Zenon blogja
Hol voltál, hol nem voltál
Hol voltál,
Hol nem voltál?
Erdő mélyén,
Ott aludtál.
Valahova messze
El kéne mennünk,
Egy édeni kertbe,
Hogy virágot szedjünk,
Csodás világról
Szól most az álmom,
Hol Együtt vagyunk
Mindörökre!
Egyszer voltál,
Hol nem voltál?
Mezőn jártál,
Ott táncoltál.
Egyetlen mátkám,
Szépséges árvám,
Gyönyörűségem,
Édes mézem,
Kívánlak téged
Mindenképpen,
Hívjalak újra
Szenderkémnek!
Hol voltál,
Hol nem voltál?
Fa odvában,
Ott álmodtál.
Merre talállak,
Hol rejtőzöl?
Egyre kereslek,
Nagyon szeretlek,
Jöjj ki a rétre
A hajnali fénybe
Hívjalak újra
Szenderkémnek!
(2021)
Hanno álma
Az álom körbe-körbejár,
Hanno álma rám talál.
A parkban járok egymagam,
Hannoként most én is.
Az ősi parkban ősi fák,
Ez az álom mindig visszajár,
A lombok alján bágyadt fény,
Most Hanno vagyok én is.
A pázsit szép és gondozott,
A tavasz zsong és illatoz',
Az ösvény mellett kis patak,
Most Hanno vagyok én is.
De egyre beljebb húz a vágy,
Egyre vadabb már a táj,
Karmos végű liánok,
Fölsebzik a testem.
De ne félj, ne félj!
Ó, ne félj, nincs veszély!
De ne félj, ne félj!
Ó, ne félj, hisz Hanno már nem él!
S az álom körbe-körbejár,
Hanno álma rám talál,
A parkban járok egymagam,
Hannoként most én is.
(1986 - a felvétel is)
Züllött éjek
Züllött éjek jönnek sorra, a félelem zihál,
A részegségben széthullt világ széttaposva már.
Pállott szájú némber csorda újabb koncra vár,
A szép, új reggel bemocskolva, izzadtságban áll.
Imát mormol korhely kedvvel: ez Bibliánkon nyál!
Megül rá a légypiszok és mind fejünkre száll!
Gőgös képpel némán szemlél silónkban a nyár,
Kényeskedve játszani kezd és kioldja a zárt...
(1988)
Vége
A halál szaga körülleng
Éteri és bomló
A Mennyek zászlajai lobognak
Égnek a Kínok füstoszlopai
Belül nincs semmi
kívül sincs semmi
Körbejár az Idő
Megfulladt
Vak
Ostoba
Gyarló
Már nem esendő
Pernye száll
Vége
Hiedelmek rabja
Gonosz hiedelmek rabja
átkot szül, és foganatja
nem bogoz lelken kötést,
Nem űz lázat,
Nem óv, nem védelmez.
Csak képeit ragasztgatja,
Szemeimet kilukasztja,
Sérelmeit így dagasztja,
gúnyt ölel szándékosan odacsap,
szép kezével sem törődik,
Ritka békét sem kér.
Őröli a mantrát:
Bűnös, bűnös - hagyjál!
Elege van, véget szít,
Soha semmit nem enyhít,
nem bocsát, falhoz állít,
Kudarcot hív, abban bízik,
Nem bennem, aki itt ír.
Akkor sírj hát! Cinkos nyálka,
Elvetélő, édes mátka,
gyönggyel kivarrt nyoszolyába',
Tipegős, lassú mosolyába
és a merev, üres táncba,
nem békül, bár neki járna
kerek erdő közepébe,
Annak is egy fa tövébe
egy kis idő pihenésre,
pihegésre, ölelésre.
2016.10.05.