Wildangel blogja

Fájdalom-segélykiáltás

Utálom amikor a 
szívem megszakad, 
mégis jópofát 
kell játszani. 

utálom mikor 
szólni nem merek, 
mert tudom 
akkor elfogom veszíteni. 

utálom, hogy mindig 
egy időszak 
jó, és szép 
aztán utána 
jön a fájdalom 
sírás, szívtépés. 

nem értem? 
Én vagyok csak ilyen? 
Néha úgy érzem 
nem is létezem! 

Nem számítok semmit 
persze néha jó vagyok, 
utálom ezt érezni 
üresség, meg fájdalom. 

Az agy kattog 
mi lesz ha ezentúl 
így is lesz? 
- én üljek némán? 
Aztán ha az élet 
átvág a palánkon 
miért kell mindig nyelni? 
tudom-sajnálom. 

Miért vagyok ennyire ragaszkodó? 
Miért tudok ennyire szeretni? 
kérlek Uram 
egy kicsit taníts meg 
a szívemből hegyezni. 

Szemebe szöknek a könnyek, 
úgy érzem zavarom 
Uram, gyere értem 
végezd be végakaratom 

Ez a szív 
már nyugodni szeretne 
kérlek segíts nekem 
vagy legyen jó minden, 
vagy sújtsd rám keresztem. 

Bűnős vagyok 
szennyes a lelkem, 
tísztíts meg 
Jó Uram engem. 

Tündérmesébe illő az életem 
mondd miért omlok 
néha össze, 
mondd Istenem? 

Adj erőt Uram kérlek 
adj reményt nekem 
hogy könnyeim nem follyanak 
többé ilyesmiért sohasem. 

Ámen

 A napokban midőn meglátta párját

szíve hevesebben vert.

Érzete, a kísértést, a vágyat

hogy övé lehessen.

Elindultak hozzá, elméje zakatolt

s mikor eljött a pillanat

a lány levegőért kapkodott.

Csókok, zamata szállt a lvegőben

odakinn apró foszlányok, és

-félt szíve hevesebben dobogott.

Testük öszeforrt majd a

józan észre hallgattak,

de a vágy az nagy ur

és elragadtattak.

Kevés volt az idő

így nem történt esemény,

de érzeték már nem bírják

hiszen az ész alulmaradt

már a vágy uralja gondolataikat.

A lány bár félt,

de tudta eljött az ideje

biztonságban érezte magát

a fiú édes csókjai,

lágy szavai nyomán.

Szorította vadul, szenvedélyesen

-a gyertya már alig pislákolt

majd apró könnycseppek

csengése hallatszott.

A fiú megijedt, mi a baj?

-miért sírsz?

a lány csak ennyit mondott

ne aggódj, csak a boldogságtól sírok.

Az öröm átvette a harcot

arcukon a boldogság jele látszott.

Érezték egy boldog élet, várja őket

s szívükben a vad szerelem lángja égett.

Vártak egy következő, szebb napot

mikor újra lelkük szárnyra kaphat

és összeforrhatnak a mámor árnyékában.

Lassan tellet az idő,

 mire jött a várvavárt nap

de akkor is a véletlen közbeszólt....

-bár ők tudják érzik

jön még a nap,

mikor testük összeforrhat.

A fiú kitartó harcos

és érzékeny, egy édes srác

aki mindent megért,

és mindig ottvan ha kell.

Mindketten szerelemre éhesek,

és boldogok

arcukon mosoly,

és szerelem vonala kanyarog.

Tellettek a napok,

de nem érzik hiányát

már a vágy ami ural egy életen át.

Jönnek még szebb napok

fájdalmak, és könnyek

de addig is elrejtőznek

az éden tengerében.

És várnak amíg nap süt a földön

hisz az idő végtelen

arculatot öltött.

Bármíly erős a késztetés

a szenvedély alul marad

és eltemetik midőn,- szebb hajnal fakad.

A nap alig hozza sugarait

és világítja be a tájat

a paradicsom kitárul

és őket szívből várja.

Tervek, és álmok

melyet évről-évre szőnek

a homályos emlékek

megszűnve a mindenségnek.

Gondolatok melyek emléket uralnak

vágyak melyek tán

-szebb jövöt mutatnak.

Csalódások, és megtört remények

és az idő amely

nagy ellnesége az embernek.

Rohamos versenyfutás az idővel

álmok, összetört vágyak

és szétszaggatott szerelmek.

Tellenek a napok

de a szavak, a gondolatok peregnek

az édes ábrándok csakhamar testet öltenek.

Pajkos tündérként ellepik a házat

és célozzák a szerelmes vágyat.

S ha nem töltekeznek be szerelemmel

a gonosz idő szétszakítja szívüket.

A lány szíve egyre hevesebben ver

álmodja a szépet,

mely régóta mélyen szívében él.

Egy álmot mely boldogásgot hoz

 szebb jövöt remél,

melytől láng gyúl

minden szív rejtekén.

Hogy egyszer Isten előtt

szent esküt fogadhat

amelyet megszegni soha nem fog

hiszen szívét adja zálogul az imáknak.

Eljött az újabb hét

pénteki nap volt.

Elmentek a fiúhoz.

Nem terveztek, nem

reméltek, de az ég megnyílt nekik

és végre együttlehettek.

Az apró fájdalom

melytől rettegett a fiú

a lánynak örömöt hozott,

hiszen forró csókjai,

ölelései feledtették vele.

A két test immáron

egy lélekké olvadt össze

engedtek a nagy úrnak- a vágynak.

A lány arca szikrázott

az örömtől, a fiú

teste rezsketett az édes szerelemtől.

S hogy elragadtattak a vágyba

burkolózva

a két szerelmesnek új nap virradt.

Beteljesült az éden virága,

a gyümölcse, szerelmüknek

a boldogság, hogy végre

egy test-lélek lehettek.

       Vége 

Igen szívem én amikor

neked szerelmet vallottam,

nem csak a levegőnek

mondtam.

Én úgy értettem, hogy

már te rendelkezel velem

a tiéd vagyok

kedvesem.

Úgy nézek rád-értékellek

azt mondtad, igen

mert halálosan szeretlek.

Soha el nem képzelném

az életem nélküled

csak veled.

Mert te vagy az a férfi

akiért epekedtem

s akié mindíg is lenni szerettem.

Bármi áron kitatarok

életem végéig veled

mert általad megnyílnak

a boldog ösvények,

s szép lett az életem.

Szeretlek. 

Édes ölelésed halk

csapongása,

gyönyör lelkük arany villantása.

Fényben szökkenő

arany didergésed

tested, lassú

húrjaink feszülése.

Sötét omenként

eljövő édes érintés,

az álom nemcsak

képzelgés.

Látomás tán

és érzelem

kecsegvő vágy

a kéj elem.

Nem tudni miért

lángol a tűz,

de érzem a szívemet fűti

a szűz, -skorpió

édes ajkairól

csöpög a nektár.

Végigcsorgó forró vér,

testet ölt majd,

Ő és Én.

S végül majd

összeforrva,

boldogságtól felhabozva

együtt leszünk végre már.

Míg édenkert nem

vár reánk.

Majdan midőn fény villan

érezvén, hogy mit kíván

a hold

testet ölt, nem maszatol

s én alkotok bármi van

szerelem, vagy rút halál

de bízom benne rég

örökre együtt

Őés Én.

Szerelemmel átitatott

érzelmek, bódolattól

hódoló kegyelmek

régi álmok, remények

boldogság, és szerelmek.

Oldaladon vagyok én

boldog ember

tudom rég.