A beszélő kert

Kisid és Küsid augusztus végén, annak is az utolsó napján kimentek a  kiskertjükbe. Leültek a kedvenc padjukra és gyönyörködtek a két kezük munkájában. Egyszer csak elkerekedett a szemük és tátva maradt a szájuk. Egy aprócska tündér libbent a kert és a balkon fölé. Varázspálcájával parányi, milliónyi gyémántport szórt szerteszét. Aztán tovaröppent. Illa berek, nádak erek és már nyoma se volt. Ezután azt vették észre, hogy megelevenedett a kertjük. A fák, a bokrok, a virágok, sőt a rovarok is beszélnek. - Jól látom? – nézett Kisid csodálkozva Küsidre. - Jól hallom? – nézett Kisid elképedten Küsidre. - Azt hiszem igen…pszt!...maradjunk csendben… suttogta Kisid. Valóban. Beszélt a kert. - Ugye, milyen szépen burjánzom? - szólt a balkon. - Sokat gyomlált, locsolt, becézgetett, cirógatott Kisid és Küsid. - Ugye, milyen gyönyörű vagyok? Fenséges, szépséges, ellenállhatatlan- sorolta emelt fejjel, büszkén a balkon. - Akárcsak én! Olyan vagyok, mint egy tündérkert! Mesés, szikrázó, káprázatos, csábító, és formás! - sorolta emelt fejjel, büszkén a kert. - Engem is sokat gyomlált, locsolt, becézgetett, cirógatott Kisid és Küsid. Sokat dolgoztak, hogy ilyen varázslatos legyek!- folytatta. - Nézd, milyen pompás lepkék táncolnak köröttem - szólt a balkon. - Sáskák, futrinkák, a csinos hétpettyes, a bongó- zengőlégy, a szitakötő, a darázspók és a fényes- zöld rózsabogár is itt lakik- mondta a kert. - Az előbb egy kacsafarkú szender szállt az egyik virágszirmomra nektárt szívogatni- felelte a balkon. - A száz lábú százlábú, a fogós fülbemászó, a fekete mintás, piros bodobács és a hangos, zümmögő-döngő, szőrpamacs poszméh is ideköltözött – felelte a kert. - Ez mind- mind Kisidnek és Küsidnek köszönhető- mondták mindketten nagy örömmel. Méh Manci zzzz- zzzz- zümmögött el előttük vidáman. - Nézd, felfalja a virágok nedveit, be is porozza őket. Hasznos Hétpettyes épp fogyasztja a levéltetveket. Lepke Lili szép és színes. Bájával gyönyörködteti a szememet. De ez még nem minden! A virágport szállítja más virágokra, beporozva azt. – sorolta a balkon. - Nézd, Szitakötő Sziszi épp most falja fel a szúnyogokat, a gyümölcslegyeket és azok lárváit- közölte a kert. - Dongó Dani gyümölcsfa nektárt szívogatott: zzzz- zzzz – duruzsolt jókedvűen. Nézd, milyen bőségtál terül el előtte! – locsogta a balkon. - Hopp, itt araszol Földigiliszta Fifi!- kiáltott fel a kert. - Szervusz! Hová, hová Fifi? - Szervusz, beszélő kert! Szellőztetem, levegőztetem a termőföldet. Nemrég trágyázta érett marhatrágyával Pliccsplaccs. Jó messziről hozatta. - Igen, az nagyon egészséges a földnek. Akkor nem is tartalak fel. Jó, munkát! - csevegte a kert. - Köszönöm és szép napot! – válaszolta Fifi. - Szervusz! Hát te is itt vagy kedves Pufi Pók? – kérdezte a balkon. - Szervusz! Igen! Épp hangyát, legyet, szúnyogot, illetve levéltetvet keresek, mert a hálóm megüresedett. - Jó étvágyat!- felelte. - Köszönöm!- válaszolta, majd elsietett. - De szépen süt a Nap! – mondta Kisid. - Ám hamarosan jön az eső!- válaszolta Küsid. – Már látom gyülekezni a felhőket. Nagyon fontos a növényeknek. Utána hatalmasat nőnek, vaskos és finom lesz a termés – folytatta kellő komolysággal. - Kisid és Küsid elbűvölve hallgatta tovább a beszélő kertjük meséjét és jól esett nekik az a sok- sok dicséret, amit munkájukért kaptak. Pedig nem is érezték munkának, hanem kikapcsolódásnak, pihenésnek. Még egy ideig magukba szívták a virágok, bokrok üde aromáját, élvezték a fák adta árnyat, csodálták a petúniát, a törökszekfűt, a rózsát, a liliomot, a leandert, a levendulát, a kövérkét, a lobéliát, napvirágot, a pistikét, begóniát, a büdöskét, a jázmint, a fuksziát és sorolhatnám napestig azt a számtalan csodát, ami a szemük előtt pompázott gondtalan, boldogan.