Yume blogja

.. ha miénk lehetnél, nem lenne viszály csak szenvedély…
A Jó nincs fájdalomra kárhoztatva, a tapasztalat maga az
impulzus, visszhang nélkül.
E világban nincs birtoklás.. se veszély s kevély ármány
semmi! Csak lélekgyűjtő.. idea mindenki...
Mindenben vagy.. és együtt egy a lény.. mi Mi és Én.
Szavakon, címkéken lovagolva, tépett sebet nem adna
hisz már nincs. Én a Tiéd Te az övék én a Miénk...
Szabadság, se nem szabados viszály csak bizalmas Szeretet!

Cikázó csorba csonkok, össze vissza fűz mindent. Valós képet, erek sora

ad, ami belecementálódott a mikro struktúrába. Hiányt szül és ad.. Hiány

húzóerő a nagy és kicsiny erővonal, benne van a biologikumban, kőben és

a részecskékben. A nagy fekete tart egyben és az óriás erőket tűnni

hagyja, hogy majd visszatérhessen ereinkbe az erő, másképp. Fluktál

tompán és élesen, aki csendben születik újjá, meghallja.

Érző rezgés

semmi több, összeköt a többi párhuzammal, érezni ha figyelsz!

Az Őrület teszi az embert Emberré.. Hisz értelem egy csöpp annyi sincs, csak mit belül kreál a semmi. A bizonyosság látszata a bizonytalanban.. ócska luxus.

A káosz volt az örök rendszer Ura, e tudat felfogni képtelen! Sokaságba, mások képébe veszve bolyong a horda.. az Őrültet meghurcolva, trófeába foglalják ön nyomorukat…

Az állandóba szerelmesen belefullad minden mi él. Rácsodálkozni arra ami Van, oly nehéz.. és lélegezni így...

Értelmetlen.. Birkák aludjatok.. örökké! Látni a látszatot Én sosem fogom.. csak az Igaz érdekel!

Valóságos? A lélek vétek vésett falába kapaszkodni, s vak bottal botorkálni a mába… Valóság?
Valami súly tűnik, a tövis mit érzett csak fantom martalék. Ott volt tán valaha is?
Keservben koldult külső áldásért, de sehol sem lelte. Száraz sivatag lett… e Változás mindig életet hoz!
Tolonganak az új síkok, sebesen robognak, alig látni mit takar. Belül a vadat lassan elcsitítja a pillanat heve, s koldusbot nélkül hull az ölébe Szerelme.. maga az Élet….

Kies puszta, egy emberöltő míg bejárjuk, s tudni a mát, rá ennyi nem elég…

Kopott álarcok, leplek között táncol ezer dúvad, s ha résre is nyitja a szél, a leplek sora vak képzelet-világba taszít. Tompa létezés, annyi átok, áldás, tapasztalat. Hazug káprázatban ha csak egy igaz is megmarad.. Hányan keresik az eredőt? Ha ébred is Egy, a szuroktenger fojtása engedni nem képes. Körülnézek, Tömeg, oly ritka e Fény. Üres tekintetek között, élet esendő remény..

A téboly elragad, ha a tánc felfed a sötét burkák alól, elborítanak, hangos károgással takar a varjúhad… Elég! Őrültek mind! Küzdés nélkül tapasztalat a lét, s mit az igaz Én lát, semmi sem ragadhatja el… Ordítsatok, károgjatok.. balga birkák az igaz mindig megtalálja Eredő útját….Érezni már.. tompán feszít belül.. a világ körös körül elcsendesül. Gyűlölet, düh, marcangoló kétely elszáll velük, velem más métely nélkül, csak vagyunk. Egyek, tébolyom a Tiéd s Te bennem vagy.. lepel, álarc, vágy, egyenlő többé már nem tapad…