Isteni állatkert

Valamikor, amikor még nem voltál,

Az életem lebegett a pokol tornácán,

Lélegeztem, de mégsem léteztem,

Erős szikla-falakba ütköztem,

Nem tudtam áttörni a falakat,

Te mutattad meg nekem a kiutat,

Isten lettél az ismeretlenemben,

Nővé tettél őszinte szerelemben.

Nem leszek már soha egyedül,

A vihar bennem elcsendesül,

Párban veled minden álmunk teljesül.

Sötétben születettél, sötétben éltél. Számodra ez jelentette a valóságot. Boldogan élted a napjaid, mert úgy érezted mindent ismersz, nem is vágytál másra.
Aztán egy nap felgyulladt egy pici gyertyaláng. Megijedtél, nem tudtad mi történt, mert a megszokott világ elkezdett változni körülötted. Közelebb léptél a fényhez, kezedet a láng fölé tartottad, majd elrántottad, mert fájdalmat okozott.
Dühös lettél, el akartad űzni a fényt, vissza akartad kapni a megszokott világod, de a fény nem aludt ki, égett tovább.
Őrjöngtél, nem akartad az újat. Aztán elkezdted felismerni azt, amit eddig nem láttál, csak éreztél. Közelebb léptél a lánghoz. Nem csak láttad a fényt, hanem érezted melegét, érezted, hogy nem akar bántani. 
Újra megérintetted, és a láng nem égetett meg, magához ölelt. 
Akkor rádöbbentél: Nem a világ változott meg, hanem Te!
 
Most a fény kialudt. De Te látsz a sötétben, mert abban születtél... 
 
(Ne csábítsd el az összes angyalt! Hagyjál másnak is! Tudom: Csitt legyen!!!)




https://blog.poet.hu/petruchio------------/csitt-legyen

Vagyok és mégsem,
fáj, de nem érzem,
még álmodok ébren:
reménytelenségben...

Álmodni is már csak titokban merek,
nehogy a Langolierek elvegyék
tőlem azt, ami még időtlenül él
bennem. Megfizettem a "vámot", de úgy
látszik, keveset adtam. Elfáradtam.
Többet adni nem tudok, térdre mégsem
borulok előttük, még akkor sem, ha
az előnyük több ezer év, mert bennem
az "Én" számomra ezerszer többet ér,
mint az ellopott alaktalan idő...

ködbe nyúló rongydarab, darabokra 
tört óralap, elveszett emlék-lista,
(kicsit szürrealista), megbocsátott
vétkek, átverések és hazugságok,
titkos igazságok, mézeskalácsok 
pálcikára akasztva, megragasztva
az elszakadt szalma-baba, nagyapa
arcán, kezén ráncok, hangosan csámcsog, 
mint ködbe nyúló rongydarab, az időt
nem ismerő, elrozsdásodott óralap.