Xgildi blogja

Szomorú, mikor a Szív útjaiba belevágnak a kegyetlen józanítások. A Szív megriad és összetöpörödik. Többé már nem mer felszabadulni, kalodába zárták.
És lehet, ott fog elpusztulni.

Pedig, de nagy csoda a Szív! Az egyetlen érintkezési pont az Idő és az Örökkévalóság között! A test elporlad, az érzékek kihűlnek, de a Szív, ha benne rejtett kincse van, már elpusztíthatatlan. Maga az Örökkévaló Szellem helyezi bele sugarát és tündökölteti benne a rendelt idejéig. Ezért lehetünk hordozói az isteni létnek. Ez a legnagyobb felismerés, amint hozzánk ér, hogy befogadjuk.
Ó, sokkal kevesebbet tudunk erről, mint amennyit lehetne tudnunk!

A Természet Örök Rendje az Élet őrizője. Minden törekvése a szépség, a jóság, a szeretet, a hűség, az igazság, az alkotás és a teremtett dolgok megvédelmezése. Az ettől elidegenült, róla lemetszett, ember-alkotta rendek csupán silány utánzatok, és mikor alkalmanként átvilágítódnak fentről, feltetszik, hogy  természetük hatalomvágyban gerjedt, erős elveik kalodák, melyekben megdermed a Szív. E rendeket csak dermedtté vált szívvel lehet működtetni, gőgös uraik célja, hogy eltüntessék a fényt.

És bizony lehet a Szív kiiktatásával is létezni. Akik félelmeik elől menekültek el, bebalzsamozott állapotukban múlatják el csöppnyi földi életüket, és üveges tekintetük csupán kapzsi és mohó hajcsáraik hadonászását tükrözi.

2010-04-13

Bánod-e a magvat,
amely nem lelt földre,
mikor azt kereste?

Gondolsz-e a fára,
amely abból nőne,
jó föld befoganá,
gyümölcsöt teremne?

Van-e benned szándék,
hogy öntözd a vetést,
mikor elkezd nőni?

És mikor a gyümölcs
csillapítja szomjad,
vissza tudsz-e nézni
majd a magvetőre?

"A fény harcosa abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán, elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára."

"A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt."

"És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy a folyónál. És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig."

"Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer
elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem
érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá.
Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk
valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer
volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak
amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy
hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény
szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben,
hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben amely az ő másodpercük az
évmilliárdok és a tér végtelenségei között."

/Márai Sándor/