Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Az ikon - A szadista kaller balladája
Zoltanus 2014. április 30. 16:35
Az ikon
A szadista kaller balladája
...mert elenyészik minden a mohóság tükrén.
a taksát rátok testálom:
limlom jegyeket a patinás lélekvesztőn,
mi nyikorogva, dohogva kattan
ezen a vég nélküli állomáson,
túl a vágyódáson.
kifakult a karszalag,
kimerült a búcsúcédula,
de az ostor bársonya, mint a masszázs
áramlik a sápadt arcokon,
a homlokon ráncolódó karcokon.
- belétek tapostam a rendszert.
rébuszmosolyok a remegő kezek,
és a levegőbe gyűrődnek a fecnik,
a kékkabátba rohadnak.
egy aládúcolt angyal a pokolban,
egy narkót nyeldeklő narrátor,
egy élet a tört fehér járókereten,
és egy tisztességes polgár:
kínozza őket az édes rozsdán,
mi a szemében megdicsőült oltár.
rekkenve izzad a pénztárca,
amint a vadászó-gyűjtögető,
rokokó modorának silánya
körbeszaglik a vásznon,
és ninccsé áporodik a kedv.
kivehetetlen tintafolt
a megszülető emlék,
haragba ömlik a bosszúnedv.
kitüremkedő, szakadt zsebe
árnyékot vet a semmin.
fékezés. borulás. leszállás.
virgonc vigyor ülepedik.
blicc. büntet. vendetta.
börleszkké torzuló sitcom:
kacéran kacagott a hajnali nap
a villamossínen agonizáló istenre.
ronccsá olvadva, lélegzetért kapkod
ez az aranyfoglalatú, megkopott ikon.
alázizegett az elmúlás.
- Bellerophónként manifesztálódik a sejt,
mint pillér a skizofrénia felett,
és az önmagába harapó Chimaera
csontvázán galoppozik Pégazosz;
prüszköl és visszhangzik.
teljesen emberi.
2014. április 29-30.