Yume blogja

Sebekkel tűzdelt ódon Tükör, ránc s tán csók óvta, mi szeret… tompa látszat

Ritka akár a hajnali harmatos kikelet. Szemenként hull húsomba, holnap halok meg?

Egy Tekintetbe veszem, mindig. Balga Vénasszony csontod töröd!…Számít?

ezer s Egy repedés, a szobor alkotás lesz. A vágy ébreszti fel fantom félelem, múló kényelem…Egy.

Tán ásó nélkül óvó Való a kebledre ölelsz?

Csak veti a kockát, hatos, egy,öt… édes Isten, Benne eltűnök… ki marad Nekem?

Bús birtok a Bálvány de e Tekintetet látván…. elvész mi magammá tesz?!

Kérlek, ne ölj meg! A halál már nem fáj, de Te…

Ha hagyni meri, hisz múlni nem tud, verem való e maró édesség átitat..Vétek…vétek..

Miért csalsz percet a mába?

Ráncokkal ékesítettek…látni?! Sóvárgó forró könnyek, száraz szavak, évek..Bálványok..

Bégető birkák ígértek, rabigát, kötelet nyakamra tettek. Tettek, tapasztaló halandó lelkek..kopott cipőben…

Mosolygó tekintettel kiáltanak de háttal. Össze, csak Egybe, késsel döfte virágon a múlt.. csak háttal. Nem!

Én s e Tekintet, eltűnni, óvó Való veled akarni.. a Nemet, Sóbálvánnyá leszek melletted…

Amit birtokolsz birtokba vesz, mosolyban fuldokolsz kéred, de nem ereszt..
Ólom hátad.. láncon lábad.. sikoly szádon.. Élet, így nem látni!
Oh Szent Rabiga... róna jósa se könyörül e sorson.. a jövő egy.. sorvadó kerted majd eleped...
Elmúlik a csillogás, haldokló tekintet, minden mi oly Igaz volt.. mára csak legyint.. oh már megint?
Tövistóga billog, micsoda móka.. mondd, megérte ráülni a lóra?
Csak egy sóhaj kell, elül, hogy ne üssön az ostor legbelül.. vágyott kétség szívbe karó.. ettől esendő a halandó..Szerelem?... Kérdi..: Hol van az illat? Hol van az ihletem?
Magamban is lélegezni csak egyedül, nem azzal..Pátoszi Álombéli halmazzal...
s te kései pióca pusztulj a porba, vérem szívni ne merd... dögölj kártékony horda!!!
Trójai tánc, mocskos románc múlandó..az Élet a Szerelem nem pedig a Halandó.
Kecses Páva s Ékes Angyal, azért ne elégedj meg magaddal.. ragadjon el a pillanat, s e Vadat ékesítsd gondolattal!

Kies puszta, egy emberöltő míg bejárjuk, s tudni a mát, rá ennyi nem elég…

Kopott álarcok, leplek között táncol ezer dúvad, s ha résre is nyitja a szél, a leplek sora vak képzelet-világba taszít. Tompa létezés, annyi átok, áldás, tapasztalat. Hazug káprázatban ha csak egy igaz is megmarad.. Hányan keresik az eredőt? Ha ébred is Egy, a szuroktenger fojtása engedni nem képes. Körülnézek, Tömeg, oly ritka e Fény. Üres tekintetek között, élet esendő remény..

A téboly elragad, ha a tánc felfed a sötét burkák alól, elborítanak, hangos károgással takar a varjúhad… Elég! Őrültek mind! Küzdés nélkül tapasztalat a lét, s mit az igaz Én lát, semmi sem ragadhatja el… Ordítsatok, károgjatok.. balga birkák az igaz mindig megtalálja Eredő útját….Érezni már.. tompán feszít belül.. a világ körös körül elcsendesül. Gyűlölet, düh, marcangoló kétely elszáll velük, velem más métely nélkül, csak vagyunk. Egyek, tébolyom a Tiéd s Te bennem vagy.. lepel, álarc, vágy, egyenlő többé már nem tapad…

Tanullak te világ!

Csodába burkolózik minden ejtett ima,s e keservben hűvös tekintettel, tompán, ólom valóm lépdel.Tüske, karcsú gyémánt karmával, belém vásott sebkoszorú vagy te lét! Óhatatlan, sokaság senkik hada,  még is tudom mind bennem vagytok! E keservben szomjaztok... koldulunk mind, mámorban mélázva. Elragad mit a vak szem élni óhajt....de látni oly nehéz!

Korommal borított patak, ha egy cseppet is mersz a szenny már nem ragad... Hamu valami maradt, de lesöpörni tudva csak egy gondolat. Egy csepp a tenger....kéretlen gondolat... más, még-idő s mámor nélkül.

Ez változó, örök, s mit jársz körben tócsa, csónakod ezer lékkel, de téged visz. Mi körös körülfon már ágakkal tarkított toronyerdő, a körből kivezet, de vége nincs. Ekkor...

Földre taszít, tenger, erdő, való, mit sem számít!

A semmi épp csak takaró, téboly nélkül.. mit érne e való?

csak kések…

Tüske
Gennyes
Enyém
Okom...?

Test
borda
Belőle..

só
torkomon...

Orom
verem...

beléd
verem... khm
Fejem

Fal...
Fel?!

Múltam
Takar...
varomat
véresre
vakar
Ja...

Talp
nyom.....!

Tüske
körök...