Megfestettem álmomat

Évek óta, egyik álmom felzaklatott,

Esetenként volt, mi aludni nem hagyott.

Gondolataimban jártamban- keltemben,

Töprengtem, mi volt, amitől felébredtem.

 

Kicsi voltam, első iskolába jártam,

Alkonyat volt már, s hazafelé ballagtam.

Egy végtelen hosszú út vitt a réten át,

Ahol utamon kísért a hold, ami lát.

 

A rét után egy sötét sűrű erdőben,

Ember szemeinek szinte ijesztően.

Párszáz méterre világított kistanyánk,

Ott lakhattunk másik életemben talán.

 

Már közel értem az erdőhöz, sötét volt,

Szívem a testemben vonatként zakatolt.

Fülemben a félelem, mint a dobpergés,

Ilyen volt a sötét erdőhöz érkezés.

 

Szél mozgatta a fákat, sűrű bokrokat,

Könnyeim eleredt, félelem borzogat.

Egy fácán nagy rikácsolással felröppent,

Keresztezte utamat, testem megrettent.

 

Valami surrant a bokorban előttem,

Talán róka, vagy valaki játszik velem?

Remegő félelem uralkodott rajtam,

Felébredtem rá végre, korán hajnalban.

 

Megfestettem rémálmom a közelmúltban,

Alkotásom az asztalomon bámultam.

Sokáig kutattam, anyámat kérdeztem,

Ilyen nem fordult elő az életemben.

 

Érdekes módon álmom már békén hagyott,

Mivel lefestettem, kissé nyugodt vagyok.

Gondolkodom mért álmodhattam ezt folyton,

Töprengek idő elteltével még a múlton.

 

2019-03-08