Karácsonyi csoda: futballmeccs 1. világháborúban

 

Karácsonyi futballmeccs

az 1. világháború poklában

Zajlott az első világháború, de senki sem akart lőni: 1914 karácsonyán, a senki földjén az egymással szemben álló katonák kimásztak a lövészárkokból, és együtt ünnepeltek. A korabeli újságcikkek és visszaemlékezések arról is írtak, hogy 105 évvel ezelőtt futballmérkőzést is rendeztek az felek, amely 3-2-es német sikerrel ért véget.

Miközben a hold halványan világított az égen, december 24-én kora este Frederick W. Heath brit közlegény szomorúbb volt, mint bármely más nap. Csak a nedves csizmák nyikorgását hallhatta, időnként suttogva parancsot kapott, a keze megfáradt a hidegtől.

Az árok falának támaszkodott, és miközben tőle mintegy kétszáz méterre a német katonák ugyanezt tették a sírhalmokra hasonlító földkupacok mögött kuporogva, az otthonára gondolt, a karácsonyi fényekre, amelyek megvilágították a meleg szobát. A gondolataiban hallotta a karácsonyi énekeket, és azon tűnődött, miért van ott, a frontvonalban.

„Még mindig néztem magam elé és álmodoztam, amikor fényt láttam felvillanni. A napszak ezen óráiban nagyon ritka volt ez, most mégis azt láttam, hogy a német oldalon egyre több fény gyullad ki. Aztán közelről hallottam egy hangot.

Feszülten figyeltem, amikor egy háborúban szokatlan üdvözlet ütötte meg a füleinket: »Angol katona, angol katona, kellemes karácsonyt, boldog karácsonyt!«

– írta Frederick W. Heath, akinek levelét 1915. január 9-én közölte a The North Mail újság.

„Ezt követően a harsány hangok folytatták: »Gyere ki, angol katona; gyere ki hozzánk!« Óvatosak voltunk, és nem válaszoltunk, a tisztek árulástól félve elrendelték, hogy csendben kell maradnunk. De az árkunkban innen-onnan hallottuk az embereket, akik válaszoltak az ellenség karácsonyi üdvözletére. Hiszen hogyan tudtunk volna ellenállni annak, hogy boldog karácsonyt kívánjunk egymásnak, annak ellenére, hogy közvetlenül utána egymás torkának ugrunk. Tehát folytattuk a beszélgetést a németekkel, miközben kezünk készen állt arra, hogy ha kell, használjuk a puskáinkat.”

Vér és béke, ellenség és testvériség – a háború legcsodálatosabb paradoxona.

Heath leírása szerint a fegyverszünet másnap is tartott, ahogy hajnalodott, a felek a lövészárkok között félúton találkoztak. „A karácsony a legkeserűbb ellenséget baráttá tette.”

Futballoztak – vagy mégsem?

A korabeli híradások pontosságát nehéz ellenőrizni, de a közös karácsonyi éneklés és barátkozás mellett elterjedt a hír, hogy a felek még futballmérkőzést is játszottak egymással. Vajon valóban ez történt?

Vilmos herceg az 1914-es karácsonyi fegyverszünet tiszteletére emelt emlékmű avatásán Staffordshire-ben (Fotó: ANDREW YATES / POOL / AFP)

A christmastruce.co.uk oldal megpróbált összeszedni néhány korabeli újságcikket, alátámasztandó a sport mindent legyőző erejét.

„Nagyon érdekes levelet küldött egy boltoni postai alkalmazott, J.A. Farrell, amelyben azt írta, délután egy labdarúgó-mérkőzés zajlott a lövészárkok között, az ellenség szeme láttára” – írta a Bolton Chronicle 1915. január 2-án. De az nem derült ki Farrell leveléből, hogy ebben csak a szövetséges katonák, vagy esetleg a németek is részt vettek.

Akadtak olyan források, amelyek arról számoltak be, hogy a felek szerettek volna játszani, de ez meghiúsult a labda hiánya, vagy a felettesek tiltása miatt.

A Rugby Advertiser 1915. január 16-i száma egy bizonyos Walter Cooke leveléből idézett, aki köszönőlevelében (amelyben a szilvapudingért és a sok jó karácsonyi dolgok miatt hálálkodott) azt írta:

Futballozni akartak, de ez végül meghiúsult. A felek azonban megtartották a szavukat, és karácsony első és második napján is fegyverszünetet hirdettek.

A 3-2-es eredmény a legvalószínűbb

A The Times január elsejei száma egy őrnagyot idézett, aki szerint egy brit ezred megmérkőzött egy német ezreddel, és 3-2-es vereséget szenvedett.

Kérdés, hogy a tiszt szemtanúja volt a történteknek vagy hallomás útján adta tovább az esetet. Malcolm Brown és Shirley Seaton 1984-ben írt könyve (Christmas Truce: The Western Front December 1914) arról számolt be, hogy német forrásokban is felbukkant egy hasonló eset, egy karácsonyi futballmérkőzés 3-2-es eredménnyel. A két mérkőzés azonban nem lehetett ugyanaz, az érintett egységeket nemcsak földrajzi távolság, de a franciaországi Lys folyó is elválasztotta egymástól.

Chris Baker, a The Truce: The Day the War Stopped (Fegyverszünet: a nap, amikor megállt a háború) című könyv szerzője bár szkeptikus, de arra a következtetésre jutott, hogy a kevés bizonyíték ellenére szervezett mérkőzés valószínűbb helye inkább a belga Mesen falu közelében volt:

Fagyott talajon, játékvezető nélkül

Ennek ellentmond, hogy a Smithsonian Intézet magazinjában megjelent írás szerint a 134. szász gyalogsági ezred is részt vett egy ilyen futballmérkőzésen.

„A köd lassan felszállt, és azt láttam, ahogy a német és a skót katonák kijöttek az árokból. Megragadtam a távcsövet, és néztem a hihetetlen látványt, ahogyan katonáink cigarettát, spenótot és csokoládét cseréltek az ellenséggel. Később egy skót katona jelent meg egy labdával, és néhány perccel később valódi labdarúgó-mérkőzés kezdődött. A skótok furcsa sapkáikkal jelölték ki a kapujukat, mi ugyanezt tettük a miénkkel is. Nem volt könnyű játszani a fagyott talajon, de szigorúan betartva a szabályokat folytattuk, annak ellenére, hogy csak egy óránk volt, és nem volt játékvezetőnk” – mesélte egy hatvanas években adott interjúban Johannes Niemann hadnagy.

A kiemelt fotón a karácsonyi fegyverszünetre és a labdarúgó-mérkőzésre emlékezve a liverpooli Szent Lukács-templomnál emelt szobor látható. Andrew Edwards alkotásán egy brit és egy német katona üdvözli egymást (AFP / PAUL ELLIS)

***********

Barátkozás, béke és foci a lövészárkok közt

A mai ünnepnapon a nemzetközi labdarúgás történetének alighanem legcsodálatosabb mérkőzéséről emlékezünk meg: a találkozóról, amelyet 1914 karácsonyán, a világháború vérzivatara közepette vívtak egymással brit és német katonák – a lövészárkok között, a „senki földjén". (Csillag Péter kollégánk múltidéző írása két éve jelent meg az NS-ben.)

 

Mondják, a labdarúgás csodákra képes. S akiknek mondják, ilyenkor sok esetben elfojtanak egy ásítást – igen, igen, szép gondolat, hallottuk már néhányszor...

Persze igazuk is van, ne becsüljük túl a sportág szerepét! Végtére ez csupán játék, amelynek jelentősége eltörpül az emberiség néhány fontosabb „elfoglaltsága" mellett: hogy kerülne például futball-labda a háborúba?

Valóban, hogy került az első világháború idején a nyugati fronton a lövészárokba az a labda, amellyel lejátszották a futballtörténet legnagyszerűbb mérkőzését? Mert ahhoz aligha fér kétség, hogy a sport eredeti üzenetét, a játék nemességét egyetlen találkozó sem fejezte ki olyan nyilvánvalóan, mint az, amelyet 1914 karácsonyán a „senki földjén" vívtak egymással a szemben álló brit és német katonák.

Az eseménnyel kapcsolatban számos ellentmondó és eddig nem tisztázott adat került nyilvánosságra, a legfontosabbakat azonban a rendelkezésünkre álló kevés forrásból is kiszűrhetjük. A világháború első évében a több hónapja tartó vérengzésbe belefáradó, elcsigázott katonák a megmerevedett nyugati frontvonal mentén több helyen nem hivatalos fegyverszünetet kötöttek egymással, amely a legtöbb esetben csak egy-két napig tartott, néhány ponton azonban hetekre békét teremtett.

A fennmaradó levelezésekből nem egyértelmű, hogy a spontán fegyvercsendet kihasználva egy vagy több futballmeccset rendeztek-e a harctéren (sőt az 1914-es mellett él egy 1915-ös mérkőzés emléke is), az azonban C. I. Stockwell százados korabeli beszámolójának köszönhetően világos, hogy a franciaországi Armentieres mellett sor került efféle ütközetre a Királyi Walesi Lövészhadosztály 2. zászlóalja, valamint a német 133. szász gyalogezred és a 6. porosz vadászzászlóalj között.

„Azt hiszem, ez volt életem legkülönösebb karácsonya – írta a brit tiszt. – Az ünnep előestéjén erős hideg volt, így másnap reggelre keményre fagyott a talaj, és sűrű köd ereszkedett a tájra. Délután fél kettő körül a lövészárkokban éppen a karácsonyi ebédünket költöttük el, amikor az ügyeletes őrszem izgatottan jelentette, hogy a köd felszálltával észrevette, a harctéren több fegyvertelen szász álldogál.

Megparancsoltam a katonáknak, azonnal helyezzék készenlétbe a fegyvereket, és kinéztem a lövészárokból. Legnagyobb meglepetésemre a szász katonák azt kiabálták: »Ne lőjetek! Ne lőjetek! Ma nem akarunk harcolni. Küldünk nektek egy kis sört.«

És tényleg, hárman elkezdtek felénk görgetni egy söröshordót. Megjelent egy német tiszt is, hát kimentem üdvözölni, miközben a társak is köszöntötték egymást. Szalutáltunk egymásnak, ő egy szót sem beszélt angolul. Aztán megegyeztünk, hogy másnap reggelig nem lövünk egymásra, akkor pedig majd én adok jelet az újrakezdésre."

A katonák ezután összegyűjtötték a „senki földjéről" az elesett bajtársakat, hogy tisztességesen eltemethessék őket, később cigarettával, whiskyvel, csokoládéval kínálták egymást. A kölcsönös barátkozás betetőzéseként pedig futballmeccset rendeztek egymás között. A sapkákkal kijelölt kapukra, rossz bőrlabdával lejátszott ütközet körülményeire így emlékezett vissza az egyik résztvevő:

„Semmilyen szempontból nem volt szokványos mérkőzés, inkább afféle labdakergetés, mindenki mindenki elleni összecsapás. Talán ötvenen is voltak egy csapatban, a meccs alig fél óráig tartott, a gólokat pedig senki sem számolta."

A hagyomány ugyanakkor német sikerről beszél, bár a körülményeket ismerve ez tényleg mellékes tényező. A lényeg – amiért az eseményt a futballtörténet egyik legszebb mozzanataként emlegetik – a közös játék öröme volt, ami a hónapok óta és még évekig tartó fegyverropogásban az egymást gyilkoló felek között alapesetben elképzelhetetlen lett volna.

Ez azonban különleges pillanatnak számított: a történetet átélők vagy közelről ismerők közül többen bevallották, 1914-ben a jeges lövészárkok között érezték át először igazán a karácsony erejét. Az esetről azóta könyvet írtak, filmet forgattak, a leghíresebb azonban valószínűleg Paul McCartney 1984-es „Pipes of Peace" (Békepipák) című száma, amelynek videoklipje szinte szó szerint felelevenítette C. I. Stockwell beszámolóját.

 

Ami a folytatást illeti, a karácsonyi fegyverszünetek híre felsőbb szinten természetesen egyik oldalon sem talált lelkes hívekre, a Brit Főparancsnokság például utasítást adott ki: „Az ellenséggel való barátkozás csökkenti a harci kedvet, és minden szinten gátolja a támadó szellem kibontakozását."

A hasonló eseteket megelőzendő a következő években rendszerint heves rohamokat időzítettek karácsony napjaira, és az ellenség ez időre tervezett hadműveleteivel riogatták a fronton harcoló katonákat. Német oldalon pedig a kedélyesebb szász egységeket sokszor a szigorú poroszokra cserélték, nehogy megismétlődjön a közös karácsonyozás.

Egy dolgot azonban nem tudtak meggátolni. A harctéren rendezett mérkőzéssel a brit és német katonák örökre érvényessé tették a megállapítást: a labdarúgás tényleg csodákra képes.

***********

Az első világháborús meccs

 

Nyomtatás 

A rögtönzött focipályán a németek nyertek az angolok ellen 3-2-re, majd mindenki visszabújt a maga lövészárkába. 1914 karácsonya volt. A mérkőzést 100 év után újrajátsszák.

Karácsony estéjén, 1914-ben lövészárkaikban lapultak egymással szemben német, valamint brit, francia és belga katonák Armentières közelében. Hirtelen egy német katona egy karácsonyi dalt kezdett énekelni… Nagy-Britannia úgy tervezi, hogy újrajátsszák az 1. világháború egyik legszívbemarkolóbb pillanatát, amikor az egymással szemben álló brit és német katonák karácsony estéjén kibújtak a lövészárkaikból, kisebb ajándékot adtak egymásnak, majd elkezdtek rúgni egy valahonnan előkerült labdát.

A nyugati fronton spontán kialakult úgynevezett Karácsonyi tűzszünet totemisztikus példája volt az a focimeccs – mondta el Andrew Murrison, a 100. évfordulós megemlékezésekkel megbízott angol miniszter a Guardiannek. Persze akkor még senki nem tudta, hogy világháborúban harcol, ami évekig el fog húzódni és rengeteg embert megöl. A barátkozásban már ekkor sem nagyon vettek részt a francia és belga katonák, hiszen a belga-francia határnál lévő Armentières-t, hazájukat fenyegette és szállta meg a német hadsereg megölve addigra 400 ezer embert.

Andrew Robertshaw hadtörténész a meccs 90. évfordulóján, 2004-ben azt nyilatkozta a BBC-nek, egy évvel később ez már az angol katonákkal sem történhetett volna meg. Akkorra már túl voltak a gáztámadáson és a levegőből történő bombázásokon, amit korábban el nem tudtak volna képzeltek. A lovagiasság korának végleg leáldozott. A centenáriumi megemlékezések alkalmából – többek között – szakmai vitákat is rendeznek majd, az egyik vitaindító véleményt Lord Guthrie, egykori védelmi bizottsági vezető már meg is fogalmazta, szerinte Anglia teljesen feleslegesen bonyolódott bele a teljesen felesleges háborúba, amely szörnyű következményekkel járt, és erről nem a katonák, hanem a politikusok tehettek – mondta el a lord a Guardiannek hozzátéve azt is: végül Európa feldarabolása a Versailles-i szerződésben a háború szégyenteljes lezárása volt.

(forrás: juharizsuzsannablog.hu)

***********

Karácsony 1914: Amikor a foci legyőzte a legnagyobb embertelenséget is

Parancsra idegen emberek kölcsönös legyilkolása, lángszórók, gáztámadások: az első világháború az emberiség történetének legszégyenletesebb eseményei közé tartozik, mely hosszú időre megnyomorította – elsősorban – az európai kontinenst.

Van azonban az 1914 és 1918 közötti időszaknak legalább egy olyan napja, amire tisztelettel emlékezhetünk. És ehhez a futball erejének is köze lehetett. A harcok nem értek véget akkor, amikor 1914 őszén a falevelek lehullottak, a szembenálló felek állóháborúra voltak kénytelek berendezkedni. Embertelen körülmények, embertelen félelemben, embertelen célokért.

Sokan próbálkoztak azzal, hogy elérjék, legalább Karácsonykor, Jézus Krisztus és az általa felemelt szeretet ünnepén ne gyilkolásszák egymást a felek. Hivatalosan eredménytelenül. A szembenálló haderők tábornokai Karácsonykor is megkövetelték, hogy a katonák tartsák a hadi fegyelmet. Ők azonban ezt nem feltétlenül tartották be.

Számos beszámoló született arról, hogy a német és angol katonák az ünnep beköszöntével kölcsönösen karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek. Ezek közül több ugyanaz volt, csak ki-ki a maga nyelvén énekelte. Majd a katonák elő is másztak állásaikból. Kölcsönösen megajándékozták egymást, beszélgetésbe, ünneplésbe kezdtek. És egyszer csak egy futballabda is előkerült.

Ugyan nem egyértelmű a történészek véleménye, milyen körülmények között, de úgy tűnik, hogy ténylegesen volt futballmérkőzés a mai Belgium területén a német és angol katonák között. (más források szerint a csapatokat csak brit katonák alkották)

Ezért is kell annyira becsben tartanunk a Karácsonyt, és világlátástól függetlenül azt a jézusi gondolatot, mely a szeretet kizárólagosságára épül. S persze a futball erejét is, mely még a legszomorúbb időszakban is össze tudja hozni az ellenséges felek. Még halálfélelmükben is barátokká tudja varázsolni azokat, akiket arra képeztek ki, hogy kérdezés és gondolkodás nélkül legyilkolják a másikat. Még a halál torkában is örömet tud okozni az embereknek.

Gyönyörű történet, melyet csak az a tény tud beárnyékolni, hogy a szembenálló felek végül mégis odáig jutottak, hogy életükért folytatott kényszerükben kölcsönösen legyilkolták egymást. Értelmetlen halál, értelmetlen szenvedést okozva. Ahelyett, hogy az élet nagyszerűségét ünnepelve fociztak volna.

(net szócikkek)

***********