Viktorija blogja

Viktorija•  2017. október 1. 12:10

Most

A vasárnap esték úgy telnek, mint a villanykapcsolás. Mint egy rövid kattanás, fénymúlás, és sötét van. Már-már éjszaka. Lecsapom a karom a lepedő nélküli matracra, és még egyszer megnézem.

Semmit, csak számokat. Ennyi jutott belőled, idő számomra.

Mennyi idő kell, hogy elaludjak, anélkül, hogy fázzak? Nézd meg, remeg a lábam és kemény a combom

mint a kinti kő az udvaron, istenem, pont olyan

játszani a gondolattal, mi lenne ha szeretnél és tudom milyen

hisz én vagyok a második lehetőség.

Mondd, hány évszak kell egy gólyának, hogy otthon érezze magát egy villanypózna tetején? Ez vagyok én. A gólya, te pedig az időjárás. Egyszer arra kelek, hogy süt a nap, majd úgy alszom el, hogy ma is zuhogott.

Nos, be is foghatnám a pofámat, mint te, és figyelhetnék, de nem akarok egy lenni a sok hang közül amiket hallasz magad körül.

Ezért vagyok én az, aki belőled beszél, akit a fejedben hallasz,

aki akkor is beszél hozzád, ha csapkodsz, versz, fújkálsz,

én nyugtatlak meg.

Gondoskodom rólad.

Én vagyok az őszi repedt száj

amelyik szeret.

Lerakom a karomat, a fejemre nyomom a párnát, és úgy fogok elaludni, hogy a hangokból amiket mutattál, összerakok egy jó éjszakát. (Legyél te a párna a vizes hajam alatt, kérlek, borzalmasan hiányzol.)

Adok egy puszit a forró homlokodra, és elalszom.

Mintha ez az egész,

te,

megtörtént volna.

Üdvözlettel,

a második lehetőség.



Viktorija•  2017. október 1. 12:09

Spenót

Nem tudom melyik tetszett jobban, az mikor láttam, ahogy az éppen elhajtó buszból engem bámúsz, állva, kapaszkodva, vagy az amikor erősebben megpöckölted a pofim, és megijedtél, hogy megijedtem, ezért magadhoz húztál azzal a két hatalmas mancsoddal engem, a duzzogást és a széket is. Mellesleg néztél már végig jobban magadon? Mindened megvan az apakompekszusomból. Azt mondtad sok spenótot ettél ettől lettél erős és 190+cm, "ne viccelj a spenóttal. nagyon szeretem." lennék a vattacukor az arcodhoz tapadva, mit ne mondjak. 
Engem is nagyon szerethetnél, mackósajt.
Tetszene a hatalmas tenyered a combomon.
Az illatod az emlékeimet is színesíthetnék veled. 
Te voltál a hang a fülesemen,
és te voltál a vaj az aznapi szendvicsemben.
Kinyitod a szád, és hipnotizálsz, na de persze
magányos vagyok.
És te nem akarsz engem. 
csak ezért gondolok rád.

Viktorija•  2017. október 1. 12:08

Holdra szállás - (Előzetes)

"Az, hogy talán oda eljutok, ahol az álmom telepedik,
egyenlő azzal, hogy én vagyok az első ember szkafander nélkül a holdon.
Ugyanúgy lélegzem mint más, ugyanúgy mozgok, beszélek és gondolkodom, csak annyi a különbség, hogy nekem nem kell szkafander, hogy a holdra lépjek. Nekem elég a kitartás."



Viktorija•  2017. október 1. 12:07

Tintafoltom

Tele volt töltve, mint egy műanyag pohár,
tele volt a méregkavalkád, folyton csak hadovált
figyelsz?
Olyan volt, mint egy palettán maszatolt kék, vászonra szánt szárított zöld szín.
Olyan voltál, mint sötétben az öngyújtóm, főleg akkor, mikor akárhogy nyomkodom kibaszottúl csak pislákol.
Olyan voltál mint a hajnal a tetőről nézve,
pantomímkén mutatod, hogy kopog még a remény az utolsó ablakon.
Csak az a baj, hogy befelé nézel,
magadba
nem rám
és ez fáj talán a leginkább, 
azt mondtad figyelsz rám, de azt sem tudod akkor éppen merre járkáltál. 
Minden elvarázsolt, emlékszem. A toll a kezedben a fehér nyúl volt, csodaország iránytűje. Olyat tudtál mit más csak nagyon kevesen,
tudtál nevetni velem
szemtől.. a szemembe.
ezt ismerem, mert te voltál
te voltál az egyetlen
az egyetlen kék előttem te voltál.

Viktorija•  2017. október 1. 12:07

Miattad

Annyi mindenem rólad szólt, ahány levegőt vettem 2014 óta. 
Temérdek szorongást fogadtam örökbe, csak azzal, hogy az emlékeimből tápanyaghoz jussak.
Tudod milyen volt ez? mint egy glutén allergiás ember, akinek nem volt más élelme két éven keresztül, csak kenyere.
Olyan volt mintha várnám azt,
azt a pillanatot,
mikor fényes, fekete markolatú konyhakésed végre belém döföd,
hogy ez a semmi, ami +10 kilót tapasztott rám
elvegye azt, amiért  születés előtt sorba állsz.
Annyiszor üvöltöttem részegen, hogy a kurvaanyád, hogy elfelejtettem, 
kincsem,
itt én voltam a hibás. 
De most végre lenézek és látom,
a föld alatt még nem én fekszem,
és esküszöm a fényre, ami a szememre sütött tegnap délben,
oda nélküled engem nem is raknak,
főleg nem télen.
Most végre lenézek és látom,
a föld alatt még nem én fekszem,
miattad
és én úgy örülök..
örülök, hogy élek.