V.Agnes blogja

Az élet olyan,mint egy nyerőgép.Egy játék,amin nagyon sok múlik.Ha vesztesz,lehet,hogy könnyedén viseled a veszteséget,de lehet,hogy hatalmasnak érzed.Ha nyersz,becsüld meg a kicsit is,mert a nagy megszédíthet.És te csak dobálod az érméket,egyre türelmetlenebbül,hisz ember vagy,aki mohón vágyik a szerencsére...Nem bánod,ha odavész mindened,nem bánod,ha egy pillanat alatt semmivé lesz mindaz,amiért addig küzdöttél.Te legalább adtál egy esélyt,megpróbáltad...Hogy nem azt dobta  a gép,amit vártál?Istenem...Majd legközelebb.Akkor biztosan sikerülni fog.

2009.január 14.

Sohasem fogom elfelejteni,amit ma hallottam.Mélyen megrázott és rádöbbentett arra,hogy milyen rövid és értékes az élet...

A kórház folyosóján egy idős néni mesélte ismerősének,hogy a szemész már nem ír fel neki szemüveget,mert látóideg sorvadása van.Az orvos azt tanácsolta neki,menjen haza,és jól jegyezze meg mi hol van,mert hamarosan megvakul.Legszívesebben odarohantam volna hozzá és megöleltem volna.Az emberek hangosan beszéltek,meg sem hallották,de én úgy éreztem,mintha hozzám szóltak volna a szavai.Sajnáltam és egyben szerencsésnek éreztem a nénit.Sajnáltam,mert oly sok fényben töltött év után képtelenség lehet elfogadni,hogy egyszer csak minden elsötétül és egy addig önálló,szabad ember kiszolgáltatott lesz és mások segítségére szorul.Ugyanakkor végtelenül szerencsés,hisz láthatta a gyermekei,unokái arcát,láthatta őket felnőni,életük nagy napjain részese lehetett az örömüknek.Láthatta,amint a férje szerelmesen néz rá,amikor kimondja az igent,amikor meglepi egy csokor virággal vagy épp egy vita után engesztelően mosolyog.Láthatta a természet szépségét,és rombolását,láthatta és agyába,lelkébe is véste a színeket,formákat,képeket,arcokat.

És biztos vagyok benne,hogy ha kinyitja majd belső szemét,mindezt újra látni fogja...

Sziasztok!

A nevem Ági. Nem versek,hanem gondolatok formájában szeretnék hozzátok szólni. Hamarosan új bejegyzéssel jelentkezem...