Kamaszodunk; együtt...Ő meg én!

Már letette játékát,

favonat a polcon pihen,

amit egykor oly sokat építettünk

együtt... ő meg én!

S ha megjöttem, kitárt karokkal

szaladt hozzám;

ragyogó gomb szeme,

szeretett őszintén!

Kamaszodik a NET` előtt,

nincs is rám ideje,

s ha szólok bármit is,

nincs a szónak ereje,

De bízom a sorsban,

hiszen magamat látom benne,

makacs voltam én is egykoron,

de a tűz, most megpihenne.

Az idő elszaladt,

de az érzés megmaradt,

még ha Ő nem is látja!

Polcon már poros a favonat...

...amit éjjelente leveszek álmomban,

és építjük újra meg újra,

síneket, városokat, pályaudvarokat,

együtt... ő meg én!

Ő alszik, én álmodom

az ő álmát is szüntelen,

kérve vagy kéretlen,

de teljesíteni vágyom!

Robog a vonatunk,

néha kisiklik egy vágányon,

de visszatesszük és felszállunk,

együtt... ő meg én!