Tanács a jovöböl

  

1. Landolás

Ben lassan tér magához. Hasogat a feje, biztosan a landolás miatt. De hát a sisak és a hevederek tompították a becsapódás erejét, meg hát be sem verhette semmibe.

Mindegy is. A lényeg hogy él. Gyakorlott mozdulatokkal csatolja ki a szíjakat és felnyitja a hajó fedelét.

Fényesség. A napelemekről tükröződő sugarak elvakítják egy rövid időre.

Mikor a szeme hozzá szokik, kimászik és felméri a károkat a gépben, valamit a tájat.

Felületi zúzódás. Sík terület. Feltört a burkolat. A távolban hegyek. Szivárog az üzemanyag. Egy veteményes van a közelben. A fúvókák meghibásodottak. Egy ház a kert végében. A vezérlés darabokban. Egy idősödő férfi közelít. A felszállás lehetetlen. Nem biceg, kora ellenére egészséges a tartása. Biztos, hogy most látja először, de valahonnan olyan ismerős az arca.

Totálkár, visszajuttatni lehetetlen.

- Isten hozta, fiatal ember. Honnan pottyan ide? - kérdezi az öreg, miután egy fura szerkezetet illeszt a szája elé és a fülébe.

- Értem amit 

Őszintén szólva nem tu... - Hangos sípoló hang szakítja félbe Bent.

Az öreg egy kedves mosoly és egy grimasz kíséretében veszi le a szerkezetet.

- Ez meg mi a franc? Mit jelzett? Hol vagyok? És mégis ki maga?

Egyre több kérdés kavarog a fejében és az izgalomtól kissé megszédülve csuklik össze a lába, de nem ájul el, aminek a következtében seggre huppan a férfi előtte, mire az egyet közelebb lép kezét nyújtva és nevetését elfojtva segíti fel Bent.

- Mindent szépen sorjában - mondja -.

Először is ez - s a szerkezetre bök - egy fordító. Minden ismert nyelv bele van táplálva a memóriájába. Másodszor azt jelezte, hogy amilyen nyelvet beszél, azt értem nélküle is, ergo, köszöni szépen, társalogjak nélküle. - Itt zsiványos, korához nem illő mosollyal folytatja:

- Becsléseim szerint 3 méterre a veteményesemtől. Szerencse, hogy itt megállt. Most ültethetnék újra mindent.

Kicsit messzebb néz, arca még jobban felderül.

- Fiatalember! Tudja hány napi munkát spórolt meg nekem?

Bent értetlen arccal fordul még és elszörnyed.

A gépe nagyjából 50 métert szántott fel a dombtetőtől, egy tó partjától, egészen addig, ahol most áll. A part már át is szakadt és a víz lassan csorog lefelé.

- Nem így akartam de hát a rosseb ott eszi, mégis csak gyorsabb volt, mint kiásni. De most én kérdezek.

- Hogy hívják és minek köszönhetem, hogy - az űrhajóra néz - ide pottyant?

- Ben vagyok és...

Lemerevedik. Elfelejtette. - Nem emlékszem. Semmire! Hogy miért indultam, arra pedig pláne, hogy miért pont itt landoltam.

- No, semmi gond, jöjjön velem. Pont most akartam leszedni az almát. Nem segítene? Adok magának is szívesen.

- Köszönöm nem kér.. - eddig jutott, ugyanis gyomra egy hangos morranással jelezte, hogy ez szerinte nagyon is jó ötlet.

Rendben, akkor menjünk. - bólintott végül.

Majd mosolyogva hozzá tette -, ha tud adni valamit e helyett - és sérült szkafanderére mutatott.

- Való igaz, - értett egyet a férfi, majd megindult a ház felé. - Talán van valami a méretedben.

A veranda felé egy németjuhász és egy tacskó sietett feléjük vidáman csaholva.

Körbe ugrálták gazdájukat, majd szimatolva fordultak Ben felé.

- Vendég. Közölte velük a férfi, miközben megpaskolta mindkettő fejét.

A németjuhász barátságosan oda sétált Benhez és hagyta, hogy megsimogassa, míg a tacskó visszarohant a verandához.

Egy két emeletes ház volt, érdekes újszerű tetővel, vízgyűjtővel és még jó pár fura szerkezettel az oldalán.

- Kifejezetten érdekes háza van, uram.

Elárulná mivel foglalkozik? Ezek drága gépeknek tűnnek. - Majd, mikor észbe kapott, hozzátette: - Bocsásson meg! Nem akartam megbántani.

-Semmi gond fiam, - válaszolt mosolyogva - mostanra ezek már mindenki számára elérhetők. A hangja olyan mint Ben-é, az idő viszont elmélyítette és karcossá tette.

- Most? Milyen évet írunk?

- 2058 október 12-e, - mondta, miután a szemüveg jobb szárára koppintott.

Ben újra a földön kötött ki. 2058!? 

-2017-ben indultam el, ez lehetetlen!

- Hát, pedig 2058 van - jelentette ki az öreg, miután megkocogtatta szemüvegét - itt van az újság tetején.

- Milyen újság?

- Hát ez, olvasson bele - mondta majd átnyújtotta a szemüveget.

Semmi különleges ne volt benne. Míg fel nem próbálta. Tökéletesen illeszkedett e fejére, valamint tisztán is látott. Kis szorítást érzett az orr nyergén majd egy gépi hang szólalt meg.

- Magas vérnyomás! Oka?

- Stressz - szólalt meg az idős férfi.

Pár másodperc csend után érkezett a válasz.

- Gyógymód: Lehetőségtől függően pihenés. Ingerlő közeg kerülése.

Ben tátott szájjal meredt a férfira, míg az csak mosolygott és megjegyezte.

- Higgyen nekem, nem ez lesz a legérdekesebb. Koppintson a szemüveg jobb szárára.

Ben megtette, de most már nem lepte meg ami történt. A jobb oldali lencsében megjelent egy napilap, rajta ezzel a szalag címmel: Újabb áttörés! A föld lakosságának már csak 3% éhezik!

Mindezek mellet egy részletes leírás, hogy már nincs mesze, hogy ez a szám még kisebb legyen.

A lap tején pedig ott díszelgett: 2058 október 12.

- Azt hiszem, jobb, ha egy darabig nem kel fel onnan, vagy amíg be nem jön velem, semmi újat nem mondok, mert holnap fájni fog a hátsója a sok eséstől - jegyezte meg.

- Ez az, a fájdalom! - kiáltott fel, majd bele csípett a kezébe. Fájt, érezte. Tehát nem álom. Mégsem tudta elhinni. Szótlanul állt fel, majd követte a férfit a verandáig. A járása szakasztott olyan mint az övé. Miért hasonít ennyire erre a férfira?

Ott leültek egy-egy fotelra és csendben figyelték a kutyák játékát.

2. Kérdések.

Ben arra kelt fel, hogy valaki rázza a vállát. Erős, mégis szelíd szorítás volt. Egy olyan ember keze, aki nem vetette meg a kemény munkát.

- Fiatalember! Nem lenne kényelmesebb inkább bent aludni?- kérdezte mosolyogva az öreg. Annyira ismerős arc, de vajon honnan?

- Tessék? Én nem is... - elakadt a szava, ugyan is a nap valóban már majdnem átbukott a horizonton.

Mennyit aludtam?

- Nagyjából 3-4 órát - feleli a férfi, majd mosolyogva hozzá teszi - ha nem haragszik, készítettem vacsorát.

Az étel említésére és annak mennyi illatára újból hangosan kordult meg a gyomra.

- Köszönöm, élnék a lehetőséggel.

A vacsora szolid, de tápláló és igazán finom volt. Miután végeztek, az idős férfi felállt, elvitte a koszos edényeket, majd 2 szem süteménnyel tért vissza.

- Ne haragudj fiam, de csak ennyink maradt, de vedd csak el az egyiket.

- Köszönöm, ne vegye sértésnek, de semmi cukrosat nem eszem.

- Ebben semmi cukor nincs, mézet használtunk helyette, az alma pedig itt termett. Régi családi recept, persze kicsit átalakítva. - mondta, majd Ben elé helyezte az egyik, a másikat pedig, szinte majszolva, minden falatot kiélvezve jóízűen megette.

Ben - látva az öreg elégedett arcát - egy kis szeletet vágva kóstolta meg az almás pitét. Elkerekedtek a szemei, s gondolatba újra tízen egy-két éves volt, nagyszülei udvarán szaladgált és egy hasonlóan finom süteménnyel volt tele a szája. Szívét boldogság és nyugalom járta át.

- Látom érti, miről beszéltem - jegyzi meg a férfi nevetve,- és ha tudná, hogy frissen milyen finom.

- Uram, ez csodálatos, ezt maga készítette?

- Dehogy is fiam, én a konyhába csak akkor járok, ha kész az étel, vagy ha szerelni kell valamit.

- Ha nem ön, akkor ki?

- Hát a feleségem. Csak nem azt hitted, hogy egy magányos remete vagyok - mondta majd hangosan nevetett. - Vele csak azért nem találkoztál, mert nincs itthon. Érettségi találkozóra ment a városba.

- Érettségi találkozó októberben?

- Oh, kedves fiam, amint az ember nyugdíjas lesz, mindenre lesz ideje és egyben semmire. Holnap után jön haza. Szerencsére főzött nekem eleget, de ahogy nézem, holnap mégis kell kotyvasztanunk valamit, ha ketten leszünk. De se baj, mire való az internet, ha nem erre. Gondolom, kipihente magát úgyhogy - a nappali felé mutatott - fáradjunk át oda és tegye fel a kérdéseit. Ha megengeded, tegeződhetnénk, unom ezt a hivatalos formát. Természetesen oda-vissza.

- Lekötelezel.

A nappali elég tágas volt egy nagyobb társaság befogadásához is. Egyszerű fa bútorok részletes faragással. Kényelmes, vaj színű kárpit. A falon pár tájkép valamit fotók, valószínűleg család és a barátok.

Ahogy az előszobát és a konyhát, ezt a helyiséget a visszafogott elegancia jelképezte. Egy ízléses otthon, ahová mindig jó volt haza térni.

- Nagyon szépen a házuk, akarom mondani a házatok. Én is hasonlót képzeltem el, persze nem ilyen modern felszereléssel.

- Hát, le vagy maradva pár évvel, annyi biztos - jegyezte meg a férfi, miután egy tál aszalt gyümölcsöt, egy kacsó vizet és két poharat helyezett el az asztalon.

A poharakon vékony, igényes vonásokkal ezek a feliratok szerepeltek: béke, szeretet, nyugalom.

Ben felvonta a szemöldökét, de nem mondott semmit, nem ezek volt az első tárgyak a házban, amint ilyen feliratok szerepeltek.

- Ahogy mondtad, le vagyok maradva. Cirka mennyi? 41 évvel?

- Pontosan - hangzott a felelet.

- És mégis, mi változott ennyi idő alatt? Vagy inkább, mi történt?

- Azt hiszem kicsit konkretizálni kellene a kérdésed, mert nem tudok összefoglalni neked pár mondatba 41 évet - felelte a férfi, de arca megértést tükrözött.

- Akkor arról meséljen, amit az újságban olvastam. Hogy lehet, hogy ilyen kevés az éhezők száma. Ez egy fantasztikus dolog.

- Hát igen, szerintem is csodálatos, hogy már itt tartunk. Nos az egész egy egyszerű elméleten alapszik. Mit gondolsz, miért akar az ember ösztönösen segíteni?

- Miért teszel fel kérdéseket, nem úgy volt, hogy elmondod, hogy mi hogyan történt?

- Barátom, melyik tudás maradandóbb? Amire te magad jössz rá, vagy amit készen eléd tesznek és azt mondják, hogy ez így van?

- Oh, értem. Hát, nem is tudom. Talán mert jó érzés.

- Az is egy szempont, de én egy sokkal ősibb, ösztönös indokra gondoltam.

- Azt értem, hogy az én utamat magamnak kell leköveznem, de útba igazítást lehet kérni, ugye?

- Természetesen,- felelte a férfi, majd folytatta - egységben az..

- Erő, ezt ismerem, de..

- Akkor most hagyod, hogy végig mondjam, vagy nem? - kérdezett vissza, habár nem volt harag a hangjában.

- Persze, bocsánat -mondta Ben, majd előrébb dőlt a fotelban, hogy minél jobban az idős férfire tudjon koncentrálni.

Ezzel szemben ő kényelmesen elhelyezkedett és úgy mesélt, akár egy nagyapa az unokáknak.

- Mi jut eszedbe arról, hogy természet és csapat?

- Farkasok, mármint a falka.

- Igen és miért vannak falkában?

- Mert úgy tudnak hatékonyan vadászni.

- Ergo?

A felismerés úgy csapott bele, mint a villám.

- A túlélés miatt falkába, csoportba tömörülnek.

- Bingó! Látom, nem vagy te reménytelen.

Vicces, hogy az állatok hamarabb rájöttek erre mint az emberek.

- Tehát az emberek túléléséhez az volt a kulcs hogy össze fogtak?

- Igen. Melyik a legkisebb, de összetartóbb csoport?

- A család.

- Pontosan - hangzott a válasz. A férfin látszott, hogy remekül szórakozik.

Egy csoport olyan erős, mint a leggyengébb tagja, tehát fel kell karolni. Minél összetartóbb egy csoport annál sikeresebb. Ezért lehet a család össze tartó, mert ott vér szerinti a kötelék, persze vannak családok, amik szétesnek, de akkor ők nem is akartak igazán össze tartani. Aztán jönnek a barátok, közös érdeklődés, miegymás stb..

- Viszont minél nagyobb a csoport, annál több felé húz. És kell neki egy vezér, vagy egy szervezet, ami irányítja. De minél nagyobb, a vezetőnek annál több szempontból kell megfelelnie.

- És mi van, ha azt mondom, hogy nem kell, hogy szimpatikus legyen, csak bízzanak benne?

Ben elfojtotta nevetését.

- Tudom mire akarsz rávezetni. Egy családban még ez működhet, egy csoportban talán, de egy országban biztosan nem. Lehetetlen. Az emberek nem hisznek a politikusoknak.

- A te korodban lehet, de mostanra már nem hazudnak.

Most viszont már felnevetett. Nyersen, örömtelenül, talán kissé gúnyosan.

- Ezt most komolyan higgyem el? Ezek akkor se mondanak igazat, ha fenyegetik őket, csak a saját és egy-két ismerősük zsebét nézik...

- És ha azt mondom, hogy van működő hazugságvizsgáló? Tovább megyek. Az igazat mondatja veled? Meg is mutathatom neked.

Ben arcára fagyott a mosoly.

- Van egy hazugságvizsgálója itthon?

- Hát persze, ez a jövő - felelte az öreg, majd megindult egy, a többitől különböző, robusztusabb ajtó felé - itt van a műhelyben.

3. Minden nagy dolog kicsiben kezdődik

A műhely kifejezetten nagy volt, a nappali talán kétszer is elfért volna benne. Viszont zsúfolásig volt különféle szerszámokkal, eszközökkel és még ki tudja mivel, aminek csak nagyjából lehetett megmondani a rendeltetését.

Minden a helyén volt a falon, a polcon, a fiókba, a terem közepén pedig egy villamos székre hasonlító fotel volt. Bent újra elfogta a nevetési kényszer, de nagy nehezen legyűrte és leplezetlen kétségekkel a hangjában fordult a férfihez.

- Ez azért egy kicsit abszurd, nem?

- Való igaz, de tagadhatatlan, hogy honnan lett véve az ötlet.

- És hogyan működik?

- Mint mondtam, az alap az elektromos energia. Természetesen nem hal meg, aki hazudik, csak áram ütés éri.

- És a gép honnan tudja, hogy az illető hazudik?

- Nézd csak meg jobban a fejpántot,- nyilvánvaló volt a különbség - az érzékelők, amik az alany agyát vizsgálják, ki tudják mutatni, hogy igazat mondott e és ha nem, nos, akkor azt látni fogjuk.

- Ez így szép és jó, de működik is?

- Tény egy próbát, ha nem hiszed.

Bennek nem is kellet több. Örült, hogy át öltözhetett korábban abba az overálba amit a férfitől kapott. Kissé bő volt ugyan de kényelmesebb, mint a szkafandere.

Kényelmesen elhelyezkedett a gépben, majd várta, hogy mi fog történni.

- Pár kérdést teszek fel és abból érteni fogod a működését. Kezdjük is. Hogy hívnak?

- Ben - semmi jelzés

- Jó, most hazudj valamit, mondjuk, milyen színű az ég?

-Piros. Áu! - mintha bele esett volna egy csalán bokorba - Ezt még le tagadni sem tudtam volna. De meg is győzött, ki szállnék, ha nem baj.

- Persze, nyugodtan.

- Egy dolgot nem értek. Ez ugyebár nyilvánvaló hazugság volt. De ha az ember csak fél igazságot mond? Vagy ha csak azt mondja el ami igaz.

- Az agy egy csodálatos szerv, fiatal barátom, de ha az alany tudja, hogy hazudik, akkor azt mi is tudni fogjuk. Másrészről tudni kell feltenni a jó kérdéseket.

- Lehet, de azért azt kétlem, hogy egy ilyen szerkezettel csak úgy be lehetne állítani a parlamentbe, hogy: Tisztelt képviselő hölgy/úr vagy akárki, üljön már bele, legyen szíves. Meg amúgy, honnan van neked ilyen géped?

- Építettem egyet, de ez nem fontos. Minden nagy dolog kicsiben kezdődik.

Egy kis faluval kezdődött. A falu vezetője nem volt pénzéhes ember, sőt, céljának tűzte ki, hogy a falu fejlődjön és kivirágozzon. Őt kértük fel, hogy...

- Kértük?

- Nyelvbotlás. Őt kérték fel, hogy ismertesse a terveit és szándékait.

Miután a képviselőkkel tesztelték a gépet, nyilvánosságra hozták a megbeszélést.

- És? Mi történt?

- Hát semmi. Ugye, szerinted ezt ki hitte volna el akkor? Még a sajtó sem jött ki. Azt írták, hogy: Az ilyen sztorikkal inkább egy könyv kiadót zargassanak. Nagyon kevesen mentek el meghallgatni. Viszont, mivel csak páran voltak, mindenki ki próbálhatta, hogy hiteles e a gép. Fél év múlva kétszer annyian voltak, majd négyszer. Később a szomszéd falvakba is átvittük a gépet és..

- Vittük?

- Bocsáss meg fiam, ebben a korban már néha hibázik az ember. Na szóval faluról falura terjed a híre, míg végül eljutott az első városig. Addigra már felkapta a média és a tervet is meg akarták vásárolni, de az alkotók nem adták el.

- De hát abból még a gyermekeik élete is megoldódott volna.

- Lehet, de ha megértik, hogy hogyan működik, akkor befolyásolni tudják, hogy kinél és hogy mikor jelezzen. Csak annak adták át a tervet, akiben teljesen megbíztak, de kikötötték, hogy nem lehet tovább adni mindenkinek. Az újak így is csak egyes részeit tudták megépíteni, vagy beprogramozni. Csak azok ismerték az egészet, akik kifejlesztették.

- Kicsit eltértünk, már ha meg nem sértelek.

- Semmi gond, csak hát nagyon szép napok voltak. Ahogy az egész beindult.

Havonta készültek az újabb darabok.

Évekbe sőt év tizedekbe tellett, de kaptak a szomszéd falvak, a kis és nagyvárosok, majd a szomszédos országok, végül kikerült a világ piacra. Egyre többen dolgoztak a gépek gyártásán, napi szinten öt-hat majd harminc-negyven, végül több mint száz készült. A tervezők már csak ellenőrizzek.

- És ennyi elég is volt? Hogy a vezető pozícióban lévő emberek nem tudtak hazudni?

- Nos nem, sőt, sejthető, hogy sokaknak nem tetszett. Többször megfenyegették a tervezőket, kétszer fel is robbantották a... nevezzük gyárnak. Sajnos nagyon sok jó ember halt meg akkor - egy könnycseppet letöröl a szeme sarkából, de úgy tesz, mintha csak a szemüvegét igazította volna meg - és végül csak hárman maradtak, akik ismerték a teljes tervet. Ők elbujdostak. Viszont a lavina már elindult. Sokakat erőszakkal kellet beleültetni, ezért is hasonlíthatott egy kivégzésre, hiszen le is kellet szíjazni őket.

Olyan összeesküvésekre és megvesztegetésekre derült fény, hogy a hajunk is égnek állt. Nagyon sok embert zártak börtönbe hazaárulás, vagy súlyosabb vádakkal. Voltak akik rosszabbul jártak. Miközben ez zajlott, itthon egy új szintre léptek. Bér maximumot jelöltek ki. Először a politikusoknál. A fennmaradó összeget pedig visszaforgatták. Először az egészségügybe. Végre nem volt sehol omladozó vakolat a szülészeten, vagy elavult eszköz reumatológián, és sorolhatnám.

Második helyen az oktatás volt. A már olyan sokszor felhánytorgatott elavult okítási program nagymértékű átalakítása. Más országoktól példát véve a gyermekek logikájának fejlesztése kapott hangsúlyt a lexikális tudással szemben.

Rendszeresített testnevelés, negyedik osztálytól pedig fél évente el kell olvasni egy könyvet. Teljesen mindegy, hogy milyen témában és beszámolót kell készíteni. Hetedik és nyolcadik osztályban pedig havonta egy ismertető óra különböző szakmákról. A nyelv oktatáshoz zene számokat, sorozatok és filmeket használnak fel, növelve a diákok érdeklődését. És természetesen mindez ingyenes volt, mindent az állam fizetett. De magukat az iskolákat az önkormányzat tartotta el.

Középiskolában heti 2 óra gazdasági és adózási ismeretek. Akinek az átlaga három egész alatt van annak fél évente egy előre meghatározott összeget kell fizetnie az iskolának. 4, 8-as átlag felett ösztöndíj mind a gimnáziumban és a szakképzésben is. A tankötelezettség pedig nem korhoz, hanem teljesítményhez van kötve. Vagy le kell érettségizni, vagy szakmát kell szerezni. Továbbra is él az ötven óra közmunka, ezzel is sarkallva a fiatalokat az összefogásra. A szakmai képzések tanterve pedig egy hét elmélet, egy hét külsős gyakorlat.

- Ebből van ami már az én időmben is létezett, csak nem nálunk.

- És ez miatt szégyenletes is. Ha valahol egy rendszer eredményesen és jól működik, akkor azt miért ne lehetne átvenni?

- De ugye nem csak ennyi volt? Mármint más is történt, ugye? - Ben hirtelen az arcához kap, mintha valaki pofon vágta volna. Érzi a fájdalmat és mintha kicsit minden homályos lenne. Ez az idős férfi figyelmét sem kerüli el.

- Látom már nincs sok időnk, úgyhogy folytatom.

4. Búcsúzóul az igazság.

- Hogy érti, hogy nincs sok időnk?

- Lényegtelen. Nos, hogy mi változott még? Minden, nagyjából. Az emberek hozzáállása, értékrendek átrendezése.

Miután olyan emberek lettek a vezetők, akiknek nem a zsebük megtömése volt a cél, hanem az, hogy valamit alkossanak, valamit ami másoknak, mindenkinek jó, nem kellett annyit adózni. Rohamosan csökkent, míg végül minimális lett. Csak az egészségtelen termékek után kellet sokat fizetni. Fokozódott a sport utáni érdeklődés, noha nem versenyszerűen, hanem mindennapi szinten. A tudatos táplálkozás és testedzés pedig az emberek mentalitására is hatással volt.

Egyre többen pattantak inkább kerékpárra, mint kocsiba, ez a városokban természetesen tisztább levegőt eredményezett. Ez által kevesebb volt a légúti megbetegedések száma is. - Ben arcát újabb pofon érte. Erősebb. Most már rosszul is volt, a látása nem tisztult ki. A férfi ugyan meg akadt, de folytatta. - Előtérbe kerültek a megújuló energiaforrások. Az olajat és a benzint leváltotta az elektromos energia. És ezek még csak kis szeletei annak, ami történt. - Ben ekkor már a padlón volt. Az arca égett a rá mért ütésektől és úgy érezte, mint akit mindjárt kiszakítanak a testéből, a mellkasát ütemesen ütötték.

Az idős férfi letérdelt mellé és egy papír fecnit tett a kezébe. - Ezeket az embereket kell megkeresned, hogy mindez valóra váljon.

- Mégis ki vagy te?

- Ben vagyok - felette a férfi mosolyogva, majd a műhellyel együtt köddé vált.

Bennek zúgott a feje, valaki a vállat rázta. A hangja zaklatott volt, de kezdett megnyugodni.

- Na végre! Hála Istennek jól van. Hallja amit mondok, fiatal ember?

Csak egyet bólintót, zúgott a feje és nem tudta hol van.

- Mi történt?

- Miközben át akart tekerni a zebrán, egy autós áthajtott a piroson és elütötte magát. Három percig volt eszméletlen.

- Ő hogy van? Más nem sérült meg?

A mentős először meglepődött, majd felnevetett:

- Nem, kutya baja és senki sem sérült meg.

- Akkor jó - mondta, de egy pillanat múlva megmerevedett. A cetli! Amit az öreg, vagyis ő a kezébe nyomott, most is ott volt. - Mondja, jól vagyok? Mármint mehetek?

- Ha csak nem a világot akarod megváltani, akkor még várj egy-két percet. Nem tört el semmid, csak egy kis agy rázkódás. Ha lehet, nem erőltesd magad legalább ma.

- Sajnálom, de akkor mennem kell - mondta, majd felállt. Egy kicsit megszédült, de semmi komoly. Szerencsére a biciklinek nem lett baja.

- Legalább az ígérje meg, hogy figyelni fog, mások helyett is - mutatott az autósra, aki most indult meg feléjük.

- Kedves uram, mostantól nagyon sok mindenre fogok figyelni. Bízzon bennem.