Egy nap Mágenheim Julcsival…

1997-et írtunk,lenge időjárással járt kedvünkben a nyár. Késő este volt,mire megvetettük lábunk a Lantos utcában. Kiszálltam az autóból,s ajtót nyitottam Julcsinak.

- Igazán köszönöm!

- Ez csak természetes! – Válaszoltam.

Felkísértem a lakásukhoz. Miközben a kulcsaival babrált,láttam hogy mereng.

- Jó volt a mai nap? – Kérdeztem halkan.

- Igen,élveztem. – Felelt a lány.

Filmszínházban voltunk,a Spinédzserek című filmet tekintettük meg. Be kell vallanom,Alicia Silverstone-t nem hiába méltatják oly sokan. De ma nem ő volt a lényeg,hanem az a lány,akinek gyönyörű barna szempárján nem lehet nem elidőzni. Miközben peregtek a képkockák,ő hozzám bújt,én megsimítottam arcát. Végül kezünk megállapodott a másikéban. Így telt el a bő másfél óra.

Mozi után tiszteletünket tettük a McDonalds-ban. Abban az étteremben,amely elsőként nyílt hazánkban.

- Azért kár,hogy a City Grill csődbe ment. – Nosztalgiázott Julcsi.

- Igazad van,mégiscsak magyar cég volt.

- Annyi baj legyen,van másik. – Harapott bele a sajtburgerbe. – Amúgy hogy tetszett a film?

- Élveztem! Laza hangulat,szép lányok. – Feleltem.

- Óóóóó,értem! – Hangzott a cinikus válasz.

- Mi az? Csak nem féltékeny vagy?

- Csak egy kicsit! – Nevetett.

- Ugyan,melletted mind senki! – Nyugtattam.

- Ajánlom is!

Miután elfogyasztottuk a menüt,felkerekedtünk,hogy meglátogassuk a Várat. Kinéztünk egy padot magunknak,s leültünk. Julcsi csukott szemmel napoztatta arcát. Egyszer csak megfogta a kezemet.

- Szeretlek! – Mondta.

- Én is,drágám! – Erősítettem meg.

Megcsókoltam.

- Ez jól esett! – Érkezett a reakció.

- Csak Etus meg ne tudja!

Julcsi felnevetett. Mindketten behúnytuk szemeinket,és a nap fényében sütkérezve élveztük az életet. Csak telt az idő. Ezek után haza indultunk. Gazdagrétre.