Zsuzsa-Amriswil blogja

Már két napja ki sem dugtam az orromat a lakásból.Hideg, esős, nyirkos volt az idő,
és egyébként is rengeteg elfoglaltságom volt.
Éjjel azonban leesett a hó, és ez arra ösztönzött,hogy öltözzek fel jól, és menjek ki sétálni a  friss levegőre.
Fényképezőgépemmel felszerelkezve indultam el a Sommeri erdő felé.
Már ahogy kiléptem az ajtón, egy édes érzés kerített hatalmába. Két nap után kinyílott a világ.
Bár önszántamból nem mentem sehová a napokban, most mégis olyan érzésem volt,
mintha szabadon engedtek volna valahonnan.Mohón szívtam be a hideg levegőt.
Óriási hópihék táncoltak az orrom előtt, mindent ropogós hó borított.
 Az erdőig hosszú út vezetett. Senki lába nyomát nem követtem.Csak én jártam arra egyedül ezen az órán.
Körbevett a csend, és valami kimondhatatlan nagy-nagy jóság.
Nyilván a fehérség, a hideg, és a körülöttem lévő némaság összjátéka engedte meg, hogy ezt érezhessem.
Nagyon jó érzés volt !
Lassan elértem az erdő széléig. Kedvenc kis padunk hóval borítottan állt a csendben, nem akart leülni rá senki sem.
Az erdei úton egyetlen egy lábnyom sem csúfította el a vakító hótakaró szépségét.
Az út két oldalán monumentális fenyőóriások álltak őrt. Közöttük, az erdő belsejében narancsszínű kereszttel megjelölve
kiszolgált fák várták sorsuk beteljesedését.Kicsivel odébb hatalmas fenyőrönkök feküdtek  a vastag  hólepel alatt.
Őket már elérte a végzetük.
De némaságukban is olyan nemesek és büszkék tudtak maradni, nem hiába ők az erdő óriásai !
Ez arra predesztinálja őket, hogy halálukban is a halhatatlanságot tükrözzék.
Lefotóztam a szelíden csordogáló kis patakot is,amelynek partján mini tűlevelűek sorjáztak hófehéren.
Lecsüngő ágaikra ránehezedett a hó, és majdnem a földig hajoltak emiatt.
Sok ilyen mini fenyőt láttam, ők még csak gyermeki korban vannak,
nekik még sok csodás, havas télben lesz majd részük.
Bár ágaik meghajolni kényszerülnek a teher alatt, törzsük azonban egyenesen áll.
Azt a legnagyobb szélvihar sem hajlíthatja meg !
Ahogy haladtam, beljebb és beljebb, egyre jobban eggyé tudtam válni a csenddel.
Egyszerűen hihetetlen volt, hogy még egy ágreccsenés sem  zavarta meg az erdei némaságot.
Az egyre távolodó kis patak csendes locsogása is elhalkult már,és lépteim alatt a hó ropogásán kívül nem hallatszott semmi sem.
Istenem...szinte éreztem, ahogy lelkem tisztasággal telik meg ! Lépésről lépésre könnyebbé vált a világ.
Éreztem, ahogy tüdőm alveolusai megtelnek oxigénnel. Milyen hálás volt érte a testem és a lelkem, ezért az egyszerű,
de annál értékesebb ajándékért.
Végtelen nyugalom szállt meg. A magamban hordozott kérdések, problémák , gondok hirtelen  teljes mértékben elveszítették jelentőségüket.
Bár tudtam és tisztán  érzékeltem, hogy léteznek,nem váltak semmissé egyáltalán,azonban más színben tüntek fel.
A fenyőóriások jelenlétében,magasra emelt fejük és egyenes derekuk látványa engem is arra ösztönzött,
hogy hozzájuk hasonlóan én is emelt fővel viseljem sorsomat.
Mélyeket lélegeztem a hideg erdőben,hálás voltam mindenért, amit kaptam ma itt.
Lassan visszafelé indultam a falu felé vezető úton.Feltűnt Sommeri zöld templomtornya és hívogatott hazafelé.
Éreztem, hogy dübörög ereimben a felfrissült véráram.Határozott léptekkel haladtam.
Még óriásiakat lélegeztem a friss levegőből és nagyon boldognak éreztem magam !
Rengeteg fotóval lettem gazdagabb, de elsősorban  gondolataim és terveim letisztulása tette boldogabbá és könnyedebbé lépteimet.
Otthon várt a meleg lakás, Stefan Zweig, és hamarosan Ő is  hazatért, akire egész nap vágytam.
A csodás fotók, melyeket együtt megnézegettünk,  önmagukért beszéltek.
Szeretem a telet ! Megnyugtat, feltölt,  erőt ad, elhatározásokat enged  szülni, motivál.
Tiszta lélek, tiszta tüdő, tiszta tekintet. A tél maga a tisztaság.
Szeretem a telet, nagyon.

2011. Sommeri.