Vuk blogja

Vuk•  2019. szeptember 5. 05:34

a félelem földjén

életem első emléke, h fürdök a dunában tasnál. nem lehettem még egy éves, mert nem ttam még beszélni, s egy évesen már beszéltem. a második, h badariéviékkel, boxoló olimpikon férjével, akikkel tason - mindketten meghaltak már régebb, jókat nekik -, meg anyámmal ülünk a szőnyegen a nagy plüsskutyával és rókával, amiket tőlük kaptam. a harmadik, h fexem a kiságyban, és a függönykarnison egy patkányféle mászik, ami egy levél alakú elválasztó dísz vt középen a karnison, amit a félhomáyban ennek láttam. h ne lássam, hasrafeküdtem, s benyomtam a fejem a párnába, amikor villózó bogarakat láttam a csukott szemem sötétje előtt, amitől megintcsak féltem. patt. matt. a karnis dolgot még csak próbáltam elfogadni, h az egy dísz, s azt látom annak, aminek a derengésben, bár azt láttam tov. is, s féltem tov. is, de a villózó bogarakra nem vt ennyi támpont sem, anyámnak sem, amiket már mindig látni véltem, ha elalváskor becsuktam a szemem. végülis anyám elvitt orvoshoz ezzel, mert mindig féltem elalváskor, s nem ttam aludni. nemtom miért, de pestre mentünk, nagyapám vezetett, az úton is féltem, szürkének, koszosnak láttam pestet. egy foyosó után egy fehérre meszelt szobába mentünk, anyám térdén ültem, bejött egy fehérköpenyes ffi, akivel előtte külön beszéltek anyámmal. leült a székre szemben.

hallom kisöreg, bogarakat látsz ha becsukod a szemed a sötétben. tudod mi lesz, ha mégegyszer látod őket?! látod azt az ajtót mögöttem? oda fogunk bezárni!.

ez vt a terápia. ezen anyám is ledöbbent. kb szótlanul hazamentünk. innen is láttam a bogarakat, de már nem szóltam. aztán nagy nehezen, vhogy rájöttem, h ezt a szemem csinálja becsukva, főleg ha nyomás éri. onnantól sem szerettem ezt soha, s mindig nehezen aludtam este. aztán már nem este aludtam legtöbbször, s máig, amíg el nem alszom, nem csukom be a szemem, addig mindig nézek vele vmit.

amikor én születtem /’81/ errefelé, h úgy érezze magát egy 2, 3 éves gyerek, mint a bebukottak c. dok.filmben, elég vt, h a sötétben kinyissa, becsukja a szemét, v h aztán pisilnie kelljen az oviban csendespihenőkor, amit nem engedtek, mert h nem is kell, csak meg akarom zavarni a csendespihenőt, úh majd’ egy évig inkább hagyták, h már reflexszerűen bepisiljek minden csendespihenőkor, amíg nagy nehezen át nem tetetett anyám egy másik oviba.

a félelem nevel, okít, örökít errefelé. s kevésbé fortéyos. ez a rendszerszintű, minden más véletlen. hullámokban éreztek minket szükségesnek riogatni egyes tanarak áltiban, h az semmi, majd meglátjuk a gimiben, a gimiben, h majd meglátjuk az egyetemen. aztán én ebből már kiszálltam, de a félelem marad, legfelj. addig a rendszerben, aztán attól, h kívüle.

a szabadság alkalmas meghatározásai közt, mind hordoz igazságából, az egyik, h félelemben nincs szabadság. meg más se nagyon, csak az. errefelé erre épül a rendszer, változik formája, a félelem marad. s h nem az a bátor, aki nem fél. hát én nem akarok bátor lenni, soha. hát nem a pokol egy tartománya ez a vidék.. .

https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic