Csillag az égen, firka egy tenyérben

WhiteRaven•  2016. március 18. 07:46

Öröklét


Élsz
Bennem. Az életbe dermedt halál
Kínzó szeszélyből nyugtot nem talál.


Élsz
Bennem. Eme csepp, megrekedt darab
Kitépni képtelenül önmagad.

Élsz.
Vérbe és húsba öntött valóm
Mindig, örökké belőled fakadó.
Egy létcsepp az élet tengerén
Vagyok. S bennem itt leszel örökké.

WhiteRaven•  2015. augusztus 6. 20:19

Gaia könnyei

Álarcot ölt ma Természetanya
Rút gúnya mögé rejti arcát
Szépséget burkol rothadt enyészet
Savkönnye marja kínzó láncát

Átszakad mostan ezernyi felhő
Reánk zuhog bús átka, a kín
Mind, amit tettél, visszatér, eljő
Holtában átkoz, kérlelve sír.

[Budapest, 2015. július 30.]

WhiteRaven•  2015. augusztus 3. 20:22

Ébredés

Egy hajnali lidércnyomás emlékére.


Álomködben furcsa léptek
Eltévedek... Eltévedek?
Álomködben lidércfények
Hozzád visznek... Hozzád visznek?

Csendes éjben apró neszek
Rémítenek. Rémítenek?
Csendes éjben szívem remeg
Elvesztelek... Elvesztelek?

Álomködben messze térek
Visszaérek? Visszaérek!
Álomködben várlak, nézlek
Érted élek. Érted élek?

Csendes éjben hangod vezet
Felébredek? Felébredek...
Szívemmel feléd lépkedek
Hozzád érek, hazatérek.

Hogy tenyeremen nyújtsam át
E parányi álom-csodát.

[Budapest, 2015.07.27.]

WhiteRaven•  2015. május 31. 17:01

Álomrejtek

Smaragd az ég, odalenn
Bíbor lángok táncolnak
Ibolyaszín napfényben
Ripacssárga haboknak
Mattfekete tajtékon
Aranyszínű csillagok
Halottfehér ajkukon
Fakószürke mosolyok.

Körbenézek, fenn a lenn
Nem lelem az életem
Értelmét, bár itt hagytam
E megbolondult rejteken.

WhiteRaven•  2015. május 3. 21:52

Anyák napi köszöntő

Annyi szó van könyveimben, azokat most még se lelem
Mellyel elmondhatnám végre, mily sokat jelentesz nekem.
Azt hittem, ha nagy leszek majd, megtalálom saját hangom
Könnyű lesz és oly’ egyszerű a sok csodát elsorolnom.
 
Az a sok év elillant már, mégis üres előttem...
A füzet lapra bármit írok, mind elcsépelt, erőtlen.
Édesanyám, kedves, drága, hogy lehetne elmondani
Mindazt, amit tőled kaptam ócska szavakba önteni?

Képtelenség? Való igaz, túl nagy az a szeretet,
Ami belőled, s tőled ered.

Mégis itt van a papírlap, serceg a toll makacsul
Szóba gyúrom, buta rímbe, ami fejemben lapul.

Két karodnak ölelését, otthon fűszer illatát,
Dorgálásod, nevetésed ismerős dallamát.
Sok-sok angyalt a polcokról, virágokat, filmeket,
Ezer tarka nem feledett, közös drága emléket.

Látod? Annyi minden zsong szerteszét a fejemben,
Hogy is férne el ez a sok, egyetlen üzenetben?
Tán nem is hiba? Hogy szép szavakat nem lelek,
S így tarka verset sem írhatok, csak ennyit: Szeretlek!

[Budapest, 2015. tavasz]

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom