Az Élet tragédiája

Tschongor•  2018. június 12. 01:39

Nincs olyan ember aki ne a part felé úszott volna az élet tragédiája vizében. Ez az életérzés azt hiszem az emberrel születik. S élete folyamán megtanul ezen felülkerekedni, megoldani a helyzetet vagy éppen javítani, de elkerülni egyáltalán nem lehet. Mikor ezen a bolygón kialakult az élet, s megteremtődött az első két ember, kaptak életérzéseket is. Már ősidők óta köztudott, hogy az élet tragédiája egyidős az emberrel. Ez az életérzés mára sok sok embernek lett életjellemzője. Sok esetben nézek a környezettemre és látom embertársaim orcájukon, hogy az élet megviselte őket és biza a part nagyon messze van, s odáig eljutni drámai tragikum. 

Ezt eltörölni nem lehet, ez már körforgásban van a világban, túl öreg és már belénk ívódott. Életünk része lett, annyira, hogy tudatalattin is beszivárog. Van, hogy szembesülünk azzal a ténnyel, hogy együtt kell éljünk a tragédiával, de van, hogy felüdülés, ha elhagyhatjuk azt. Az is nagyon erős tényező, hogy mi mikor és hogyan döntünk. A mi döntéseink szülik nagy részben és amit cselekszünk az is fontos, mert az duplán okoz tragédiát, először másoknak és ugyanakkor másodszorra magunknak. Döntéseink és cselekedeteink megmérgezhetik személyiségünket és másokat is magunkkal ránthatunk. Az érzés ami ilyenkor az emberben megszületik vagy felébred a legkegyetlenebb. Szinte biztos vagyok, hogy a döntés és a cselekedett soha nincs olyan kegyetlen, mint maga az érzés ... amit legtöbb esetben a lelkiismeret tud nagyon keménnyé és elviselhetetlenné tenni.

Világunkban élnek sokan akik saját rossz döntéseikből kerülnek ilyen élethelyzetbe és vannak sokan akik áldozatok és mások miatt kerülnek ugyanilyen mederbe. Valahogy a leggyakoribb elrontott döntés, hogy elfelejtünk gondolkodni, önzetlenül és nem csak magunkat helyezni előtérbe. Aztán elfelejtünk olykor szeretni, adni önzetlenül vagy éppen embernek maradni a többiekkel szembe. Sőt én még mélyebbre megyek és van az a pont, amikor zöld utat kap "a pénz beszél ..." és az amikor felelőtlenül "gyilkossá" válunk. Kegyetlen mélységek ezek. S vajon ilyenkor kit hibáztatunk vagy éppen miért változunk olyan nagyot, akár száznyolcvan fokot? Sokan az élet tragédiáját színpadi színjátéknak képzelik el és elkezdik játszani szerepüket, de meddig lehet a színpadon egy-egy szerep, szereplő, egy-egy elnyomott, eltitkolt tragédia?

Telnek múlnak az évek és a felébredés későn lesz, s akkor nincs újabb esély, csak egy újabb kérdés. Kegyetlen amikor az ember a múltra tekint és szinte az összes kérdésére a válaszok nem köszönnek hanem elbújnak. Ezt megváltoztatni már csak a világvége fogja, mert Isten van a teremtő erő olyan tudást nem táplált belénk, amivel jó irányba tudnánk fordítani az életet, s ha lenne is valami kicsi lehetőség, sikertelen lenne, mert túl sokan vagyunk. Ezen a bolygón él több mint hét milliárd ember és több, mint hét milliárd élettragédia is. Ne felejtsük el, hogy ez a bolygó már ezért is megérett a pusztulásra, hisz Isten legfontosabb üzenete, hogy sokasodjatok és vegyétek uralmatok alá a Földet, megteremtve Ádámot és Évát, nem hiszem, hogy arra gondolt, amire ma szinte igazzá vált üzenetként beteljesedett. Emberek hegyén hátán és szinte minden ember tiporja a másikat, vagy ezért vagy azért. Ilyenkor azt is emberinek érzem, hogy sajnálkozunk, de nem mindenkivel szemben kell ezt tanúsítani. Aki áldozat, azt segíteni kell és nem sajnálni, azt viszont sajnálni kell aki saját maga hibájából vergődik az élet tragédiájának medrében. Akinek az élettársa lett az életérzés, neki sem a sajnálat kell hanem az emberi ember, a társas lény.

A élet tragédiája végigkísér minket a születésünktől a halálunkig. Senki ne gondolja, hogy a számadáson, az utolsó "vacsorán" olyan egyszerű lesz minden. Ott nem hazudhat az ember és nem játszhatja senki szerepét. Nem a haláltól kell félni, hanem a számadástól.

Szembe kell nézni ezzel az életjelenséggel, életérzéssel. Farkasszemet kell nézni vele és megvívni a harcot. Ez nem egy-egy ember harca, hanem ez mindenkié. Nem csapat harc, hanem egyéni és néha vesztesként kerül ki az ember, néha győztesként. A veszteséget el kell fogadni és a győzelmet használni kell jó dolgokra, nem elpazarolni.

A teremtő feladatnak adta ezt az életérzést, de hogy tragédia lett belőle, ezt mi tettük. Nem feladatnak vettük, amelyet megoldani kellett volna, hanem megsokszoroztuk és a huszonegyedik században egymásra mutogatunk. Miért? Erre nincs helyes válasz, de ha mégis válaszolni kellene, akkor a válasz ott rejlik bennünk, emberekben.

Ahogy a döntéseinket a cselekedetünk követi, úgy mindkettő befolyásolja a saját és mások pszichikai állapotát. Minden döntés és cselekedet pszichikai hatást vált ki. Aztán ez visszahat a döntéseinkre és az megint a cselekedeteinket alapozza meg. Ha egy ember elveszti egyik végtagját, akkor nem mindegy milyen döntést hoz, hogy hogyan építi fel újra az életét és a megszületett döntést követi a cselekvés. Jó döntés és jó cselekvés, jó pszichikai hatást fejt ki a saját és mások életére és pszichéjére. Körforgásban ez annyit tesz, hogy amit az ember jól dönt, azt kapja vissza, nyilván ha ebbe a körforgásba mindenki benne van. Ehhez mindenkinek ismernie kell az élet tragédiáját, ismernie kell embertársát, környezetét, és legfőképpen önmagát. Játszhat szerepet, de nem hazudhat.

Gyerekkorban milyen igaz az a kijelentés, hogy "magadnak tanulsz!", de azt soha senki nem tanítja, hogy életképessé hogyan kell válni. Az nem életképes, aki mások hátán akar megélni, mert az élet tragédia, de az sem életképes aki mások sárba tiprásával akar életet élni, mert önzőség másoknak tragédiát okozni, észrevétlenül úgy, hogy saját magának is megbélyegezi az életét. Ez az élet tragédia olyan, mint a levegő számunkra. Élni nélküle már nem tudunk!

Röviden az élet tragédiája, maga az ember és egész lénye. Megvan számlálva mindennapjaink és ne feledje senki, hogy minden ember egy Élettragédia.  

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Tschongor2018. június 14. 01:23

@anderszkor: @Pera76: köszönöm szépen a gondolatokat, amelyeket megosztottatok velem. Nagyon örülök, hogy jeleztétek az észrevételeiteket. Hálás vagyok nagyon. :)

Pera762018. június 12. 10:01

Élettragédia. Vagy életöröm. Nézőpont kérdése.
Azon én is gondolkozok sokszor, hogy megértünk egy újabb özönvízre. De valahol mélyen remélem, hogy megváltozik az ember. Nem egyik napról a másikra, de a jó is él. És ez fontos. És igen, fontos írni, az embereket ébresztgetni...
A kell szót amúgy 14-szer használtad ebben a cikkben. Én igyekszem az életemből amennyire lehet,kigyomlálni. Erőszakos szó. Puskalövéselőtti. Úgy gondolom, azért van a szabad akaratunk, hogy élhessünk mindenféle lehetőséggel bármilyen helyzetben, de mi dönthetünk. Persze mindenki annyiféle lehetőségre tehet szert és annyit használhat fel, amennyire "felvértezte" magát, amennyit megismert, tapasztalt, amennyire hajlandónak mutatkozik.
A kell semmire sem hajlékony, az csak egy variáció. :)
Írásod tetszett amúgy.

anderszkor2018. június 12. 06:33

Teljesen igazad van. Az élet mindig és pontosan olyan, amilyennek az ember gondolja. Így annak is igaza van, aki nem ilyennek gondolja az életet.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom