Varga Z. Lajos blogja

A ponyvás Csepel teherautó lomhán fékezett,

december vége volt, karácsony előtt, a főutcán

álló ház már régen álomra szenderült, kisváros

hajnali háromkor, álmos ávéhás legényekkel

zörgetett a tiszt, egy óra van öltözni, pakolni

ruházatot, apró dolgokat, élelmet elhozni,

a nyolcvanéves nagymama sírt, Pál fia ötvenhárom,

Ilonka menye ötvenéves, bűnük csak ez a ház,

mely háromszobás, Tamásiba! üvöltötte a tiszt,

Szigetvárról hatvan kilométert mentek még tovább,

hogy felvegyék oda férjhezment lányukat Ilonát,

vitték a három hónapos pici Jancsikát, s apját

a huszonhét éves Jánost ki mezőgazdasági

mérnök, ki épphogy hazatért a világháborúból,

francia vérhas-fogságból, kinek apja kisparaszt,

de vitték, mert a háromszobás szigetvári házat

a párttitkár szemelte ki magának, tanú így nincs,

nem marad, Hortobágyra, Tedejre indult a csapat,

munkatáborba, marhaistállókba megalázni,

az embert, kinek valamije volt és nem volt káder,

másnap éjjel lett mire a teherautó leért

a pusztába, Lenin-tanya mellé összefagyottan,

s megpróbáltak ott élni, túlélni, Tamásiból

az ottani nagyapa elment a pici Jancsiért,

mert hason csúszva a Rákosi titkárságon kapott

engedélyt arra, hogy magához vegye, elvigye,

mert a telet a sparhelt fűtötte istállóban nem

élte volna túl, aztán ötvenhárom tavasza jött

Ilona várandós lett, várta a második babát,

János marharépát, céklát lopott, hogy kifejlődjön,

ha már jön az a baba a pusztába és szép legyen,

köpenye zsebében vitte, kiröhögve, gúnyolva,

verve, de nőtt a pocak, benne a pocaklakóval,

a kitelepítettel, aki nem tudott semmit még,

nem tudta, bár rebesgették, hogy márciusban meghalt

Sztálin, s aztán sokára, őszre vége lett mindennek,

elengedtek mindenkit, menjen mindenki merre lát,

kalandos úton hazaértek, az egyéves Jancsi

várta őket szeptember végén, s aztán pár napra már,

szeptember huszonhatodikán a kis pincehelyi

kórházban megszületett egy tündéri formás lányka,

Ilona, aki immáron negyven éve a társam,

életem álma, gyönyörű egymásért-házasságban.                       

 

2014

Ki akar kartács szeleket,

ki akar holló lakomát,

halak nélküli vizekben

elcsukló kárókatonát.

Ki remél vaktól világot,

lámpáknál fénybohócokat,

ki akar mázas szavakkal

álarcban izzadt arcokat.

Ki kér bolondtól kegyelmet,

ki akar vörös iszapot,

holnaptól régi dalokkal

ékes proletár-iramot.

Ki akar jövőkép lenni,

ki akar nyakba kötelet,

kinek foglya a múltunk

marokra fogja a fegyvert.

Ki akar sassal legyeket

fogatni, mikor napra nap

semmi dolga, csak szerteszét

számolni milliárdokat.

 

Ki akar újra rombolást,

most, hogy Ország van, lángra-gyúlt,

biztos jövő és nyugalom,

velünk Isten, nincs válaszút!

2014. február

PÜNKÖSDI VERS

MAGYARORSZÁGÉRT

Olvasd el Isten ezt a verset,

ne kelljen felkerekedjek

megkeresni téged fenn,

a mindenség – mennyben,

s bár fiadat küldted a Világra,

hogy megtartassék az általa,

hát tartassék meg Hazánk is,

ez a csonkított kis ország

továbbra is, és örökké

adva néki reményt és jövőt,

mert bűnhődi még a múltat,

jöjj el hát szikrázó fényben

földre-rázott csillagokkal,

lépdeljen lelked mellettünk

sáros tanyaudvarok mélyén,

lakótelepek lakásaiban,

roma viskókban, palotákban,

zsidó imaházakban,

mindenütt tárt karokkal

Isten légy velünk,

légy velünk a nagyokkal,

Isten légy velünk

magyarokkal!

Varga Zoltán Lajos

2012. 05. 22.
(Megjelent Pünkösd ünnepén a Nyugati Jelen c. lapban)

Ugye betakarsz...

Ugye betakarsz majd

Az éjszaka hajnalán

fáradt falevéllel,

Alvadt fekete vérrel...

Ugye betakarsz majd

Az éjszaka hajnalán

fáradt falevéllel,

Alvadt fekete vérrel,

Sápadt holddal,

Fakó csillagokkal...

Ugye betakarsz majd

Az éjszaka hajnalán

fáradt falevéllel,

Alvadt fekete vérrel,

Sápadt holddal,

Fakó csillagokkal,

Omló puha földdel,

Kikapart gödörrel...

Ugye betakarsz majd

Az éjszaka hajnalán

fáradt falevéllel,

Alvadt fekete vérrel,

Sápadt holddal,

Fakó csillagokkal,

Omló puha földdel,

Kikapart gödörrel,

Gyökér pókhálóval,

Vakond kotorékkal...

Ugye betakarsz majd

Az éjszaka hajnalán

fáradt falevéllel,

Alvadt fekete vérrel,

Sápadt holddal,

Fakó csillagokkal,

Omló puha földdel,

Kikapart gödörrel,

Gyökér pókhálóval,

Vakond kotorékkal...

A beteg világgal!

Ugye betakarsz majd,

Ugye betakarsz,

Fázom...

Sz. B. temetése napján.

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Volt már Magyar a hajnal,

De nem tudott mit kezdeni a „művelt” nyugat

A Magyar ötvenhattal!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Vertünk törököt, oroszt, tatárt,

Véreink hullottak, de mi mégis itt vagyunk,

Őrizzük Magyar hazánk!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Kenyerünk magyar kovásszal,

Istenünket hívjuk és áldását kérjük

A Magyar alkotmánnyal!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Magyar férfi, nő és gyermek

Családjainkat rontó veres bűnösök

Közöttünk nem élhetnek!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

A nemzeté a nemzet bankja,

Sehonnai bitang a dolgos magyar kezekre

Mammon láncait nem rakhatja!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Semmivé válsz a magyar ellen,

Szózatunk imádság, ész, erő, szent akarat,

Törhetetlen Magyar szellem!

Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!

Nem csordogál bennünk alázat,

Valamiképpen mindahányan kik itt élünk

Hívei vagyunk e hazának!