Egészen idegen

Zoltanus•  2015. március 4. 11:38

Egészen idegen

megbotlottam, eszméltem magamra,
másnap, máshol, más karjában,
az elcsépelt tettek és ernyedések
keresésem durva gyengeségén
múltammal kacagva összeférnek,
de tükörképem tompult arcában
aggasztanak a kétes vétkek.

világom tétova sarkában
feldereng árnyékom magánya.

a befogadás szótlan kopása
vádaskodik a sebszéleken,
majd a kíméletbe mártott jelenben
nem marad más, mint ölelésed
felmagasztalt elmaradottsága,
és a jövőbe skiccelt vázlaton
a viszontlátás egészen idegen.

az összedőlt mondatok felett
elsiklottunk, mikor nehezékként
csak eleven szikrákat idéztünk,
s amíg méltatlanul zizegtünk
játékaink képlékeny tájain,
tulajdonképpen evickéltünk
nyegle fecsegéseink határain.

elvésett odaadások
félszegre csiszolt szökésem mögött,
még beléd üvölteném mocskaimat,
mégse teszem, mégis hallgatok.

szorítások és zsibbadások között,
csöndem mélysége,
akár Lucifer elhagyatottsága.

2015. március 2.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!