Vancza_manasse blogja

Mennyei Atyám Istenem,
Lelkemet Te Hozzád hozom,
Mert szenvedek, fáj a szívem,
Hozzád imádkozom nagyon.

Uram nem kérem azt, hogy adj,
nem könyörgök figyelj rám.
Amíg ő fél, addig maradj
Vele és őrizd őt Atyám!

Tedd meg, amit meg tudsz tenni,
Mert tehetetlen vagyok most.
Csak Te tudod megmenteni,
Sötét helyett adj világost .

Ne engedd, hogy a félelem
Elmossa életét egykönnyen
Vigyázz rá Uram, erre kérlek,
Hallgasd meg imám. ÁMEN

Szomorú szemem széle bánattól könnyes.
A lelkem ordít, de halk a szám és csöndes.

Temérdek kín , lelkem ,mint kés simogatja,
S lelkem ordítását senki meg sem hallja .

Mint legrosszabb álmomban, amikor féltem,
tudtam délibáb s mégis igaznak véltem.

De e kínnak vajon mikor lesz majd vége?
Hogy nyugodtan haladjon életem végre.

Szelíd ember a December,
Örvend neki minden ember.
Ő hozza mindig a havat;
Potyautas a hangulat.

Belopózik a zsebébe,
aztán mindenki szívébe.
Mindig észrevétlenül jár,
mivelhogy mindenki rá vár.

A szívedben, hogyha nyitva,
nagyon könnyű az ő dolga.
Ő tudja, mit kell tennie,
és nagyot táncol majd benne.

Hogyha hagyod őt táncolni,
lángra fogja lobbantani
a szeretetnek kanócát,
hogy szeress egész télen át.

Az idő csintalan,
olyan, mint az eb...
Mikor nem gondolod,
akkor támad meg!

Eljátszhatsz ővele,
mikor fiatal,
az időérzék, tudd,
rá ugyan nem vall!

Vedd észre, lassan megy,
ám gyorsan halad,
nem ül ő naphosszat
a lombok alatt.

Hogyha utoléred,
állítsd majdan meg.
S kérdezd meg őtőle:
Hová mégy, te eb?

Ne engedd őt menni,
mert aztán meglásd,
nem lesz ő többé majd
jó barát s pajtás.

De ha vigyázol rá,
s gondját viseled,
kegyelmes lesz ő is,
hiszen ismered,

Póráz nélkül vele
semmire se mész.
Irányítsd őt mindig
arra, merre mész!

Végefogyhatatlannak hittem a telet.
A hó csak itt-ott, foltokban
fehérlik és a télre emlékeztet.

A sok kis jóakarat nem győzi eleget
feszegetni az idő határait, s
végül legyőzi a telet.

Már ezrével szállnak a pillangók s lepkék.
A kikericsek lilán, puha
szőnyegként a rétet ellepték.

Lebomlott a világról a tünemény,
foszlányonként, mint az erdőkről
a hajnali köd... álom már a tél.