

Bóbita nyuszikák kertjében

egy takaros cseresznyeházikó,

icike-picike.

Ott élt immár egyes egyedül,

az iciri- piciri kis lábatlan.

Eleinte sírt- rítt a kis nyű,

majd ráébredt, hogy a világ,

milyen szép, sőt gyönyörű.

Aztán egyszer csak megéhezett.

Falta a házát belülről rendesen.

Éhes volt, korgott a hasa,

így hát mi mást tehetett

az az icike-picike?

Így teltek-múltak a napok.

Hol volt, hol nem, volt egyszer

itt a közeli cseresznyefán,

Bóbita nyuszikák kertjében

egy cseresznyeházikó,

icike-picike.

Egyik nap valami furcsát érzett,

ó, de még milyen nagyon!

Egyszer csak szétnyílt a burok.

A kis nyű meredten figyelte:

- na most vajon mi lesz?

Egy hatalmas kék szempár

nézett vele farkasszemet.

Egy kisleány volt, aprócska,

szőke hajú, copfos, fürtös,

szoknyája rózsás, rakott,

s ó, mily, pörgősre szabott!

Szája széles, mosolygós, cserfes,

bája úgy elkápráztatott!

Nézegette, méricskélte

a cseresznyelakót,

egyszer csak felkiáltott:

nézd, édesanya, nézd,

ez a cseresznye kukacos!