Mestergerenda

Mestergerenda

agyagcserépen koppan az illúzió,
elázik a széthordott és összetákolt sitt.
a víz nem vált borrá a templomban,
és magánlaksértés csendül a lanton,
amíg lecsapva jajgat a biztosíték,
a sánta honvágy megfeszül a húrokon.

itthon. otthon. valahol. mindegy.

lepergett tizedmásodpercek garázdálkodnak
a pillanat múltjába, és átkoznak
rozsdás bábukat a poros polcokon.
nyakamban görcsölnek az eltépett vallomások,
mialatt fénysebességgel lassulok
a tegnapból a mába,
és a leengedett redőnyök szétzúzzák
a maszk mögött grimaszoló józanságot.
engem inhalálnak a hallomások,
ezért meghajlítom az időt s a teret -
lakat alatt civódik a cafrang.

jöttöd nyoma a cipős szekrényben szédeleg,
gyökeret vetsz a lépcsőm erezetén,
keserű kávéillat gerjed a konyhában
és ott vagy meztelenül a hálószobában,
akár egy csélcsap kurtizán,
de keresem az ideillő imát.
refrén és rím voltam valakinek
(talán eufória),
most csak partizán a kultúrházban,
hagyatékom a szokásos, kifacsart helyzetkép:
kifújt hamu settenkedik a nappaliban,
és fagyos máglya izzik a kandallóban.

önmagam pszichéje neked mestergerenda,
egy talpig feketében okádó reverenda.
minden fiktív. nem vagyok Ciceró.

2014. szeptember 27.