A bal lábbal kelt pajtások

 

Az Ősi Bambuszerdő és a Havas Himalája határán, élt öt nagyon különböző fiatal állat: Pandus, az óriáspanda, Timur, a szibériai tigris, Csimpi, az orángután, Komi Fáni, az ázsiai elefánt és Huba, a hópárduc.

Egy reggel csúnya nézeteltérés kerekedett közöttük. Hogy mi történt? Jól figyeljetek, elmesélem!

Fáni egy kosár lédús, édes gyümölcsöt gyűjtött össze. Vidáman, trombitálva vitte volna magával, amikor Timur összevonta a szemöldökét, és így szólt hozzá:
– Ide azzal a kosárral, Komi Fáni! Én vagyok a dzsungel királya, a legszebb csíkos. Éppen ezért, nekem jár a legfinomabb falat!

– Hát azt már nem! Te nem is szereted!– vágott közbe Csimpi, és egy narancshéjjal fejbe dobta a tigrist.

-Nesze neked!

- De hát megkívántam!

- Az a kosár az enyém lesz, te lusta nagymacska! – kiáltotta, mert ki tudja miért, de marta a belső irigység.

Pandus, komótosan rágcsálta a bambuszt, és tele szájjal odamorogta a vitatkozóknak:
– Hagyjatok békén! Maradjatok csöndben! Ne zavarjatok! Egyébként, ha már itt tartunk, tudjátok meg, hogy én vagyok a legcukibb, mert olyan vagyok, mint egy plüssmaci és mindenki csak engem csodál!

- A többiek egy pillanatra abbahagyták a veszekedést, és a meglepődöttségtől felhúzott szemöldökkel bámulták.

- Huba a szikla tetejéről figyelte őket.

- Gyere! Csatlakozz hozzánk!- hívták a barátai.  
– Én nem mozdulok erről a kőről!  - vetette oda foghegyről.

- Mi ez a csetepaté odalent?- nézett egymásra a fényes Napkorong és a bidres-bodros bárányfelhő. A nagy veszekedés, kiabálás és tolakodás közben az állatok észre sem vették, hogy a hegyoldal meglazult. Hirtelen egy hatalmas, morajló hang rázta meg a völgyet:

-Dübb-, dübb-, grgr,- durr-, zutty-, potty! -Indult meg a földcsuszamlás. Hatalmas sziklák és sárlavina zúdult le a hegyről. Egyetlen pillanat alatt elzárta az utat. Csapdába ejtette a perlekedő kis csapatot.

Timur beszorult két hatalmas sziklatömb közé. Csimpi egy leszakadó faágon lógott a mély mocsár felett. Pandus egy guruló kő elől menekülve, beszorult egy szűk üregbe. Huba alól kicsúszott a talaj, és a szakadék szélén kapaszkodott meg a karmaival. A hatalmas pánikban a beképzeltség, a makacsság, és az értelmetlen vita azonnal eltűnt, mint a kámfor.

– Segítség! – ordított Timur. – Nem bírja el a lábam ezt a nagy követ!
– Leesem! Elszakad az ág! – sikított Csimpi. Fáni volt az egyetlen, aki hatalmas termetének köszönhetően biztonságban volt.  Jóságos szíve azonnal cselekvésre késztette.

– Senki ne csüggedjen! – trombitált Fáni.  Odalépett a sziklákhoz. Hatalmas ormányával átkarolta a Timurt szorító követ, és minden erejét beleadva elhengerítette azt. A tigris kiszabadult.
– Köszönöm, Komi Fáni! – lihegett Timur. – Most én jövök!- Timur hatalmas ugrással a szakadék szélére vetette magát, és a fogaival szorosan megragadta a didergő Huba nyakán a bőrt, majd egyetlen rántással felhúzta a biztonságos talajra. – Köszönöm!- rebegte.

Közben Csimpi ága, reccs – letörött, de Fáni, az elefánt, mintha megérezte volna, pontosan akkor állt alá, így az orángután a széles hátára pottyant:- Potty!

– De hol van Pandus? – nézett körbe Huba.

A hópárduc a kiváló szaglásának köszönhetően azonnal kiszagolta a szűk üregben a pandát. Puha, párnás talpaival és vékony testével becsúszott a rések közé, és a farkát hátra csapva kihúzta a beszorult, maszatos kispandát. Amikor mindenki épségben kijutott a bajból, elindultak a közeli oázishoz.  Leültek, hogy megnyugodjanak.  Amíg ültek magukba mélyedve, leperegtek előttük az események és elszégyellték magukat. Timur irult-pirult, mikor Komi Fáni elé lépett. Először lehajtotta a fejét, lesütötte a szemét, majd bátran pajtása szemébe nézett:

– Kérlek, bocsáss meg nekem, Fáni – mondta halkan Timur. – Nagyon beképzelt és udvariatlan tökfej voltam veled. Te pedig megmentettél minket.

– Én is sajnálom, hogy irigy és tiszteletlen, vagyis agyilag zokni voltam – mondta Csimpi, és átnyújtott egy banánt a tigrisnek– és bocsánatot kérek a narancshéjdobás miatt. Ez nem volt szép tőlem. Többé nem teszek ilyet, mert nem szeretnék fájdalmat okozni se neked, se másnak!

-Köszönöm, de igazad volt, tényleg nem élek vele. A friss husit jobban szeretem. Egymásra néztek és elnevették magukat. Nevettek a többiek is. Komi Fáni barátságosan megveregette mindegyikük vállát az ormányával.
– Semmi baj, barátaim. Ma mindannyian bal lábbal keltünk fel. Van ilyen, de azért ne legyen rendszeres!- néztek egymásra huncut mosollyal.