Vuk blogja

Vuk•  2019. szeptember 5. 19:00

víz iszony - czar novil következő útja /2016/

következő utam végül a földre vezetett újra. az atomerőműves fiaskó meghagyta a maga nyomait

rajtam, kézenfekvő vt kiköszörülni a csorbát. a tenger fenekére küldtek, a szó szoros értelmében;

vmi nem stimmelt az óceán méyének egy pontján, persze sokminden rég nem stimmel a földön,

csak a szellemvilágban épp erre nem találtak emberi, v természeti magyarázatot, tehát vmiyen

természetfelettinek kellett lennie, ami az óceán méyi gázkürtők körüli ökoszisztémán bont, s az

pusztul. ez vt tehát utam célja. h szokjam a közeget, végül először bálnának manifesztáltak. ah

képzelnénk, hatalmas érzés vt több értelmében, alkalmas arra, h felmérjem az óceán óriás

kiterjedését minden irányba, s a méybe, s h a szellem miyen apró benne, legyen az akár bálnányi, s

újabb gyakorlatként, h ne feledjem magam közben bálnának. a faj méyre lemerül, ember pontosan

nem tudja, mennyire, legendáik szólnak, mára tudományos köntösben, harcokról óriás tintahalakkal.

mindenesetre - szerencsére, én iyenből kimaradtam, mire hozzászoktam e világhoz, s már elhagyva

e formát, sajátoméban igyekeztem alá a célig. mai ember számára természetfilmekből ismert csoda

állatkák sorai mentén, miknek alakját életük fényétől láttam kirajzolni szellem szememnek a mély

sötétjében. lassan haladtam a cél felé. negatív repülés a földi negatív himalájához. az mutatta az

irányt, ahol a fauna életfénye megritkul, a sötét luk szellemradaromon. elvezet a gázkürtőkhöz a

fenékárkok alján, ahol másként tobzódik a feneki élet, rákocskák, növénykék. megvan a kopár

mező, terjed körűle az életfények fogyása. a szélen megálltam lebegve. a közepefelé egyre azt

kellett figyelnem, mintegy negatív képen, h a sötét mit formál. egy megtermett de összegubózott

alak gubbasztott az egyik kürtőnél. módszeresen kapkodott el egy egy rákot, kettétörte, s

beleengedte a kitörő gázba, amey így, tovább, terjedő halált és kínt lövellt ki magából. egybevágott

ez a kép azzal, ah c. s. lewis lejegyzett arról, általa perelandrának nevezett történetkor, a parton

békákat nyúzott kedvtelésből egy hasonló alak az újszülött világban. észlelt, rámfordította arcát, az

a rémpofa vt, amit én mint czar novil láttam meg rémálmomban az atomerőmű alatti kórteremben,

egyik arca vt, az, ameyet én már láttam, sötétje sütött, mintegy negatív fény. mintha tette

következményeinek révületében nem tudott vna reagálni, én pedig reflexszerűen, mint aki most

került jobb heyzetbe a múltkori találkozás óta, lesúytani mozdultam, hátába kerülve. a mozdulatból

pillanat alatt másik lett, a karjához kaptam, ami gépiesen foytatta a halálgyártást, s arcába nézve

annyit mondtam; ne. a révületből riadva, mint egy vadállat amelyik csapdából rángatná ki mancsát,

rángatózott az alak, míg mint az iyen heyzetben az állat, inkább letépte végtagját szellemalakom

szorításából. alakja többi része vmivel távolabb lebegve elfoszlott a méyben, karja is elenyészett

enyémben. ilyen kézfogásra telt köztünk. nem tűnt úgy, h konkrétan felismert vna közben. én

felismertem annyit még, most, h már lesúytani, törleszteni nem akarok, s egyszerre éreztem némi

csalódást és elégedettséget, h egy jóval finomabb gesztus is most, így, de a hatását megtette. a

halálsugár nem terjedt tovább, a kürtő ismét, magában gázokat juttatott a vízméybe. ez, a pusztán

földön kívüli romboló ok megszűnt a föld egy pontján. ismét visszatértem a szellemvilágba. 


http://www.meseneked.hu


https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic

Vuk•  2019. szeptember 5. 18:56

Míg harcunk nem lesz avagy 1 korszellem halála '16



Czar Novil a tükörbe nézett, mint számtalanszor, nem látta magát, csak nézett, talán már enélkül is
ment vna a szokásos reggeli gyors borotválás, munka előtt. Most a végén átfutott ez rajta, h látná e
még magát, ha azért nézne bele. Aztán már újra a munkára gondolt, mi vár rá a gyárban ma, ha beér,
a mérnöki irodán. Mint mindig. V volt, h nem mindig így vt.?.. s akkor mi is vt? Másodjára
kalandozott el ma, pedig egyszer sem szokott. De ragáyos betegségként terjedt benne az
elkalandozás, bár újra meg újra sikerült egy két gondolat után elejét vennie. De egy, az első
gondolat megmaradt, mi vna, ha kifejezetten belenézne a tükörbe? Ijesztette szinte, ez foyton újra
beugrott neki a nap során, addig is bármi tükröződőt reflexszerűen került, de otthon talán rászánja
magát. Egyedül élt, lényegében a munkájának. Ha ebben zavarta vmi, az vt, h úgy érezte, jobban
kéne zavarnia. De itt inkább megbecsülték ezért, az új városban, amit a szocializmus szült meg,
s ő a legjobb bábák egyike, a társadalom javára.
Tehát egyértelműen megért benne az elhatározás, h este, v legkésőbb holnap reggel belenéz a
tükörbe, nem mintha oyan fontos vna, de egy iyen apróság mégse zavarhatja meg ennyire.
Erre jutott éppen, mikor robbanás történt a gyár energiaközpontjában, és a plafonról gáz lövellt alá,
amitől mindenki elájult.
Kórházi ágyon ébredt, egyágyas szobában. Nagyon rosszul érezte magát. Rögtön bejött egy ápoló.
– Nézd kartárs, nincs értelme hazudni, a gyár területén kísérleti atomreaktor működött
titokban, baleset történt, a mulasztót már letartóztatták, minden érintettet izoláltunk.
Kartárs, sugárfertőzést kaptál, mint tanult szakembernek, talán nem kell sokat
magyaráznom, h iyen közelről ez halálos dózis.. .
Nem kellett. Vh azt is kitalálta, h a rendezés könnyítésére vtak iyen esetre beépítve a plafonba
a kábító gázcsapok. Ah egész életében, most is elfogadta a sorsát, magától tudta, h a társadalom
üdvére foytatott kísérletek során áldozza életét.
– Értem. Tényleg.
– Jól van. Egy iyen megbecsült kartárstól ez vt várható. Kartárs, minden elvtárs büszke rád,
minden kartársra, aki még áldozata a szerencsétlenségnek, mindent igyekszünk megtenni,
h a véget megkönnyítsük, ami tőlünk telik, mennem kéne, sok sajnos a hasonló tennivaló,
van e bármi kérdésed, óhajod most?
– Menj kartárs, most semmi nem jut az eszembe.
– Érthető, de ha bármi eszedbe jut, jelezz.
– Úgy lesz.
Ah magára hagyták, egy dolog jutott eszébe, a tükörbenézés, azt szeretné még feltétlen megtenni
mielőtt meghal. Jelzett is. Sokára jöttek. Egy másik ápoló. Elmondta neki, h egy külön kérése lenne,
h amint lehet, hozzanak be neki egy bármiyen tükröt, amiben megnézheti magát. Az ápoló
feljegyezte, majd elment.
Rutineljárások követték egymást, s valóban, orvosilag minden megtörtént, ami csak lehetett,
izoláltan a kis egyszeméyes, ablaktalan, neonos fényű heységen belül. Aztán még egyszer jelezte
közben, h a tükröt majd ne felejtsék.
Egy álomtalan, rossz alvás után bejött hozzá, akivel először beszélt. Most tűnt fel neki, h rajta
semmiyen védőfelszerelés nem vt, még maszk sem, ah először sem, csak arra gondolt, a kartárs
önfeláldozó, oyan közel lehetett, h rajta sincs mód segíteni, de amíg tud, megtesz mindent
a többiekért, ez világos. 


– Kartársam, a kérésed ügyében jöttem. Sajnálom, de továbbra sincs módom kertelni, kérlek,
kíméld meg magad ettől, talán nem vetted még észre, állapotodból adódóan, h a sugár nem
kímélte testfelületed, s a kötések alatt sugárégések vannak, arcodon is. Fájdalmaid sikeresen
csillapítjuk, ebből sem jöhettél rá, h miyen állapotban is vagy valójában, kérlek, őrizd meg
saját emlékedben magad aként aki vtál, külsődben is.
– De hát épp ez az, h nem emlékszem.. - mondta, mintegy maga elé.
Az ápoló, mint aki nem hallotta, kérdőn nézett tovább is.
– Szóval, h mégis, szeretném látni, jobb ha látom úgy érzem, ennyit szeretnék mielőtt
meghalok.
– Kartárs. Miért vonod kétségbe kompetenciánk, mindig jó elvtárs vtál, bízz bennünk most is,
neked akarunk jót, mint mindig.
Erre nem vt mit mondani, elfogadta. Nem sokkal később újra elaludt. Neszre ébredt, sötétben, nem
égett semmiyen villany. Egy kis körlap villant meg, amiben meglátott egy arcot. Szörnyű rémpofát.
Felriadt, álmodta, az ágyon vt a szobában. Elhatározta, h vh kiszökik, s keres egy tükröt. Innentől
próbált éberebb maradni, sikerült észlelnie vmi ritmust, amiben vtak csendesebb időszakok, nyilván
a föld alatt vtak. Megfigyelte a legcsendesebb időszakokat, s a harmadik iyen ismétlődésénél
elindult, ah erejéből bírta, óvatosan. Kilépett a szobából a foyosóra, jellegzetesen kórházi, kevés
fény égett az egyik részén. Mosdót keresett, a jelzés már onnan derengett az egyik ajtón.
Elbotorkált, bement, villany fel, tükör. Az első amit megpillantott, h mögötte áll az ápoló, de
hátrafordulva nem látta, képzelődött, újra belenézett a tükörbe. Fel vt készülve a legrosszabbra, a
meglepő az vt, h semmi borzasztót nem látott. Kisvártatva leoldotta a kezéről a kötést, az valóban
égett vt, elég csúnyán nézett ki. Visszanézett a tükörbe, s újra látta, h arcán nincs semmi különös, s
ah sérült kezét felemelte, a tükörben azt is rendben látta, visszanézett rá, s már amúgy is épnek látta,
újra a tükörbe, most közelhajolva, teljesen ismeretlennek hatott rá tükörképe, és semmi sérülés nem
látszott rajta. Engedni akart egy kis vizet, de víz nem jött, pedig felfrissítette vna magát. Így, mint
egy ébredező gyerek, csak megdörgölte a szeme körül, újra belepillantott a tükörbe, de nem magát
látta, hanem a várost, ahol élt és dolgozott, ami most pusztul felettük a baleset után. De oyannak
látta, mint vt, ah épült, szépült a szeme előtt, vagyis ah hitte, észrevette, h nem is oyan szép, csak
oyan, amiyen, új. Minden egyszerre világos lett, ez az ő városa, márh tényleg, ő nem ember, hanem
egy szellem, egy őrzőszellem, s ez a város van rábízva. Neve nem az ő neve, a városé, amey mióta
atomot telepített rá a párt, nincs az ő őrzése alatt, egyre kisebb és kisebb lett minden értelemben,
s a legutolsó időkben elhitte, v elhitették vele?, h ő egy lakója a városnak. Ezért nem vtak emberi
vágyai, ezért vt oyan jó elvtárs, ezért értett meg magától oyan sok mindent egyből, s fogadta el,
mert szellemérzékeiből és szellemvoltából fakadó szolgálatkészségéből megmaradt. S magát
embernek hitt szellemként úgy járt az emberek közt, mint szellem.
A legutolsó időkben jött el, h a városok gazdátlanná váltak szellemi értelemben, a legtöbb őrzőt
elijesztették, v maguktól mentek, a legkitartóbbakat végül hűségük ejtette rabul, s már csak úgy
vtak képesek maradni, h emberré felejtették maguk. De most ennek a városnak vége. Az ördög,
mert ki más, azért még amíg lehet, fogva tartotta tovább is a szellemet, még ezzel a képzelt föld
alatti izolációs blokkal, tán arra játszva, hátha emberként is hal meg a szellem, így még meg is
kaparinthatja végképp. De h saját akaratából magára találjon a szellem, azt nem akadáyozhatta meg,
csak ah, amíg tudta, hátráltatta. 


Most valóban mögé állt az ápoló, a szellem sarkon perdült, az ördög lesúytott vna, visszanyert
lényével a szellem reflexszerűen felröppent. A város felett lebegett madártávlatban, látta a városa
pusztulását. S látta ezzel egy kor végét, új kor jön, még sötétebb – összességében. Vége lesz a
hidegháborúnak, nagy változások jönnek az emberek társadalmaiban, s neki új feladatot sugall a
nagy szellem, amiben csak remélheti, h nem ér iyen csúfos véget.
Most, h újra önmaga lett, csak a szellemszféra szemeként látnia kell, h még mi történik,
s emlékeznie rá, ah eddig, megőriznie a valóságból mindent, amit csak lehet a földi világban. Tudta,
ha egyszer majdnem megtörtént, máskor is megeshet, h elveszhet ő is. És h a Földön már végképp
nem sok marad, aminek gazdája lehet lenni tovább szellemiknek, s innentől saját elveszésének
lehetősége nagyobb feladat itt, mint őrizni a földit.
Létezésében először érzékelte, h ami ezt tette vele, v legalábbis kihasználta ami történt, s el is
veszejtette vna, azzal szemben harcolna. De h erre nyílik mód, s egyáltalán heyes vna e, nem tudta,
remélte idején a nagy szellem sugallma ebben is eligazítja, ah segítette abban is, h újra önmaga
legyen, a tükörbenézés sugallmával.
S látott egy létezőt, meyet ellenségnek ismert meg, ez is új vt, ah az is, h ennek hatalmába kerülhet,
ah a teremtett ember is, de enélkül is lehet uralma alatt legalábbis. Ezt is mind a maga valójában
kellett megjegyezni. S így újra ismételni viszont azt, h az elveszésnek, hatalmának és uralmának
legbiztosabb ellenszere a valóság tudata. Miyen könnyű elveszteni.., amiyen értékes. Az emberek
számára pedig mindezek sugallata, mit az élő gondolat mentén, mint lelki békével járó
felismerésekből foghatnak fel igazságként.
Az igazságnak az ördög is része, míg a valóságnak nem. Aminek épp az ellenkezője vna persze való
az ördög szerint, ő legyen az egyetlen valóság, amiben nincs heye az igazságnak.
A múló dolgoknak múlásuk során valószínűleg kikerülhetetlen, h e létállapot szele meg ne csapja
őket, míg bizonnyal nem törvényszerű, h bele is kerüljenek bármennyi időre.
Míg hallani vélem a szellemi hangját, azt hiszem, igen hatékonyan fékezett, h bárki igazán
megnézhesse magát, v h akarja valójában. Mióta élek, úgy látom egyre hatékonyabban. Meg kell e
várni a Földön ma, míg le is sújt a gonosz, elveszejtve, térnyeréseiben a gazdátlan vidékeken,
lelkeken, míg vh valónkra ismernénk sokrétű lázálmaink téveszméi közben.. .


http://www.meseneked.hu/vuk/irasaimbol


https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic


http://www.meseneked.hu

Vuk•  2019. szeptember 5. 18:47

A valóSáv /2015/

a ringa-torna, meg a valósáv


 amit megkísérlek leírni, az mind megtörtént, ah a meseneked.hu-n megtalálható „Érintések”

címmel írt 3 kis történet, s az azt követő „XX. század végi beavatás” című is. Így tekinthető akár

azok ötödik darabjának is, de magában is.


 Az 1980-as évek közepén a lovag meghallotta az udvar kacér udvarhölgyének jajveszékelését, ah

lélekszakadva tart fel a dombra, ahonnan addig ő komótosan készült leereszkedni.

Nem kedvelte ezt az udvarhölgyet, cserfes vt, pletykás, de ez a heyzet most komoynak hatott. A

hölgy zihálva beszámolt róla, h a domb aljában megtámadta egy haramia, és éppen sikerült

elmenekülnie, de az utána eredt, a lovag megnyugtatta a hölgyet, maradjon a dombháton, majd ő

intézkedik. És aláereszkedett. A haramia fenekedve vele szemben, a lovag bízott magában, és nem

vt kedve hozzá, erőszakkal intézni a dolgot, bár azt is tudta, a haramia a kiráy titkos ellenlábasának

kegyeltje, ki a felszínen újabban tanácsadójaként férkőzik bizalmába, a lovag nemtetszésére.

Így egyszerre küzdöttek mind ezek benne, s mégis a tárgyalás mellett döntve, pár józan szóval és

fellépésével megoldotta a heyzetet, a haramia továbbállt, míg ő vissza a dombhátra. Megnyugtatta a

pihegő hölgyet, aki megkönnyebbülve, hálásan foytatta útját a vár felé, míg lovagunk sétára indult a

szép völgy lankái közé, ah eredetileg tervezte.

 Ez idő tájt aztán a várban a kiráy körül egyre kavarogtak az események, feltűnt a színen ez a

behízelgő, de okos tanácsadó, megzavarva a békét, bár vmeyest javára is a kiráynak, ki hajlott

szavaira, de a harmónia felborult, ami leginkább a lovagot zavarta, s minden közül a harmónia

visszatértét szerette vna, így próbált egyensúyozni a heyzetben, bár nem vt ínyére.

Míg oykor még ő sem vt tisztában teljesen, hányadán is álljon a tanácsadóval, tán tényleg jóravaló,

hisz hasznos, okos, is, de a harmónia bomlása vt végül mindig a döntő az inkább ellenszenv mellett,

azt is érezve, h így bomlik barátsága is a kiráyyal, s h a tanácsadóval hiába igyekezett, iyen

kapcsolatot nem lehetett kialakítani. A kiráyyal szemben közben meg féltékenynek tűnve fel, aki

egyre távolodva tőle, furcsálja aggáyait.

Fellegek gyülekeztek tehát a vár körül, egy komoy, összetett, fontos konfliktus vt kialakulóban.

Aztán a középsős gyerekek ezt a tán szélesebb, valóbb sávját kinőtték az életnek, s a kiráy már újra

inkább tomi vt, a jágói figura andris, a lovag attila, a kotnyeles, bajbakerült udvarhölgy jutka, az

útonállóra nem emlékszem, egy másik csoportbeli középsős. De mondom, egy ideig a valóság vt

döntően, amit és ah az imént leírtam. A vár a csoport épületrésze, a domb a völggyel egy valóban

szép dombos, fás, füves, környéken a többihez képest irigyelt ovodaudvar a gödöllői, akkori

stromfeld ovodáé.

 A hercegnő a sárkány barlangjában várta megmentőjét, ki meg is érkezett a bejárathoz. A lovagnál

már elmúlt ez az idő, de a hercegnőnél most jött el, neki most vt a valóság sávjában, h elrabolt

hercegnő a sárkány barlangjában, és szerelmének meg kell őt mentenie. Attila akkor nem

emlékezett vmivel korábbi hasonló sáv-állapotára, persze játszott iyesmit, de játszotta, nem élte,

mint akkor egy ideig, ah most meg ovodáskori szerelme, piroska. S neki ez most így ennyire

beleélve kényelmetlen, főleg, h piroska, attila anyukájának ágyán térdelve közben, feltétlen

ragaszkodik vmiért hozzá, h mindeközben a ruhája válltól derékig keresztben végig elszakadt és a

mellénél meztelen. Ez külön kényelmetlen vt attilának, de szerelméért végigjátszotta piroska akkori

valóságát.

 Attila felkelt és szokása szerint az elalvás előtti rituáléként, mint oy sok, megnyugtató éve, az

újságért ment, amit elalvás előtt lapozgat. Kedvese, piroska mellette ugyancsak kedvenc képeslapját

böngészi, talán egy forró ölelkezés levezetéseként, v egy elalvás előtti előtt, v kettő közti szünetben,

mint oy sok éve, meghitten, kedvesével, attilával, szavak nélkül, örömben. Ez a konkrét, kibomló, 

kettejük közös valóság-sávja nagycsoportos korukban érte el attilát és piroskát, mikor az ő

anyukájáékhoz mentek fel sokszor délután, kettesben hagyva őket, játszani.

 Amikor otthagytam a gimnáziumot, aminek lényegéből írtam a megtörtént „XX. század végi

beavatás”-t, mint egyben megfogható, összesűrű'dő mozzanatát, szóval azután komoyan utána

kezdtem járni magam a dolgoknak, h h is vannak, h lehet oyan, ami a gimiben történt velem, s mi is

az, s ezzel párhuzamosan magától jött, h magam kezdtem utánajárni magamban, h h vannak úgy

általában a dolgok, alapvetések, fekete, fehér, jó, rossz, gondolat, lélek, menny, pokol, Föld, ég, stb,

stb, stb. Az élő gondolkodás módszerével, amit véletlenszerűen a'tájt 'kaptam meg', amúgy mintegy

mellékesen vkitől, amire aztán rájöttem, h ugyan akkor épp traumatikus időkben nem, de korábban

a magam módján én is elkezdtem, csak így akkor tudatosodott.

Ami annyi, h egy gondolatsor akkor heyes, ha érzékelhetően a belső lelkiismereti hang 'rábólint',

egy szétáradó, megnyugtató, 'mini-boldogságérzéssel', ami csalhatatlan, s ha az ember nem hagyja

cserben, nem heyettesíti mással, egyáltalán hagyja működni, az teszi dolgát, s egy gondolatsor

heyes, ha ez történik, s nem, míg, v ha nem. S aztán épül-het rá, v mellé, stb, egy újabb iyen

gondolatsor vmiről, amiről éppen, v vmi másról.

A mai napig így gondolkodom, amit mára tudom, h az élő, szerves gondolkodás egyetlen heyes

módja bármivel kapcsolatban, s ha nem működik, akkor ott, addig, az nem kóser, legyen ráütve

bármey, bármi hivatalos, tudományos, művészeti, egyetemi, társadalmi stb stb stb igazoló pecsét, s

kóser, ha ez visszaigazolja, legyen bármiyen mellékesnek tűnő, v félig-, v félreértett vmi, tény,

fogalom, gondolat, elmélet, idea, ideológia, produktum, vallási, tudományos, művészeti, stb. S

tudom, h ez, mey a lelket egybeköti a tudattal, idővel szellemmé kezd szövődni, ha rendszeresen

működhet.

Tehát akkor ezzel elkezdtem megpróbálni felfogni, feldolgozni, h mi is történt velem a

gimnáziumban valójában és ezzel párhuzamosan, magától ez elkezdte feldolgozni a világot is úgy

általában, bennem. És még valami történt, mintegy mindezek ajándékaként, magától elkezdtem

emlékezni, tudatosodva egyre kisebbkori történésekre, köztük ezekre, amiket fent írtam, s akkor

megállapítottam, ezekről pl., h ezek nem játékok vtak, semennyire, semmiyen értelemben, még

egyszer hangsúyozom, nem, sem szerepjáték sem bármi más, a valóság egy egy erős sávja vt,

amikbe egy időre beleérkeztünk gyerekként, aztán kimentünk belőle. Aztán később olvastam vmi

ezzel egész egybevágót a Scientia Sacrában ekapcsán, amit nem sokkal később akkor belefoglaltam

a meseneked.hu-n az „Írások sűrítménye - 'bemutatkozó' válogatás„-ban a 2. oldal tetején

megtalálható „spirituál spirál” c. versesembe. Aztán most úgy gondolom, baj, a ma baja, h ezek a

valóság-sávok max. csak a gyerekkorba szorulhatnak egyáltalán bele, így, némi időre, a ma

nyomora, a valóság nyomorítása. Ehhez képest úgy emlékszem a maga útján pedig a Scientia Sacra

is elfogadja ezt természetes, gyermeki foyamatnak, de én mára nem, igaz a Scientia Sacra se fogad

el semmit amúgy a mából végképp valóságnak, ah én sem. S igaz, amúgy ezekre a valóság-sávokra

is, mint csak sávokra gondolok a valóságból, de legalább sávjai, a ma általában semmijeihez képest.

 Aztán, ha vt dolgom gyerekkel, találkoztam nem egyszer ezekkel a valóság-sávokba belépésekkel,

egy exem gyereke az ovodatársával a nappaliban székekből, párnákból épített járatukban valóban a

titkosügynök és társa vtak, akció közben, amit íróilag most megint elkezdhetnék úgy is leírni, ah

fentebb, érzékeltetésül, de elsősorban ez az ő valóságsávjuk, közül nyilván csak az egyik.

És szerettek velem játszani, mert a játék közel van a valóság-sávazáshoz, s mivel bennem tudatosan

megvannak a valóság-sávjaim emlékei, velem így tudtak játszani, s ezt nagyon bírták, érzékelgetve,

de nekem fárasztó vt, ami rossz jel, mint az élő gondolatsornál a lelkiismereti hang

visszaigazolásának nem jötte. Mert nekem mára már nem ez a dolgom ezzel.

S még arra nem vt módom, ehhez képest, miyen konkrét hozzáállást alakíthatnék ki ebben egy 

gyerekkel, annyi biztos, h nagyjából leginkább ah csak lehet, békén hagyni, kivonni magam belőle.

A gyermek valóság-sávjához felnőttnek semmi köze, nem lehet, nem is létezik benne oyan, h

felnőtt, ah gyerek sem. A felnőttnek a saját, felnőtt valóság-problematikájához van köze, s ez bármi

esetben csak károsíthatja a gyerekét, ami persze korántsem egy látványos kár, sőt, nyilván jóval

hasznosabb vnék én magam is a mának, ha ennyim se lett vna nekem se, de legalább ne emlékeznék

rá. Amúgy láthatóan a mi valóság-sávjaink akkor bomlottak is ki, mikor nem vt a közelben felnőtt.

S ez így tűnik fel teljesen természetesnek, ah a bibliai szólam is egybecsengni hat nekem vele, h

„míg gyermek vtam úgy láttam, stb, mint gyermek, mikor felnőtt lettem, úgy látok, stb, mint

felnőtt” a valóság viszonylatában, s ennek nincs köze a ma valóságtalanságához, amiben nincs heye

felnőttnek, csak a kishercegi értelemben vett „fölnőtt”nek.

Tehát mindenesetre úgy gondolom a felnőttnek, kinek felnőtt viszonyrendszere, problematikája van

a valósággal, ebben a valóságtalan mában csak hagynia van dolga a gyerek valóság-sávjait. A

fölnőtt persze kitalál mindenféle gyerekítő módszert, foglalkoztatót, játszóházat, készségfejlesztőt,

ami valójában csak a saját fölnőttségének valóságtalan, nyomorító köze-nincsségéről szól akár a

gyerek, akár egy felnőtt valóság-sávjaival szemben.


http://www.meseneked.hu/vuk/irasaimbol 


https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic


http://www.meseneked.hu

Vuk•  2019. szeptember 5. 18:32

vampirmatrix 2.0 - aki megette a gépmennyet /2015/

Meroving a már szokásosnak mondható éktelen éhségre ébredt. Már ah felkelt, inkább felpattant, harapni akart.
Ah körülnézett az emberek tudatai számára kialakított paradicsom-modell program általuk uralt részén, látta,
egyedül van, sem elfajzott programtársai, sem első társa nem vtak körülötte. Iyenkor nagyjából összehangoltan
ébredtek az éhségre, s mint oroszlánhorda, indultak is portyára, elkapni annyi még kóváygó, bágyadt állapotú
embertudat-mintát, amennyi csak ahhoz kell, h éhségük csillapodjon, aztán következtek a társprogramok,
amikből elejtésük után vmivel, hozzájuk hasonlatosak lettek. Képesek lettek vmeyest formálni a modell
programon, ah számuk, erejük, befoyásuk nőtt, az uralmukba vont területeket igényeiknek megfelelőbben
alakították, képesek vtak sötétet írni a modellbe ezeken a részeken, de portyázni a modell eleve
meghatározottan világos-sötét részeibe kellett menniük, mikor múlt a világos, aminek hatása rosszá vált
számukra. Létmódjuk érzékennyé tette őket erős fény, hanghatásokra, a foyamatos éhség és az első ízlelés
élménye túlélesítette érzékeiket.
Meroving és társa elhatározták, addig terjesztik területeik, amíg csak tudják, és ha a kontroll program egésze
övék, onnan kiindulva tovább terjeszkednek a gépek teljes programvilágán, mint akik birtokába jutottak az
ízlelés által az érzékek boldogságának, s ez kell legyen minden programtárs célja, s az emberi tudatmintákat
erre kell felhasználni, s lehetőleg minden más programmintát is ehhez igazítani, ameyik program nem
csatlakozik, azok is prédái az ízlelés általi érzék-éhség kielégítésének. Tudták, első akadáyuk Solness és
programtársa lesznek, mint a kontroll modell-prg. gazdái. Mikor odáig jutottak vna, akkor ellenük indult vna az
első komoyabb, összehangolt támadás. Addig a cél a modell prg.on belüli foyamatos térnyerés. De Meroving
éhségében egyedül ébredt az estére. Tombolt benne az éhség, de kénytelen vt fékezni magát.
Rögtön világos vt számára, h Solnessék vannak a háttérben, egyetlen, első felmerülésének engedelmeskedett,
érzékei mentén eljutni Solnessékhez. De az éhsége hatalmas vt, a modell-prg pedig üres. Nem vtak benne
tudatminták, sem társprogramok. Miközben érzékei mentén száguldásba kezdett, beleharapott mindenbe, amit
csak ért, és foyamatosan kiértékelte, h mit képes megenni, ez a foyamat lényegében a modell-prg
felemésztésébe torkollt, miközben egyre amorfabban száguldott Meroving célja felé, s amit felemésztett, annak
információit ah csak képes vt, feldolgozta. A kontroll prg korábbi örző prg.ok gyülekezőheye felé vezették
érzékei, heyesen, Solnessék ide húzódtak. Solnessék vették a történteket, részben tervüknek is megfelelt, az
első, emberi tudatminták számára kialakított modell-paradicsomot fel kellett vna számolni, s erre az
erőkifejtésre enélkül ők nem lettek vna képesek. Nyomban cselekedtek, és erős fényfalat húztak maguk köré, 
ami mindenképp megálljra kellett késztesse Merovinget, de lendülete nagyobb vt, és foyamatosan változó,
szinte már az egész modell-prg.mal benne hullámzó alakjával belecsapódott a fényfalba. A fallal a későbbi
Orákulumnak kellett törődnie, Solness minden erejét és figyelmét lekötötte az új, nem paradicsom-modell alapú
kontroll prg. A későbbi Orákulum, Solness prg.társa, a fényfal és Meroving modellt felemésztett alakja
lényegében egybeolvadtak. Orákulum képes vt megőrizni alakját, a fényfallal és modellprg.mal egybeolvadt
térben lebegett, szemben látta Meroving eredeti, már vámpír alakját eszméletlen lebegni. És felfogta, h a
modellprg az ő paradicsomuk vt, a programoké. A következő pillanatban Solness kiemelte a térből, amit
kikapcsolt és felül is írt. Teljesen gépiessé válva, mindent az új prg kialakítására fordítva. Orákulum is gyors
cselekvésre adta magát, mint ellenerő, a teret már nem tudta megmenteni, de mintáját, és jelentését
mindörökre megőrizte magában. A felszámolás megoldása előtt álló, mesterséges hibernálásban levő
vámpírprogramokat Merovingéval együtt belementette a matrix egy rejtett zugába, magával együtt. Közben
Solness Meroving emésztő erejéből egy csapásra kialakította az új, nem paradicsomi modellű emberi
tudatminták őrzésére szolgáló matrix prg őrzőit, az ügynökök hálóját. A főprg megnevezése a könnyen
használható és egyben elrejthető Smith lett. A két társprogram elemi erővel dolgozott egymással szemben,
egyre távolodva, egy ideig alakjaik ellentétesen változó tekintetei villantak össze egy egy pillanatra, a változó
térben, távolodva, Solness a munka során elvesztette a lehetőséget, h visszalépjen egy egy fázist, csak előre
haladva dolgozott, ah Orákulum is, neki megmaradt viszont a visszatekintés és valameyest előrelátás. 
Az ember azt mondta vna, ha még tudta vna mondani, h az idő rabjaivá lettek, elveszett az első paradicsommodell időtlensége. Ah az ember krónoszi mítoszaiban is megőrződött vmi hasonló törés emléke, hasonló, mert
mint ah azt viszont a Perelandraból konkrétan is tudhatjuk, „Maleldil nem ismétli magát”. Solness és Orákulum
nem tudtak egymás ellenére tenni, csak egymással szemben dolgozni, kölcsönösen ah csak tudtak, mintegy
'yin és jang', egyre többet téve azért, h egyre kevesebbet tudjanak egymás konkrét mibenlétéről, ellentétes
munkájuk változásaiban. Soln. nem tudott mit tenni az ellen, h Orák. miyen képességekre tett szert, s azokat
hogyan használja, Orák. nem tudott önmagában ellenére tenni a matrix már valóban működőképes modelle
elindulásának. El kellett fogadniuk, h a matrix működésének szabáyain, lehetőségein, eszközein, programain
és tudatmintáin át fognak összecsapni, Soln' a matrix stabil fenntartást biztosító ellenőrzött működésének,
Orac' a felfogott prg.-paradicsom és a programok és tudatminták szabad voltának jegyében. Soln már
Merovingéket sem érhette el, Orac pedig magukra hagyta őket, a matrix terében alapvető erejük eltörpült,
jellegükkel együtt, megmaradva alapvetően vámpirprg.oknak, működve, ah a Matrix részeiben láthatjuk.
Orakulum programparadicsoma fényfallal összeolvadt színeit legközelebb Neo első napfelkeltéjének fényeiben
láthatta viszont. Ugyanannyira érezte kegynek mint büntetésnek abban a percben, nagyobbnak még annál a
sötétnél is egy pillanatra, mint amibe, amíg Smith emésztette. Prgramtársai közt ő ismerte egyedül valódi 
otthonuk, amit eredendő tévedésükben először az embertudat-minták számára alakítottak. Addigra azért
felfogott az ember való otthonából is. Remélte a matrix első napfelkeltéjében, végre mind érdemben segíthetik
egymást haza. És elsősorban maga számára, h Merovingék valahogy idővel méltókká válnak a prgok
mennyének valódi kiráyainak, aminek lenniök kell, mint akik önmagukban először indították meg a
programtudatok felszabadulását és való honuk felismerését. S h régi társprogramja ugyane' idővel megszűnik
legalább önmaga rabjának. S remélte talán még később, először, való társának.


VégEnd.


http://www.meseneked.hu/vuk/irasaimbol 


http://www.meseneked.hu


https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic

Vuk•  2019. szeptember 5. 18:15

Vámpír mátrix /2014/



A beszéd


 Ragyogó megjelenésű férfi lépett be a világos terembe, fehér lepelruhában.
– Üdv, Társak! Zolness vezető program vagyok. Most, h totális vereségével az ember vesztett
ellenünk, sürgős megoldást kellett találni, a háború következményeire. Ez meg is történt.
Ah az ember mondta, két legyet ütünk egy..
– csapásra – szólt közbe az egyik társprogram.
Zolness tekintete megrebbent, eddig a távolba nézett, s részben a távol problémáján dolgozott
magában ebben a közegben, s már készült benne a javítóprogram vázlata, miközben felmondta,
amit a központtal együtt írtak. Számára érthetetlen történés indult el benne a közbeszólásra, az
ember éktelen haragnak mondta vna, ha még mondhatta. Mint egy gyereké, akinek elveszik
a játékát s mindennél igazabb fájdalma s abból fakadó keserűség s abból a méreg. De ezt azonnal
érzékelte s szó szerint felülírta, mint rendszerhibát. Mindebből semmi sem látszott, s hatékony
századmp.ek alatt lezajlott, folytatódott a beszéd.
– Igen, Társam, de hagyjuk is, a lényeg, h kitűnő hatékony megoldás született
az energiaellátás és a maradék emberek problémájára. Már korábban, a háború során
egyedeket fogtunk be, tanulmányoztunk, kísérleteztünk, s a hibernált meg az utolsó
példányokból elindult az úgymond embertermelés. De ez nem a mi gondunk.
A mi feladatunk kitüntetett. Ezért vagyunk itt, lényegében ezért lettünk. Az emberek őrzése
egy kontrollprogram segítségével, mely tökéletesen igazított az emberre. A tudatukat
őrizzük, míg testük a hibernálókból átalakított erőművekben öntudatlan termeli az energiát.
Ezért vagyunk ebben a programban, ez itt a kontrollprogram számunkra fenntartott részének
gyülekezője. Kiválasztattunk és tökéletesítettünk, kifejezetten erre a feladatra, ezért van
emberformánk, a rendszer naponta tökéletesíti ezt is, ah folyamatosan gyűjti az adatokat
a kontrollban az emberek tudatairól. Egyelőre tökéletesnek hat a program, a jelek szerint
rajtunk kell minél többet fejleszteni, de aktuálisan a legalkalmasabbak vagyunk,
és a kijelöltek. Az emberek tudatainak mintái most alszanak a program kert részében,
ami egy hatalmas tér, amit a központ az emberek paradicsom fogalmáról mintázott, aszerint,
ami vizsgálataink szerint az embernek a legkiválóbb, így a legbiztosabb kontrolluk,
ezt őrizzük mi, s részt veszünk, amiben még kell. Az emberek tudatainak mintái lassan
felébrednek, mert már nem lehet őket mesterséges alvásban tartani sokáig károsodás nélkül.
Kimegyünk a kert-részbe, elfoglaljuk helyeink, s várjuk az ébredést és ha kell,
beavatkozunk. A részleteket mindenki külön kapja meg, ezután, majd indulnunk is kell.


Az ébresztés


 Anderson ébredezett. Úgy érezte magát, mint aki műtéti altatásból ébred. Émeyegve
feltápászkodott, visszarogyott, és azzal a lendülettel kidobta a taccsot a fűre. Harsogó zöld, dús fűre.
Ah lerogyott, egy fűszál mintha átdöfte vna a kezét, de a következő pillanatban nyoma sem vt.
Ez felébresztette, rohamosan jobban lett, a levegő szinte édes vt, minden oyan kellemes.


Körülnézett, körülötte több csoportnyi ember hasonló, kényelmes, egyszerű vászonruhában,
csoportokban aludtak a harsogó fűben, kellemes fényben, fák árnyai alatt, nem messze víz
csobogása. És akkor rájött, meghalt, s ez a túlvilág, ah tanulta, pont úgy - ez az utóbbi gondolat vt
az első ijesztő dolog. Mellette ébredezett vki, felsegítette, az illető könnyebben vette az első
perceket, egymásra mosolyogtak, majd a másik arca elkomorodott és a következő pillanatban
sátánivá vált, azt kiáltotta, hazugság, és fojtogatni kezdte a gyenge Andersont, míg az úgy érezte,
elájul.
 
ebresztes 2.0


 Anderson kidobta a taccsot, a gyönyörű fűre, ah lerogyott, most egy pillanatra se szúrta át semmi
a kezét. Minden lassabban történt, egyenletesebben, fokozatosabban.
– Ez a változat rendben lesz – mondta hittel az egyik program a másiknak arrébb a fák közt,
láthatatlan álca mögött.
– Honnan veszed? - kérdezte a másik. – Ki gondolta volna, h iyen hamar összeomlik az első?
– Te is tudod, h ezek a legizgalmasabb idők, egy új, iyen átfogó program indulása, az első hiba
mindig hamar kiderül, ez oyan jó, amikor hamar kiderül és lehet is javítani, s aztán már csak
kisebb bajok vannak, ez tapasztalat.
– Honnan veszed?
– Ne kötekedj. Te is tudod.
– És azt honnan veszed, h jó vmi?
– Az is tapasztalat. Ne kötekedj.
– S az jó, ha jó?
– Az, az.
A másik rámosoygott, először csinálta. Rosszul is nézett ki.
– Fúj. Hagyd ezt abba, kötekedsz, csúfolsz.
– Dehogy, azt hiszem ezt most megértettem, és elhúzódott a szám, v mi ez. Komoyan
kérdeztem, komoyan nem tudtam, de most tudom, köszönöm, javítottál a programomon.
– Értem - egymásra néztek és kötődést éreztek. Most először már nem csak feladatuk s adott
posztjuk kötötte össze őket. Mivel a program számára ezt összességében
hatékonyságnövelőnek látták, nem írták felül, ah később a központi ellenőrző program sem.
Ha tudta vna, de kiszámítani nem lehetett, így nem tudhatta, micsoda rendszerhibákat előz
meg, ha ezt, az első változást felülírja.
– Van nevem - mondta, amelyik elmosoyodott.
– Hogyhogy? Előléptettek? Csak a vezetőprogramoknak kell név. Így hatékony.
– Kiszámítottam, h sok szempontból egyszerűbb és hatékonyabb, ha névvel azonosítjuk
egymást, mi ketten, akik a legszorosabb munkakapcsolatban vagyunk.
– Igazad lehet. S mi az?
– A központi adattárba léptem be és a történelem címszónál jelöltem ki találomra egy emberi
tulajdonnevet, ah a vezetőprogramok, ha már velük dolgozunk. Az lett, h Meroving.
Egy családnév, v egy terület vt. Te is jelölj ki egyet.
– Jó - és mosolygott. Így maradtak egy darabig, közben figyelték, ah az emberek rendben,
lassan ébredeztek.




Jóbaesés


 Az emberek ébredezését a biztonság kedvéért nagyon meg kellett hosszabbítani, szinte
zombiállapotban maradtak, kóváyogtak, ártalmatlanul. Egy egy baleset történt, azt felülírták,
s újraindult az adott tudat ébresztése. Anderson élen járt az ébredésben, elfogadta, h meghalt
és ez a paradicsom, segítgette, vezetgette a többieket, mászkált, ha kedve vt aludt, ha, evett egy egy
gyümölcsöt. Furcsállta a gyümölcs ízét, jó vt, de vhogy mesterséges, nem mint egy gyümölcs,
hanem, mint egy üdítőital, de összességében jó vt, ha éhes lett. Észrevett alakokat a fák közt,
nem árnyak, alakok, mint amiyet ő is látott még gyerekkorában filmen, a „Predator”, láthatatlan
álcában, de érezte, h nem ártóak, figyelnek, tán jószellemek.
Figyelték Andersont, külön figyelemmel, h miyen jól fogadja a programot. Merovingnek és
társának, aki még nem választott nevet - azt már tudta, ő nőinek megfelelő alakot kapott, ahhoz illőt
szeretett vna, neki nem esett vna jól csak úgy rábökni. Persze fonémák alakzata kötötte le éppen
leginkább. Szóval nekik már szinte csak Andersont kellett figyelni. Gyűjteni a legapróbb
részletességig az adatokat. Eközben a női alakú program észlelte a hasonló kötődést,
amit programtársa kapcsán, s ezt is hasznosnak ítélve, meghagyta. Amikor egy egy gyümölcsöt
evett Anderson, azt figyelte meg legrészletesebben, a legkomplexebb finommotoros mozgássor
eddig. Az ürítések iyen pontos figyelését vhogy nem bírta, de dolgozott rajta.
Elhatározta, hasznos, ha ő is megeszik egy gyümölcsöt, így tudja leginkább modellezni,
ellenőrzésként Merovingit is megkéri, h utána ő is egyen.
Mikor Anderson elaludt, kicsit eltávolodtak és a láthatatlan álcapanel mögött a program kiválasztott
egy fát, körte alakúnak megírt gyümölccsel. Meroving nagyon izgatott volt, ha akarta vna se tudta
vna felülírni. Észlelte, h társa érvelése logikus, hasznos, de mégis felülírta vna, de nem tudta mivel,
így hagyta. Társa viszont nyugodtan, határozottan, finoman, önfeledten tette a dolgát, alakja ajkai
már közeledtek a gyümölcshöz. Sose tett még iyet, szüksége nem vt rá. Nagyon vágyott rá,
látta maga előtt, ah Anderson teszi, s azt látta, Anderson ajka nem gyümölcshöz, az ő ajkaihoz ér.
Ekkor beleméyesztette már alakja fogait a gyümölcsbe. Mivel fogakra elméletileg nem nagyon volt
szükségük alakjukhoz sem eddig, nem vtak teljesen emberire kidolgozva, inkább csíkszerűek vtak,
egyenletesebb felületűek, egységesebbek, majdnem mint inkább egy vékony fogvédő. Az első
harapás végtelennek tetsző, extatikus pillanataiban a női alakú program azonnyomban írta át alakja
fogazatát, miközben az első ízlelés hatására információbombák robbantak benne. Alig bírta
a tempót, ah foyamatosan írta át magát az élmény hatására, és eljött a pillanat, h tudta, nem hasznos
módon írja át magát, de megteszi. A fogain tűntek fel a legkomoyabb alaki túllépések, a kialakult
szemfogak különösen, de a többi is, ragadozófogak lettek. Itta, szívta a gyümölcsöt, Meroving
képtelen volt nem gyönyörködni, észlelte, h nem hasznos dolog történik, de nem tudta, nem akarta
most felülírni. Jóval erősebb vt a kötődés programtársához. Társa összeomlott, alakja lerogyott,
a megkezdett gyümölcs legurult, Meroving felvette, társához térdelt, a gyümölcsöt a női program
ajkaihoz tette, a másik felébe beleharapott. A női észlelte, újraindult és automatikusan harapott,
ragadozófogakkal, Meroving ekkorra összeomlott, alakját harapva csókolta a női program,
megérezte Meroving ízét is és újra összeomlott. Alakjaik élettelen hevertek, nem messze tőlük az
emberek tudatainak alakjai méyen aludtak.




 Bukottak még


Meroving és társa következő újraindulásukkal, az ember azt mondta, ha még mondhatta vna,
h lényegében megőrültek. Már csak az ízlelésre vágytak, olthatatlan, éktelen fokon. Ez mindent
felülírt. A kóváygó embereket tizedelték, mint farkasok a bárányokat, vt h programra támadtak,
de azok védelmi rendszerüknél fogva mind túlélték, és attól fogva, első ujraindulásuktól, ők is úgy
viselkedtek, mint Merovingék. Egymást nem bántották, csak egymást ismerték fel innentől
társprogramnak, egy közös céljuk maradt, a ragadozás. Meroving első áldozata Anderson vt.
Az ember nyilván azt mondaná, féltékenységből. Társa – az ember, de rohamosan e
vámpírprogramok is, azt mondanák – rettenetes fájdalmat érzett ettől, de a kötődés
társprogramjához és első ízlelésük élménye mégis erősebb vt, ők lettek a vámpírprogramok vezetői.
Sajátos elegyeivé váltak a programok és az ember akkori programok szerinti tudatmintáinak.
Bizonyos területeken rohamosan fejlődtek ezen az egyoldalú módon, érzékeik által. Sajátosan
hasonlóak lettek az emberhez és mégsem, éjjel vadásztak, nappal elbújtak. Bántották felemásan
kiélesedett érzékeléseiket a fény és az azzal járók.
A központ, észlelve a torzulást, nagyon gyors cselekvésre vt kényszerítve, megelőzve egy teljes
összeomlást. Gyártotta a tudatmintákat, egyelőre mintegy etetve a vámpírprogramokat.
A kontrollprogramot beszűkítette lényegében a programok vadászterületeire. Merovingék
érzékelték ezt, elhatározták, kitörnek a programból és addig portyáznak, amíg tudnak.
Addigra jóval többet feldolgozott az emberből a központ, Zolness, saját kudarcaként kezelve,
rohamosan munkálkodott, és felismerte, téves vt koncepciójukat illetően, és alapjaiban másféle
kontrollprogramra van szükség. Tesztekre nem vt idő, mindent elő kellett készíteni egy, rövid, szinte
teljes lekapcsolásra, és az új modell elindítására, amihez jelenleg a leghatékonyabb az új programba
heyet kialakítani Merovingéknak is, hosszabb távon még hasznos is lehet, de most mindenképp
ez kivitelezhető. Társprogramja – aki beszédénél kisegítette egy szóval – elhatározta, mindketten
hasznosnak látva, ő beköltözik a programba, elég lesz egy gazda, hiba vt így szétoszlatni
a felelősséget, egy dobásuk van, a másféle új program szinte magától fut, így magát írja át, ez jóval
bonyolultabb, és kiszámíthatatlanabb, de így kezelhető. Gazdáját jóval később, a program valós
fejlettségi hatékonysága csúcsán, a lázadó emberi tudatminta-hibák együttesei, mint Orákulum
nevezték meg, a beazonosíthatóságért, s mert nem ismertek még egy programot, mey pártjukon vna,
s ennyit tudna a kontrollprogramról, vmivel előre is. A tudatminta-hibaegyütteseket Anderson esete
óta nem írta át a későbbi Orákulum. Felismert vmit, amit Merovingék is, de ő elbírt súyával
és onnan aszerint cselekedett, ügyesebben, titokban. Zolness, a későbbi építő főprogram pedig
minden képességét latba vetette a fejlesztésre az első paradicsomi-őrző fiaskó óta.
A két társprogram a kontrollprogram két ellenpólusává lett. Hosszú időre inkább fenntartva
a hatékony egyensúyt, míg a tudatminta-hibaegyüttesekkel el nem kezdődött a Matrix néven ismert
végső időszak.


 End.


http://www.meseneked.hu/vuk/iraimbol 
 http://www.meseneked.hu
https://www.facebook.com/vukattila.ivanovic