Vallejo blogja

Zajlik ám az élet!

Keményet szólt a villában
az az édes
botox szájú nő.
Most ő a menő?
Vagy a tépett
tekintetű lányka?
Nagy a néző kíváncsisága!
Nőtt az IQ tegnap óta,
vagy maradt alkesz, idióta?
Hú! Micsoda izgalom!
Vajon megesett-e talajon,
vagy zuhanyrózsa alatt?
Csak le ne maradjak,
Ha két görcsagyú összekap.

Micsoda izgalom!
Nincs irgalom
mikor Buci az a drága
megálljt parancsol
a bősz szavazásra.
Kihasználjuk a végső percet,
veszettül nyomjuk,
megér néhány ezret.

Jaj a Buci! Szegény!
A mi kutyánk kölyke,
valaki életét
koccanva törte,
lőtt, vagy szippantott,
már nem ez a lényeg,
hanem a gázsi.
Ja.
Drágák az ügyvédek!

Juliska néni nem látta!
Néki víz szökött
a nagyszobába.
Gyöngültek a falak,
homlokzat robajjal dőlt,
s pillanat alatt
csak kalap, kabát maradt,
midőn tévére szakadt
a mestergerendája...

"Látja kedveském?

Az élet ilyen furcsa,
ők be vannak zárva
jó erős házba,
én meg hetven évesen
ki lettem csukva
a nagyvilágba."

(kortárskáéknak)

A saját bőrömön kitanultalak!
Ismerlek. Te vagy a trójai faló,
Tegnap közös volt az elköltött falat,
Ma szólok, a tányér csak arra való!

Mosolyod szüntelen zavarba ejtett,
Én balga hittem, fogadon az rúzsfolt,
Már tudom, hogy cafat, egy ott felejtett,
Korábbi marásból származó hús volt.

Asztalon senyved egy tálam, cseresznyém,
S elfoszlott dalod az ablakom alatt,
Tegnap még voltam, meglelj ha keresnél,
De látod mára már elsirattalak!

Ma reggel tallózgatva a figyelőmön szerepelő alkotók és alkotások között, megakadt a szemem egy számomra nagyon sokra tartott alkotótársam feltett verse alatti hozzászólásokon. Pontosabban egyen, amely hosszasan taglalta mindenki mással szemben a negatívumait az alapvetően és meghatározóan jó alkotásnak.
Persze tudom a jó is szubjektív ugyanúgy mint a rossz.
Ennek hatására egy történet jutott eszembe melyet ott meg is írtam, sajnálatomra a szerző a versét is levette bizonyos megfontolásból, de úgy gondoltam, ha már a történet eszembe jutott, hát itt is megosztom.
Jelzem, nem tudom már hol olvastam,regényben-e vagy újságban, de most ez mindegy is. Csak a példa kedvéér.

A történet.

Egy kislány kegyeiért, két fiú versengett egyszerre. Az egyik jóképű, kisportolt, szinte tökéletes, mintegy mértani remekmű. A mondatai is olyanok voltak mint ő maga, ékesszólóan ecsetelte a lánynak mennyire szereti, helyén volt ott minden az utolsó ékezetig bezárólag.
A másik átlagosnak mondható fiú, még sejpített is egy kicsit, s néha izgalmában meg-meg bicsaklott a hangja, míg elmondta a lánynak hogy oly nagyon szereti, ha pusztán a hajának illatát megérzi már akkor úgy verdes a szíve, hogy alig kap levegőt.

A lány bár szívesen tartózkodott mindkét fiú társaságában, érezte döntenie kell, mert itt másról van már szó. 

Az izgulósat választotta!!!!!! A másik fiú felháborodottan vonta kérdőre, ugyan mivel több az a kis jöttment, hogy őt választotta.
A lány válaszolt: Megygőzőbb volt számomra az érzelmi megnyilvánulása, oly emberi bírt maradni a kis hibáival együtt is, hogy nem lehetséges nem szeretni.
Ellenben a Te tökéletességed és az erre irányuló kényszerességed gépiességet eredményez a számomra. Nékem fontosak azok az érzelmek, melyek simogatnak.

Ennyi. Még mielőtt bárki félreértené a szándékom, jelzem, hogy azért írtam meg, mert némi párhuzamot érzek magam (s jó néhány hozzászóló) valamint a választását indokoló leány között.

Én is és látom többen így mérlegelünk és fogalmazzuk meg a hozzászólásainkat. 

Avagy berágtam

Hát ez lenne az előre?
Köszönöm.
Nem kérek belőle!
Lelkem nem enged,
Nem követhetem,
Ha zászlót bont a förtelem.
Míg tűzhelyet őriznek a házak,
Nem csókolhatok
Bélsárral kent szájat!
Szólok mert hiszem,
Sokak hangja vagyok!
Nem. Nem ilyenek a nagyok,
Hiszem, az idő okos,
Nem lesz hányaveti, hanyag,
S belőletek nem lesz
Soha tananyag.
A jelent küzdöm,
A jövőt vágyom, remélem,
Kell, hogy virág nyíljon
Ezen a szeméten.
Záruljon imával
A kifakadt gondolat:
Uram! Fordítsd ránk gondodat!
Lásd vannak kik közöttünk élnek,
Nyomorba dőlt lelki szegények,
Ott tülekedve, ott az élen,
Tort ülnek a szépen, s erényen.
Uram!
A bocsánatért esdekelek,
Hisz nem tudják mit cselekszenek…

Alábbi vers párbaj során született mely ForroPiros és köztem zajlott.

1 - 3 - 6 - 7 - 9 Szakaszok Piros alkotásai!

Szeretve tisztelt kis törpe-emberek,
Ma éjjel hócipőm -mint eddig soha-,
Tele lett, s végtelen panaszom sora.
Noha ábránddal vártok, ma nem megyek.

Biz' nem hasznára változott a világ.
Még emlékszem a régi szép időkre,
Ablakokban várt fényes kis cipőcske,
Most büdös kölök kiteszi a csukát!

Kiteszi, ez eddig rendben is volna,
De koszosan, hát csoda, hogy nincs kedvem?
Azt hiszem, ettől végképp elrettentem,
Be jó lenne, ha erre is gondolna...

S hogy sok hülye gyerek mit vet papírra?
Azon dolgozik külön manó csapat,
Hogy dekódoljon ákombákomokat.
Erős idegzet az, mi ezt kibírja!

S már nem levélben, gyöngy betűkkel kérnek,
Az időtájt százszor fordult a posta,
Most meg emil a mindenek tudója,
Meg SM.... izé..., hát megöl a méreg!

Aztán még ott van a szállítmányozás,
A szarvastartás nehézkes világa,
Játékjavító mesterek hiánya
És a szédítő égi száguldozás...

A monitort nézve sokszor fáj szemem,
S bár kiheverem, jön újabb kihívás,
Szűk kéménybe ereszkedni is szívás,
S derekam fáj, ha zsákom emelgetem.

Tavaly történt meg egy körúti eset,
Köröttem önjelölt giccs mikulások,
Igénytelen álcák, piros palástok,
Megvertek, mondván rontom az üzletet

Előttem homály volt sok olvasástól,
S giccs-ökölcsapástól káprázott szemem,
Otthagyta őket rénszarvas-szekerem,
S sajgón ábrándoztam paplanos ágyról.

Eltűnt a jóság és véle a kedvem,
Ősi munkámban örömöm nem lelem.
Hogy én még egyszer? Eltörném a kezem!
Pá! Agyő! Örökre nyugdíjba mentem!