Megint Pán

Megint Pán

ebben a lepusztult katedrálisban,
egy pohár jeges Jack felett
mélázok egy lélekvesztőben,
hogy minek is nevezzelek
és mégis hogyan köszöntselek
behorpadt ékszerdobozként
a katatón mennyországban?

ajtókopogásod elmaradásában,
a sípszó korcsosult oszlásában
rozsdásodik eltékozolt megváltásom,
de szerepem már mocskosan tiszta,
hisz földet érve, törött szárnyaimmal
maradok tetveimmel, ingóságaimmal,
de te csak menj és ne nézz vissza!

egy évnyi durva őrlemény
férces furfangjai komor arcodon,
míg tükör előtt edzett mosolymaszkomon
ég egy közönséges, közérdekű közlemény:

keserédes szirmokba burkolva
bábumat keresztútra hurcoltad.

holott most megint Pán vagyok;
fenyőágak és cserfalombok alatt
kurváimmal és nimfáimmal hálok,
barlangomban kecskelábakon táncolok,
ám tejedet s mézedet másnak áldozod.
Ékhó voltál, visszhanggá lettél.
Szürinx voltál, így sípommá lettél.

post amare kórság,
mit lelkem annyira áhít,
te csodás, meghurcolt mártír,
az árnyékod csupán sántít és ámít.

most megint Pán...
viszlát, viszlát!

2016. április 24.