WNOR blogja

Vörhenyes színében szenderedik le a nap,
vonul vissza szép szurdékába,
míg üdületlen szemmel kél fel a hold, 
s tengernyi csillagot hoz vékájába. 

Hadak útját szórja körösleg az égre,
mi strázsaként sajog künn a némaságba, 
a pórnak pulyája elszenderül félve,
s valahol egy tilinkó harsan az éjszakába. 

Cifra szekér megrakottan lészen,
előtte zsenge pej indulásra vár,
a hét törzsök rendekben készen,
reggelre emitt Egy nemzetté vál!

Büszkén áll még a Krizantém,

Láng borítja elmém,

mivé lett e drága gyöngy,

a Haza mely önmagát pusztítja 

mióta lett ily közöny?

Senki nem szól érte... 

hol maradnak a nagy szavak? 

Sírig tartó fogadalom... 

mely ősszé vált a kalap alatt?

Hová lett e csókdosott ország?

Magyar virtus most hol marad? 

Kérd ki magadnak ó drága földem...

s hüvelyében kard egy sem marad! 

Árva lelkünk gyász borítja, 

gyalázat mi itt folyik!

Trianon még rajtunk röhög, 

s néma alázat van azóta is!

Lángoló düh, mi forrong bennünk, 

szánkat befogja sötét szalag... 

Magyar anya nem szült itt embert?

Aki ki kimondja: -ELÉG! 

Ne pusztítsd Magyar önmagad!

Vénség

Öreg lombot tépáz az őszi szél, 
s a nyár hevéből már semmi sem látszik, 
vihar gerjed ott sebtiben szét, 
hol az öreg fa még egy táncra vágyik. 
Aranyszínű ruháján megcsillan a hold, 
s a szárazfa`egy régi nótát játszik, 
utolsó táncra hívja most a sors, 
ha jövőre szép kikeletre vágyik. 

Messzi dombon áll már ifjúságunk, 
tova lépünk tőle egyre nesztelen, 
az idő mily gyorsan szórja szivárványunk, 
- ím agg korunk oly védtelen. 
Ha idővel elmúlik is a szépség, 
de az elme örök ifjú marad, 
tudja jól azt, ha eljő a vénség, 
a ráncok mögött, akkor is csak gyermek marad.

Hidd el fiam, ha mondom a magamét:
Tanulás,küzdés egy életen át!
Meghozza féltve őrzött fa, becses gyümölcsét,
s cserébe a tudás egy világot ád!
Ifjúi korod győztese lehetsz,
ha sorjában léped, életed sorát
minden elbukáskor ha gyorsan felkelsz
leporolva, s feledve e nehéz út porát!
Hidd el fiam,ha mondom majd neked
messzebbre kell jutnod, mint látod; én magam.
Sas légy ki oda fönt szeli az eget!
Ne légy ily konok és földhöz ragadt!
Ifjúi korod már más mint az enyém,
Te bátran kimondhatsz bármily nagy szavat.
Életed legyen egy gyönyörű regény,
az enyém már írva van...s az Te vagy magad!