Isteni állatkert

Szeretem az utakat, amiken járok,
"mégis a belső utak visznek messze"
szeretem az életet, melyet komponálok,
mert a dallamot a lelkem írja benne.
 
Szeretem azt, amit gyűlölni kellene,
mert tükröt állít elém minden gondolat,
a szeretet mindennek a láncszeme,
megmutatja a láthatatlan célpontokat.
 
Ezen az úton nincsenek részigazságok,
nem hagyom, hogy látásom bármi megtévessze,
szeretem az utakat, amiken járok,
"mégis a belső utak visznek messze"
 
Az idézőjeles sorok skary verséből valók. Köszönet érte!

Szerelmesek napja?
Leírom, milyen vele a viszonyom:
Iszonyom van tőle, elegem van belőle,
elegem van abból, hogy a szerelmi
varázslatból is üzletet kreálnak.
Tudom, sokan arrogánsnak kiáltanak,
de többen is így éreznek, csak nem merik
kimondani, inkább mennek kifosztani
a virágost, meg a giccses boltost.
 
Én nem kérek semmit tőled, csak
mindennap szeresd a "hercegnődet",
ahogy eddig is tetted...

meghalok-megszületek
szeretem a tiszta csendet
ami volt, lesz, soha nincs
de ami van, az a kincs
 
megszületek-meghalok
itt is, ott is én vagyok
ismerem az életem
mindegyiket szeretem (?)

Megfogadok sok marhaságot,
kívánok sok-sok ócskaságot, 
eddig mindig csak jót kívántam,
nem jött be, pedig megpróbáltam,
most minden rosszat megfogadok, 
talán így kicsi jót is kapok. :)

Arcom kockásra égette a Nap, ahogy rácson 
keresztül minden nap vágyok a szabadság
után, tudván, igazságtalanul elbánt velem 
az élet. Számomra nincs hajnal, csak szürkület.
Falamon lóg egy feszület, ahhoz sincs erőm,
hogy szilánkokra törjem. Térdepelni előtte már
rég nem akarok, a semmi az, amerre haladok.
Onnan már nincs menekvés, csak pár lépés
és a gravitáció törvénye magával ragad.
 
Nem érzek belül remegést, lent vagy fent
- még nem tudom - hallok egy dallamot, 
egy távoli hangot: simogat, lelkemhez ér,
boldog, örök életet ígér...
 
Ernyedt testem nem érzi a szabadesést,
élvezem a lebegést...