Isteni állatkert

Mi lesz velem? Nem tudom. Hol a
valóság, hol az álom néz be
az ablakon. A valóságtól
nem félek, az álmok mesélnek.
Nem érdekel, hogy mi lesz velem,
mert tudom, amikor párnámra
hajtom a fejem, az álmaim
valósággá válnak. Eltűnnek
az árnyak, csak fény mosolyog az
arcomon. Belekapaszkodok
a homokóra pergő, apró 
pillanataiba, benézek
a múlt eldugott zugaiba.
Tekerem az idő kerekét,
meglelem a mában a holnap
legújabb éltető-erejét...

Vörösmarty Mihály: Szózat - evokáció? átirat? (nem tudom...csak úgy jött...vajon miért?)
 
Haza-földtől függetlenül
legyél mindig magyar,
itt születtél, de szemfedőd,
mindegy, hogy hol takar.
 
Az országhatáron kívül
van még számodra hely,
itthon csak ver a sors keze,
élned szegényen kell.
 
Ez a föld csak volt apánké,
vérük hiába folyt,
a múltunk összes szent neve,
zokogva ránk sikolt.
 
Itt küzdenénk, de nem lehet,
gyengülnek karjaink,
bilincsbe kötik elménket,
kihalnak sarjaink.
 
Szabadság? Hamis romvilág
töri álmainkat,
menekülnek legjobbjaink,
itt csak más nép vigad.
 
Ennyi szerencsétlenség közt,
ily sok nyomor után,
éhezve és csontra fagyva,
ez nem az én hazám!
 
Ez már más népek hazája,
szívem rájuk kiált:
Hagyjátok el országunkat,
nem akarok halált!
 
Az nem lehet, hogy a magyar
haljon az álmáért,
ne a mi jövőnk bűnhődjön
hazaárulásért!
 
Az nem lehet, hogy nincs erőnk,
nincs bennünk akarat,
tovább nem sorvadozhatunk,
a kapzsiság alatt.
 
"Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
 
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll."


Az idézőjeles rész az Ő verséből való...

Már nyolc éve nem engedek a
negyvennyolcból, letörlöm mindig
a port a polcról. Oda tettem
el az éveimet, kidobtam
a tévedéseimet, csak a
boldog pillanatokat őrzöm,
sikerült legyőznöm azt, ami
fájdalmat okozott, amitől
a lelkem is zokogott. Ha most
könnyezem, a könnyeken mosoly
csillog, a sorsomra kacsintok,
mert jól tudom, hogy nem irányít
engem, hisz az életem csak az
enyém, egy általam írt regény,
egy véget nem érő történet,
amiben bármi megtörténhet.
De mosolyogva vállalom a
saját döntéseimet, mert én
döntöttem, azok az enyémek,
nem veheti el senki tőlem.
Bármikor dönthetek másképpen,
ebben az életnek nevezett
útvesztőben...

Most csak dilinkókálni van kedvem,
pedig nem Belgiumban vagyok kedden,
sőt! Hollandiában sem ettem sütit,
meg sem csókoltam földönkívülit.
 
Hamburgert viszont már ettem Hamburgban,
olasz pizzát sütöttem a konyhámban,
az orosz vodka teljesen elfogyott,
hétmérföldes csizmám is elkopott.
 
Most itt vagyok kiszáradt torokkal,
nem tudok dumcsizni az angolokkal,
tanulják meg ők a magyar nyelvet,
addig majd egy francia kényeztetget.

A sors vonalán óriási szakadás,
katartikussá vált a penitencia,
az angyalok ördög bőrbe bújtak,
a szentek közt ez a tendencia.
 
Ifjúnak mutatja magát a koros,
pedig lábán a saru már szétszakadt,
diagnosztizálták a rigor mortist,
keresztre feszítve, múltja szabad.
 
A vérbank csontszárazzá aszalódott,
introvertált vámpírok ereket tépnek,
szarkasztikus reggelre ébredt a jó,
a hősök már önmaguktól is félnek.
 
A sors-szakadást foltozni kéne,
repetitív öltésekkel stoppolva,
nem olyan egyszerű, mert a sorsunk,
infernálisra van átkódolva.