Szőnyegbombázás!

Szempárunk eggyé vált a nap fényében. Tekintetünk elidőzött egymáson. A pillanat foglyul ejtett mindkettőnket. Végül urrá lettünk magunkon.

– Hát ez beszarás! A kutyád rákullantott a főnök szőnyegére! – Reagált Mari.

– Na ezt hogy oldjuk meg…

A bűnös a sarokban eltöltekezett a napfény tápláló energiájával. Számára mi nem léteztünk a momentumban.

– Figyeljé',hozok hipót,te meg eriggy felmosóért! – Adta ki az ukázt a lány.

– Rendben!

Fejvesztve szaporáztam épteim a tároló felé,s tápláltam lelkemben a remény tűzoszlopát,miszerint ma már a felettesem nem ajándékoz meg minket lényének teljes valójával.

Megtöltöttem egy vödröt vízzel,és mosószerrel,majd magamhozvéve a felmosót,visszaindultam.

– No! Akko' lássunk hozzá! – Így Mari.

A drága négylábú lény álmai univerzumában leledzet,továbbra sem állt szándékában tudomást venni rólunk.

Az idő továszállt,mire rehabilitáltuk a szőnyeget.

– Végre! – Sóhajtottam fel.

– El sem merem hinni,hogy kész! – Lelkendezett kolléganőm.

Az eb eközben eloldalgott,egyenest a bejárati ajtóhoz,s várt.

– Szerintem menjünk haza,oszt' ha megemlítí a főnök,majd kimagyarázzuk. – Mondta Mari,miközben tépett fürtjeit igazgatta.

– Igaz. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! – Mosolyogtam rá.

– Igazán szívesen! – Felelt.

Búcsút vettünk egymástól,majd hazaindultunk a fuvallatok tarkította lenge,délutáni időjárásban.