Zenon blogja

Néha, mikor az idő megáll,
S a csend az álmaimba száll,
Árnyak nyílnak a falakon,
S a lét bilincsét feloldhatom.

Egy kert hív, hol holdvirág kél,
A patakban csillagfény beszél,
A lombok közt lebegve járok,
S nem érintem többé e világot.

Bánat suttog, de távolról,
A szívem már nem fáj, nem szól,
S te ott vársz, mozdulatlanul,
Mint emlék, mely sosem fakul.

Szemedben éjbe oldott fény,
Hangodban régi költemény,
Egy másik világból jött szellő
Simít, akár egy túlvilági felhő.

Ó, titkos kert, rejts el újra,
Hol álom és halhatatlanság
Összefonódik minden fűszálban,
És az idő csak visszhang a fákban.
Te vagy a csendem, menedékem,
Az elveszett világ kapuja,
Hol éjjelente élhetek még
Veled, a ködbe bújva.

Léptek nyoma se hull a földre,
Itt minden hangtalan örökre,
Fák rejtenek, mint templomi falak,
Ágaikon ezüstszárnyú madarak.

A tó tükrén nem látszik arcom,
Csak a múlt, mit már nem tartok,
De karodban nem kérdez senki,
Csak a szívünk mer lélegezni.

S ha hajnal vérzik át a fátylon,
A kert elnémul, szétfoszlik álmom,
De bennem él, mint rejtett ima,
S újra nyílik minden éjszaka.

Karmazsin Napba karmoltam,
Sikítva, félve harcoltam,
Ájultan feküdtünk merülten,
Ágyúink forrón hevültek.

Fekete óceán hullámán,
Fekete könnyek tajtékján,
Sötétbe vitt el naszádunk,
Fekete pokolba leszálltunk.

Fehérbe öltözött a templomkert,
Fehér kórus himnuszt énekelt,
Fehér kelmére vetkőzött a táj,
Fehér minden, de karmazsin a szád.

Karmazsin rózsáim kinyíltak,
Karmazsin hajnaltól riadtak,
Karmazsin árnyék a falakon,
Karmazsin hattyúk a tavadon.

Fekete viharban fekete szél,
Fekete válladon fekete fény,
Fekete galaxis eltűnik nyomtalan,
Fekete bájital nem oltja szomjamat.

Fehéren sóhajt most fentről a menny,
Fehérlő záportól tűnik a szenny,
Fehérre mossa viseltes énünket,
Kibontja valódi, fehérlő lelkünket.

Karmazsin vallomás tüzeli testemet,
Karmazsin pántlikád szabadon viseled,
Karmazsin szerelem átemel mindenen,
Karmazsin szerelem igazi, higgy nekem!

2019.05.02.

Amire öröktől vártam megérkezett,
Súlyos múltból, bosszúból feloldozott,
Édes fonalat húzott, felékszerezett,
Dallá érlelte a gyötrelmeket.
 
A pipogya alvó kisded szaglik,
- Hé, már megint cserélni kell a büdöst!
Sírását soká hagyják - kivörösödik.
- Adj, már valamit enni neki!
 
Nem csitítják, nem ölelik, nem becézik,
Nem figyelik, nem őrzik, nem szeretik,
Az este mindig sötétben füröszti,
Félelmét, szerelmét hiába üvölti.
 
Gyakorta légszomj kísérti,
Hangokra rezzenve fuldoklik,
Szüleit magához képzeli,
Vállukat álmába idézi.
 
Ma nem zokog oly keservvel,
Gyakorlott már a hideggel,
Ismert közöny halkítja újra,
Felfogni még Ő sem akarja.
 
Vádak és gúny éri utol,
Csodáját lefokozzák,
Szerelmét nem hiszik,
Ugyanúgy odavetik:
Adj már valamit neki!
 
Ennek enni sem kell -
Ennek semmi nem kell -
Ennek jó más rongya -
Maradjon ott ahol van!
 
Mit ér a sok év?
Kivel, mikor, hol?
Ennek elég a penészes fal,
Mit képzel, hogy engem akar?
 
Bár sötét e kép és nincs üzenet,
Mégsem káprázat, mégis hiszem,
Hogy egyszer valóra válik, igen:
a jó és Érted érdemes.
 
Érdemes tartani életem.
Talajt kínálsz gyökeremnek.
Mert megtaláltam, akit kerestem,
A felem, mi gyógyulást hoz Neked.
 
Oktalanná válik a bú,
Ahol vagyunk a tűz kigyúl,
Meztelenül leszünk szebbek,
Máztalanul fényesebbek.
 
 2013.09.18.

Ugyanaz a dal, ugyanaz a sablon.
Nekem tavaszom volt,
lassan gyógyuló kikelet
Hajnalonta a temetőket jártam
orromba égett a virágok illata
- Te akkor se voltál sehol -
Lépcsősorokon jöttem le a parkba
Kőszobrok néztek rám,
éjjel messzire mentek
- Akkor se meséltem,
Csak egyedül a Holdnak -
Örökké tart az a tavasz
Virágzó és halott
A gerlék azóta is ott nyugszanak
hűvös estében az elhagyatott
ösvény végén, a sehová nem vezető
napokban.
Nekem tavaszom van,
Mert nem vagy sehol
- Szomorú kikelet -
Vadrózsa lugas alatt
a lócán olvasok rólad
Egyedül vagy nélkülem

- Fájlak

2022.09.04.

Anya, te nem figyelsz rám.
Lépteim szédültek, csak szállnék.
Anya! Merre vagy, ha szükségem van rád?
Csokorgó éjjeleim, néma zokogásom
Testem kopását, arcom árkait
Nem látod?
Akkor jössz, mikor ezernyi szikra kel agyamban
De nem érted, mi a bajom.
Tudok enni.
De akkor nem jössz, mikor ezernyi ököl vádol meg
És rémülten gyógyszert hozol...
Tudok járni.

Szépnek láttál, nekem a világ voltál.
Kiölted belőlem a szépet,
Nekem az anyám lettél.