Ember

Ember

kacagva rebbenő, lomha toposz
a járdaszigeten silányuló,
rothadó cafatokban évődő,
sebtében aládúcolt zálogjegy.

fakó bagó füstölög tebenned,
akár egy rozsdás hamutartóban,
ócska megváltás a vérfertőzés,
a retinádba torzuló románc.

kivágott farönkök látlelete
szálkásodik az idegrendszerben.
emberséged bágyadtan zokogó,
zengő eszménykép, eufória.

összeharácsolod a végzeted
a kátyúszerű pocsolyameder
tükörképének törésvonalán,
és a kacifántos molekulák

most nemtelen istenné fertőznek,
kiátkoznak saját gyökereid
a templomoddá züllött panelból;
születésed segélykérőhívás.

hangtalan sziréna a mélysötét
elméd önmagába visszatérő
láncaiban; elkopott égisz a
pofán vágó gravitációban.

harminc ezüstért vetted létedet
búsan pulzáló lelkek piacán;
minden tetted és minden emléked
romokat renováló kötéltánc.

neonfényben tajtékzó Jézusként
körbezártad korcs hited erényét.

2014. június 2. 06:55