Yume blogja
Kétség
Mentsd meg magad a kétségektől! Ott lohol melletted a gondolat és az érzés, mégis bízni kell! Még akkor is, ha ezer sebből véreztél egyszer. Ami most van, nem a múltad!
Tedd fel a kérdést! Érdemes aggódnom? Ha képes vagyok orvosolni hát rajta, ha pedig lehetetlen, felesleges aggódnom.
El kell engedni szabadon a szeretetet, ha élni hagyod, és minden pillanatban próbálsz úgy tenni ahogy diktálja, a bizalmat is magával hozza!
Eleinte nehéz a kétségekkel szembemenni, hisz reflex.
Gyakorolni kell szüntelen, figyelni és a mostban maradni ameddig csak lehet!Múmia
Birtok balga bódulat, martaléka mímelt még-idő. Hajlani a Szerető, szólni képtelen! Hisz nem ő szól, múmia egy halott lélegzeten. Folytotta folyó dühe s somolygó saroktüze. Tenni akart, épített hát óvó kemény falakat.
Csodálta mi övé, öntött aranyat a gyémántra, de silány utánzat lett mi gazdag volt egykoron. Gulág kapu, sorra fedi a halálos korom. Hitvány e tett! Virágból martalék, börtön birtoka, s bűzös rothadás a feltétel, nem tűnik soha.Birtok börtön, mi nem Szeretet, csak mímelt múmia vállán gyászos kerevet. Múltat cipel, munka minden perce. Adni szabadon, mint egykoron, többé már nem szeretne!Kerengő bú, birtok a te neved, aki így tesz tompa tébolyult, nem érdemel Szerelmet!
Szenvedés
Lám az ember, itt van, önmagába zárva, számtalan elvárással. Miért olyan nehéz csak lenni, egyszerűen, tapasztalni, megélni?
Körbevettük magunkat az elvárás és veszteség falaival. Ha valami jót tapasztalunk, a félelem mérgezi a lelkünket tovább.
Örülni, tisztán, könnyen, mint a lélegzet. Vajon létezik ilyen felhőtlenség?
Talán nem csalódunk másokban, nem szükségszerű pofonnak megélni, ami történik az egyszerűen, csak van.
A fájdalom ott lakozik a csalódásban, elkerülhetetlen, de minek szenvedünk?
Vajon őrültség azt gondolni, hogy a fájdalom szükségszerű, előfordul, de a szenvedés nem szükséges?Öröklét (töredék)
Pár perc az öröklét, ha karjaiba zárva ér a hajnal.....
Vénusz halála
Uralkodó volt hajdanán, de elvette eszét a tükörjobb, s szolgává silányult. Nimfa, Vénusz ki után hadak epekedtek , egyszerű ódon halandóvá lett. Hol van már a hatalom?
Hajdanán érintés s csók volt a mindenség, mely e tekintetekből az Istenaszzonyt imádta. Halott, megölte a vak vágy s a szerelmes rajongás! Látni, érezni! A múlandóság ízét még sosem tapasztalta, hogy azért az egy szempárért, ha kell kínok között halna.
Istenasszony halandó vagy! Lelked, véred veheti az, Ki egykoron vérét adta volna érted!
Hazug tévely Lélek, elhitetted az Éggel, hogy mást nem imád csak Téged! Elhagyta a trónt hát, elhagyta a holdat, többé tündér lénnyé már nem alakulhat. Elhagyta az otthont a biztonságos valót, hogy ki idecsalogatta belédöfje e karót.
Rájött a bús vénusz a halandóság kínjára, hogy kit oly bőszen imád, nem néz már rá úgy mint Bálványra.
Csak halandó asszony, olyan akár a többi, eldobni oly könnyű, s csekély bája az örökből múlandóvá érik.