Zerge blogja
Személyesvagyok
a hang vagyok
mint sírban nyugvók
identitásomnak háttal
tudod
néha azt kívánom
bárcsak megvárnád míg elfordulok
vagy épp foglalt vagyok
vagy épp nem vagyok otthon
csak hogy ne lássam
amint elmégy
mert
belédcsókoltam
az Ő emlékét
Zsolt-árok
a legmélyén képződött
valahol mélyen, hol nincs szenny
ködösités
már nem írok rímes imákat
nem feszülök mának, tegnapnak
nem feszülök indulatnak, erénynek
elsorvadt bennem minden küszködés
marad nekem az árok
könnygáz
így ismerlek:valóságbuborék vagy
valótlanságom kellős közepén
cigifüstbe fojtalak, lelkem
kínzókamrám összes eszközét
már felpróbáltam
mindnél erősebb vagy
magamra térdelek
már levegő sem kell
úgy megyek el mintha
csak kiléptem volna
asztalon üres papír mellett
a még gőzölgő dal...
Köldökzsinór
Már nem illik úgy sírni utánad
mint mikor- tán négy lehettem -
egy másik szerető fészek befogadott
Hogy tudtál
mindig
mindenkié lenni
és mégis egyedül az enyém?
Haragudtam
sokszor
amiért annyira Te vagy,
mert sejtettem hogy majd te leszel a mércém
és hogy soha nem foglak felérni
mostanság hiányoznak az évszakok szívemből, de
felnőtt ember
nem szerelmes,
nem epedezik és
főleg
nem sír
Nem illik
nem szent
sűrű állagúak a szavak
megalvadnak mielőtt kimondanám
vasfüggönyként nehezedik kettőnk közé a csend és
ugyanarra tart, magányosan, a Hold
minden este az aquarell színű égen
Úgy hagytad elsiklani éveid,
mint kibe nem haraphat az idő.
Úgy tudtál szeretni, mint kinek
egyedül kell melegen tartani a Földet.
Fejemre glóriát raktál...
Akkor inkább tettél volna töviskoszorút
Legalább kifele vérzek
és nem mutatna senki se rám
amiért
nem vagyok szent